Aztán elment az Úr angyala, s leült az alatt a tölgyfa alatt, amely Efrában volt és Joáshoz, Ezri nemzetségének atyjához tartozott. Amikor annak a fia, Gedeon éppen gabonát csépelt és tisztított a sajtóban, hogy megmentse a mádiániták elől, megjelent neki az Úr angyala, és azt mondta: „Az Úr veled, hős vitéz.” Gedeon megkérdezte tőle: „Kérlek, uram, ha velünk van az Úr, miért ért minket mindez? Hol vannak azok a csodái, amelyekről atyáink beszéltek, amikor azt mondták: „Az Úr hozott ki minket Egyiptomból?” Most ugyanis elhagyott minket az Úr, s a mádiániták kezébe adott.” Ekkor az Úr rátekintett, és így szólt: „Menj el a te saját erőddel és szabadítsd meg Izraelt a mádiániták kezéből. Vedd tudomásul, hogy én küldtelek.” Ő azonban megkérdezte: „Kérlek, Uram, mivel szabadítsam meg Izraelt? Íme, nemzetségem a legcsekélyebb Manasszéban és én a legkisebb vagyok apám házában.” Az Úr erre azt felelte: „Én veled leszek, s te úgy megvered a mádiánitákat, mintha csak egyetlenegy embert vernél meg.” Erre ő így szólt: „Ha csakugyan kegyelmet találtam előtted, adj nekem valami jelt, hogy Te szólsz hozzám, és ne menj el innen, amíg vissza nem térek hozzád, s ki nem hozom áldozatomat, és fel nem ajánlom neked.” Az Úr azt felelte: „Itt maradok, amíg vissza nem jössz.” Erre Gedeon bement, megfőzött egy gödölyét, egy véka lisztből kovásztalan kenyeret készített, aztán a húst egy kosárba tette, a hús levét pedig egy fazékba öntötte, s kivitte mindezt a tölgy alá, s felajánlotta neki. Az Úr angyala ekkor azt mondta neki: „Vedd a húst meg a kovásztalan kenyeret, s tedd erre a sziklára, a levet pedig öntsd rá.” Amikor ő ezt megtette, az Úr angyala odanyújtotta a kezében levő bot végét, s megérintette vele a húst és a kovásztalan kenyeret. A sziklából tűz szállt fel, s megemésztette a húst s a kovásztalan kenyeret. Erre az Úr angyala eltűnt szeme elől. Amikor Gedeon látta, hogy az Úr angyala volt az, így szólt: „Jaj nekem, Uram Isten, mert színről-színre láttam az Úr angyalát!” Ám az Úr azt mondta neki: „Béke veled! Ne félj, nem halsz meg!” Erre Gedeon oltárt épített ott az Úrnak, s elnevezte azt az „Úr békéjének”. Ott is van mind a jelen napig Abiézer fiainak Efrájában.
Mt 19,23-30
Ekkor Jézus így szólt tanítványaihoz: „Bizony, mondom nektek: a gazdag ember nehezen tud bemenni a mennyek országába. S újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.” Ennek hallatára a tanítványok nagyon elcsodálkoztak és megkérdezték: „Akkor hát ki üdvözülhet?” Jézus rájuk tekintett és így szólt: „Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges.” Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: „Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?” Jézus azt felelte nekik: „Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.
Szent Péter nem alkudozik az Úrral – Mit adsz, ha... –, hanem inkább külső nyomásra, a többiek állandó unszolására merül fel benne a kérdés, miután már mindenét elhagyva, az isteni vonzásnak feltétel nélkül engedelmeskedve Jézus nyomába szegődött. Talán Jézus szavaival szeretne válaszolni környezetének és mindazoknak, akik rákérdeznek döntése értelmességére. Péter érzi, hogy maga Jézus a jutalom a maga felfoghatatlan és Istenbe nyúló titkával, de most magától Jézustól vár feleletet, hogy azt továbbmondhassa azoknak, akikben felmerül a kérdés: megéri‑e Jézust követni.
Valójában Jézus semmit sem ígér erre a földi életre, minden ígérete a boldog örök élet. Az, hogy vele ítélkezünk a világ megújulásakor, azt jelenti, hogy mint társörökösök, vele együtt örökségül kapjuk az örök életet, valamint hogy részt veszünk örök uralmában. A „százannyi” Jézus szájából ugyancsak az örök élet szinonimájaként hangozhatott el, de mivel nem zsidó környezetben ezt a kifejezést nem értették, ezért magyarázatul hozzátették: az örök életet. Így azonban az a benyomása támadhatott az olvasónak, mintha két dologról lenne szó: a százannyi jelentené az evilágra kapott javakat, az örök élet pedig az eljövendő életet. És egy keresztény kéz a százannyit kezdte saját tapasztalatával kifejteni az evangéliumban, hiszen a tanítványok örömteli tapasztalata volt, hogy az Egyházban testvéreket, atyákat, anyákat kapnak, és földeket, hiszen bárhová mennek, otthon vannak keresztény testvéreiknél.
Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük Neked, hogy követésed jutalmául nem valamit, hanem önmagadat kínálod nekünk itt, ezen a földön, és az eljövendő világban egyaránt. Ennél többet nem is ígérhetnél, hiszen semmi jó sem maradandó, semmi sem hordja magában a végső értelmet ezen a világon, csak a Te örök életed, melynek csíráit a hit és a keresztség által már belénk oltottad. Add kegyelmedet, hogy hívásodra alkudozás és számítgatás nélkül igent mondjunk, s így egyre jobban kibontakozhasson bennünk és körülöttünk a mennyei örök élet kimeríthetetlen gazdagsága, a Veled és Atyáddal való boldogító közösség a Szentlélekben.
Kommentáld!