Jak 3,1-10
Ne akarjatok sokan tanítók lenni, testvéreim, hiszen tudjátok, hogy így súlyosabb ítéletet veszünk magunkra. Mert sok mindenben vétünk mindnyájan. Ha valaki a szavában nem hibázik, az tökéletes ember, s az ilyen féken tudja tartani egész testét is. Ha ugyanis a lovaknak zablát teszünk a szájába, hogy engedelmeskedjenek nekünk, az egész testüket kormányozzuk. Lám, a hajókat is, bár nagyok, és erős szelek hajtják őket, a kis kormánnyal oda irányítják, ahová a kormányos akarata vezeti. Így a nyelv is kicsi testrész ugyan, de nagy dolgokat visz végbe. Íme, egy csekély tűz milyen nagy erdőt gyújt fel! A nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Testrészeink közül a nyelv az, amely beszennyezi egész testünket, s a pokoltól lángra lobbanva egész életünk folyamát lángra gyullasztja. Mert minden vadállat és madár, kígyó és egyéb állat természetét meg lehet szelídíteni, és meg is szelídíti az ember, a nyelvet azonban az emberek közül senki sem szelídítheti meg. Nyughatatlan rossz az, telve halálos méreggel. Azzal áldjuk az Istent és az Atyát, és azzal átkozzuk az embereket, akiket Isten a saját képére teremtett. Egyazon szájból ered az áldás és az átok. Testvéreim, ennek nem kellene így lennie.
Mk 9,2-13
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük. A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle festő a földön nem tudná megfehéríteni. Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek. Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: ,,Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.’’ Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok’’. Mire körülnéztek, már senki mást nem láttak a közelükben, csak Jézust egymagát. Mikor a hegyről lejöttek, meghagyta nekik, hogy amiket láttak, senkinek el ne beszéljék mindaddig, amíg az Emberfia fel nem támad a halottak közül. Ők a dolgot magukban is tartották, de egymás között arról tanakodtak, hogy mit jelent az: ,,amikor halottaiból feltámad''. Aztán megkérdezték tőle: ,,Miért mondják a farizeusok és az írástudók, hogy Illésnek előbb el kell jönnie?’’ Ő így felelt nekik: ,,Illés, amikor eljön, először helyreállít mindent; az Emberfiáról pedig meg van írva, hogy sokat kell szenvednie és gyalázatot kell tűrnie. Mondom azonban nektek, hogy Illés már eljött, és azt cselekedték vele, amit akartak, amint írva volt felőle.’’
Ha már az ószövetségi próféták ajkát is megtisztította Isten jelenléte az emberi beszéd salakjától, nemcsak a káromkodástól, hazugságtól, rágalmazástól, de a felesleges szavaktól is, mennyivel inkább így volt ez az apostolok esetében, akiket maga a megtestesült Ige tanított, s akikre Pünkösd napján leszállott a Szentlélek. Vegyük egészen komolyan a lángnyelvek valóságát! Nyelvről van szó, beszédszervünkről, amely Szent Jakab szerint tagjaink közül az, amely beszennyezi egész testünket, sőt a pokoltól lángra lobbantva egész életutunkat felégeti.
A nyelv kölcsönhatásban áll a szívvel. Vigyázni kell szívünk gondolataira, s akkor a nyelvünkre sem jön olyan szó, amely Isten ellen való. Szívünkben kell forgatni Isten kinyilatkoztatott igéit, mielőtt hangosan kimondanánk őket. A mai Evangéliumban Jézus egyenesen megtiltja az apostoloknak, hogy beszéljenek arról, amit a Színeváltozás hegyén láttak, mert előbb a szívükbe rejtve kell őrizniük a számukra adott különleges kinyilatkoztatást, melynek értelme csak Uruk halálában és feltámadásában fog felragyogni előttük. És vigyázni kell nyelvünkre, ismételgetve Jézus nevét és igéit, mintegy ízlelgetve az isteni édességet. Nem csupán bájos legendai elem, hanem teológiai üzenetet hordozó megfigyelés, hogy Szent Ferenc, valahányszor kiejtette száján Jézus nevét, mindannyiszor megnyalta ajkát, mert olyan édességet érzett, mintha mézet kóstolt volna.
Urunk Jézus, neveld szívünket és nyelvünket kegyelmeddel, hogy szívünkbe fogadjuk és ott őrizzük ránk bízott titkaidat, hogy tudjunk hódolattal elnémulni és szemlélődve hallgatni emberi szavakba nem foglalható dicsőséged előtt, s amikor eljön az idő, hogy „nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk”, a Lélek erejében tudjunk bátran megvallani Téged kortársaink előtt.
Kommentáld!