1Kir 10,1-10
Amikor pedig Sába királynője hallott Salamon híréről az Úr nevével kapcsolatban, ő is eljött, hogy találós kérdésekkel próbára tegye. Miután nagy kísérettel és gazdagsággal, fűszereket, mérhetetlen sok aranyat és drágaköveket hozó tevékkel bevonult Jeruzsálembe, elment Salamon királyhoz, s elmondta neki mindazt, ami a szívében volt. Salamon fel is világosította minden dologról, amelyet eléje terjesztett: nem volt olyan dolog, amely a király előtt rejtély lett volna, s amire meg nem felelt volna. Amikor aztán Sába királynője látta Salamon egész bölcsességét (...), még a lélegzete is elállt, és azt mondta a királynak: „Igaz az a beszéd, amelyet hallottam földemen a te dolgaidról s bölcsességedről; nem hittem, amikor nekem beszélték, amíg el nem jöttem magam és saját szememmel nem láttam, s meg nem győződtem, hogy felét sem mondták el nekem: bölcsességed és dolgaid felülmúlják a hírt, amelyet hallottam. Boldogok embereid, s boldogok szolgáid, akik mindig előtted állnak, s hallják bölcsességedet. Áldott legyen az Úr, a te Istened, akinek megtetszettél, s aki Izrael trónjára ültetett – mivel az Úr mindörökké szereti Izraelt –, s aki királlyá tett, hogy jogot s igazságot szolgáltass!” (...)
Mk 7,14-23
Ezután ismét magához hívta a tömeget, és azt mondta nekik: „Hallgassatok rám mindnyájan és értsétek meg: Semmi, ami kívülről megy be az emberbe, nem teheti őt tisztátalanná, hanem ami az emberből kijön, az szennyezi be az embert. Akinek füle van a hallásra, hallja meg. (...) Mert belülről, az emberek szívéből erednek a gonosz gondolatok, paráznaságok, lopások, gyilkosságok, házasságtörések, kapzsiság, gonoszság és csalárdság, kicsapongások, irigység, káromkodás, kevélység és esztelenség. Mindez a rossz belülről származik, és beszennyezi az embert.”
Sába királynője megcsodálja Salamon bölcsességét, azonban nem őt, hanem Istenét áldja. Salamon tehát úgy beszélhetett, úgy nyilatkozhatott meg, hogy a vendég ne csak azt lássa meg, ami az embertől származik, hanem azt is, ami az Úrtól való. Az Úr Jézus Isten létére úgy kiüresítette önmagát, hogy többé nem az volt a fontos, amit ő tett, hanem hogy az Atya cselekedett általa. Csodáiért nem őt áldották és magasztalták, hanem az Atyát. Nem a maga személyét állította a középpontba, hanem az Atyával való kapcsolatát ragyogtatta fel. Tanítványai ezért őseredetien új, soha nem tapasztalt szomjúsággal keresték az Atyát: „Mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.”
Legtöbbünk isten- és emberszolgálata azonban nem mentes a hiúságtól és öntetszelgéstől. Ettől még nem kell elkeseredni. Csak egy pillanatra se feledjük: munkánk értékmérője nem a siker, a népszerűség, a dicséret. Ezért aztán nem is ezekre kell elsősorban figyelni, törekedni rájuk pedig végképp nem szabad. Legyünk őszinték Istenhez, magunkhoz és testvéreinkhez. Ha szeretetünk, szolgálatunk valóban szívből jön és Isten mélységeiből táplálkozik, akkor nem kell félnünk attól, hogy szembedicsérnek és rajongással vesznek körül. Ha az Istenről való sok beszéd helyett az Istennel való több beszélgetésre törekszünk, az Urunkhoz fűződő bensőséges kapcsolat megóv minket az elbizakodottságtól, s a ránk bízottak is előbb-utóbb tévedhetetlenül megérzik, hogy nem magunktól beszélünk és cselekszünk.
Urunk Jézus, áldunk Téged mindazért a jóért, melyet általunk vittél és viszel végbe, és kérünk, óvj meg mind a hamis öntudattól, mind a túlzott szerénységtől, melyek arról tanúskodnak, hogy még nagyon is befolyásol minket az emberek véleménye. Segítsen kegyelmed, hogy amikor valami jót teszünk, egész lényünkkel Rád mutassunk és Általad az Atyára, hogy Istenbe kapaszkodó életünk láttán embertársaink Hozzád térjenek, és Téged dicsőítsenek.
Kommentáld!