2020. január 5., vasárnap
Karácsony 2. vasárnapja
Sir 24,1-4.12-16
(...)
„Akkor meghagyta nekem a mindenség Teremtője, aki teremtett engem, s
nyugalmat adott sátramnak, és azt mondta nekem: »Jákobban lakjál,
Izraelben legyen örökrészed, és választottaim között verj gyökeret!«
Kezdetben teremtettek engem, még a világ előtt, és nem szűnöm meg
sohasem. A szent hajlékban tettem színe előtt szolgálatot, majd pedig
Sionban kaptam állandó lakást, a szent városban találtam ekképp pihenőt,
és Jeruzsálem lett uralmam székhelye. A dicsőséges nép közt vertem
gyökeret, az én Istenem részében, az ő örökségében, s a szentek
gyülekezetében megtelepedtem.”
Ef 1,3-6.15-18
Áldott
legyen Urunknak, Jézus Krisztusnak Istene és Atyja, aki Krisztusban
minden mennyei, lelki áldással megáldott minket. (...) Ezért én is,
miután hallottam az Úr Jézusban való hitetekről és az összes szent
iránti szeretetetekről, nem szűnök meg hálát adni értetek, megemlékezve
rólatok imádságaimban, hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt.
Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott
meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára.
Jn 1,1-18
Kezdetben
volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt
kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami
lett. Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. (...)
Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.
Mert a törvényt Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság pedig Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta: az egyszülött
Isten, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Egy másik személy
belső világa csak akkor tárulhat fel előttünk, ha ő maga méltat arra,
hogy szóljon hozzánk, és beavasson titkaiba. Isten a legteljesebb
kinyilatkoztatást adta nekünk a szentséges megtestesülésben, amikor nem
csupán alkalmazkodott az emberi nyelvhez és értelemhez, hogy üzenetét
megértsük, hanem Jézus Krisztusban természetünket is felvette, hogy
megismerhessük istenségének lényegét: a szeretetet. Aki tehát nem ismeri
Krisztust, az legfeljebb következtet Isten létére, de nem ismerheti a
lényegét, nem ismerheti az Atyát, a Szentlelket, a Szentháromság titkát
sem. Emiatt azonban végső soron önmagát, a másik embert és a teremtést
sem ismeri, hiszen Isten minden műve a Szentháromság életközösségéből
ered. A teremtés mérhetetlenül szorosabb kapcsolatban van a Teremtővel,
mint edény a fazekassal, vers a költővel, mert ezek alapanyaga az
alkotás előtt is létezett, a teremtményből viszont semmi sem volt a
teremtés előtt. Ezért a nyíló rózsának legmélyebb, leglényegesebb, rózsa
mivoltánál is alapvetőbb meghatározottsága, hogy Isten teremtménye, az ő
akaratából jött létre.
Az ókori görög
filozófusok hiába mondták: „Ismerd meg önmagad!”, ebben a mélységben nem
ismerhették meg sem önmagukat, sem egymást, sem pedig Istent. A
személyek közti megismerés nem is lehet teljes, csak a szeretet által,
melynek forrása ugyancsak a Szentháromság egy Isten. A szeretet
képességét nem mástól kapjuk, mint attól a Szentlélektől, aki szólt a
próféták szavával, aki sugalmazta a Szentírást, és aki Isten végső
üzenetét, az örök Igét lehozta az égből Mária méhébe. A kereszténység
lényege ugyanis nem a tudás, hanem az átistenülés.
Köszönjük
Neked, Urunk, azt a mindennél nagyobb karácsonyi ajándékot , hogy
Általad megismerhetjük az Atyát. Add, kérünk, hogy amint Te megszületvén
Betlehemben kezdted emberi módon, emberi szemmel, emberi füllel
érzékelni a világot, úgy mi pedig isteni módon ismerjük meg az Atyát, a
Szentháromság belső világát a Szentlélekben, aki úgy vezet a teljes
megismerés és megértés felé, hogy egyre jobban kibontakoztatja bennünk
az isteni életet.
Kommentáld!