2020. január 27., hétfő
Évközi 3. hét
2Sám 5,1-7.10
Elment
erre Izrael valamennyi törzse Dávidhoz Hebronba, hogy mondja: „Íme, mi a
te csontod, s a te húsod vagyunk. Tegnap is, tegnapelőtt is, amikor
Saul volt a királyunk, te vezetted ki és be Izraelt, s az Úr azt mondta
neked: „Te legeltesd népemet, Izraelt, s te légy Izrael fejedelme.”„
Elmentek tehát Izrael vénei a királyhoz Hebronba, s Dávid király
szövetséget kötött velük Hebronban az Úr előtt, ők pedig felkenték
Dávidot Izrael királyává. Harminc esztendős volt Dávid, amikor uralkodni
kezdett, és negyven esztendeig uralkodott. Hebronban, Júda felett, hét
esztendeig és hat hónapig uralkodott, Jeruzsálemben pedig, egész Izrael
és Júda felett, harminchárom esztendeig uralkodott. Felvonult ugyanis a
király s mindazok az emberek, akik vele voltak, Jeruzsálembe, a
jebuziták, azon föld lakói ellen. Erre azok azt üzenték Dávidnak: „Ide
ugyan be nem jutsz, hacsak el nem távolítod a vakokat és sántákat, akik
azt mondják: „Ide ugyan be nem jut Dávid.”„ Dávid mindazonáltal bevette Sion várát, azaz a Dávid-várost, és mindinkább gyarapodott és növekedett, mert az Úr, a Seregek Istene vele volt.
Mk 3,22-30
Az
írástudók, akik Jeruzsálemből jöttek le, azt mondták, hogy Belzebub
szállta meg, és az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket. Ekkor
összehívta őket, és példabeszédekben ezt mondta nekik: „Hogyan űzheti ki
a sátán a sátánt? Ha valamely ország meghasonlik önmagával, az az
ország nem állhat fenn. És ha egy ház meghasonlik önmagával, az a ház
nem állhat fenn. Ha a sátán önmaga ellen támad és meghasonlott, nem
maradhat fenn, hanem vége van. Senki nem mehet be az erősnek a házába és
nem ragadhatja el a holmiját, ha előbb meg nem kötözi az erőst, csak
akkor tudja kirabolni a házát. Bizony, mondom nektek, hogy minden vétket
és káromlást, amellyel káromkodnak, megbocsátanak az emberek fiainak;
de aki a Szentlélek ellen káromkodik, az nem nyer bocsánatot soha, hanem
örök vétek fogja terhelni.” Mert azt mondták: „Tisztátalan lélek van
benne.”
Nem Dávid tette
magát királlyá, hanem az Úr választotta és kente fel, mégis neki magának
is meg kellett érte harcolnia. Mi pedig a szent keresztségben Krisztus
királyságának felkent tagjai lettünk, az ő isteni természetének
részeseivé váltunk, és a Szentlélek mint Isten élete, kenete működik
bennünk. Mégis, bár ilyen hatalom és ekkora méltóság az osztályrészünk,
meg kell harcolnunk érte, s meg kell hódítanunk számára életünk
különböző területeit.
Mert amilyen
szánalomra méltó volna Dávid uralma, ha a fővárosban továbbra is ott
pöffeszkedne az ellenség, és ő a lábát se tehetné be oda, olyan
szánalomra méltó volna annak a kereszténynek élete, aki ugyan megkapta
az Úrtól a királyi méltóságot, mégis hagyja, hogy lelkét kulcsfontosságú
pontokon megszállva tartsa az ellenség. Néha nyomasztó és fájó
tapasztalnunk, hogy harcolni kell önmagunk birtokba vételéért, valójában
azonban ez a legszebb és legáldottabb feladat, a jó harc, amiről Szent
Pál is ír, és amit ő meg még olyan sokan mások, vértanúk, szüzek,
hitvallók mind-mind megharcoltak, az apostoli időktől egészen a mai
napig.
Segíts,
kérünk, Urunk Jézus, a jó harcban, melyet azért viselünk, hogy uralmadat
mind jobban érvényre juttassuk életünkben, és birtokba vegyük a
kezdettől fogva nekünk készített Országot. Ne engedd, hogy a harc
folyamán ellankadjunk, hogy a kulisszák mögött titkos tárgyalásokat
folytassunk az Ellenséggel, és ahelyett, hogy végső rohamra indulnánk
ellene, a megalázó békekötés feltételeiről egyezkedjünk vele. Adjon erőt
nekünk, hogy a döntő ütközetet Te már megvívtad értünk, és győzelmet
arattál a gonosz felett, s hogy nekünk adtad a Szentlelket, akinek
erejében mi is parancsolni tudunk a gonosz lelkeknek, akárcsak Te a mai
Evangéliumban.
Kommentáld!