Kiv 24,3-8
Elment tehát Mózes, és elmondta a népnek az Úr minden szavát és rendeletét. A nép egy szívvel-lélekkel felelte: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott!” Ekkor Mózes leírta az Úr minden beszédét. Majd felkelt kora reggel, oltárt épített a hegy tövében, és tizenkét emlékoszlopot állított, Izrael tizenkét törzsének megfelelően. Aztán odaküldte Izrael fiainak ifjait, hogy mutassanak be egészen elégő áldozatokat, és vágjanak az Úrnak békeáldozatul fiatal bikákat. Mózes pedig fogta a vér felét, és a medencékbe töltötte, a másik felét pedig az oltárra öntötte. Aztán fogta a szövetség könyvét, és felolvasta a nép hallatára. Erre ők azt mondták: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott, és engedelmesek leszünk!” Ő pedig fogta a vért, és meghintette vele a népet, és így szólt: „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr megkötött veletek e szavak alapján!”
Mt 13,24-30
Más példabeszédet is mondott nekik: „Hasonlít a mennyek országa egy emberhez, aki jó magot vetett szántóföldjébe. Amíg aludtak az emberek, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé és elment. Amikor kisarjadt a gabona és kalászba szökkent, előtűnt a konkoly is. Odamentek a szolgák a gazdához és azt mondták neki: „Uram! Ugye, te jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan van hát benne a konkoly?” Azt felelte nekik: „Ellenséges ember cselekedte ezt.” A szolgák erre megkérdezték tőle: „Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban azt felelte: „Nem, nehogy a konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: ,,Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.”
A legmélyebb összetartozást kifejező kötelék testileg a vérségi kapcsolat, lelkileg pedig a szövetség. E kettő kapcsolódik össze a vérszerződésekben, és jelenik meg Isten és ember szövetségkötésekor. Az áldozati vér egyik fele az Istené, a másik fele az emberre hull. Ez érvényes az Újszövetségre is, mely a Bárány vérében köttetett: Jézus Krisztus áldozata kiengesztelődést szerzett Isten és az ember között, s vérének kiontása beiktatta emberi életünket a Szentháromság isteni életének vérkeringésébe. A mindenható Isten testvériséget vállalt velünk, amikor egyszülött Fia felvette a mi testünket. Így vált áldássá az átok, melyet a Jézus halálát kívánó tömeg mondott saját magára: „Az ő vére mirajtunk és a mi fiainkon!”
Isten részéről örök ez a szövetség, nekünk azonban szükségünk van rá, hogy ismételten felidézzük és megújítsuk, s így az istengyermeki életnek a keresztségünkkor lelkünkbe elvetett magja kicsírázzon és felnövekedjék bennünk. Ezért jelenítjük meg Krisztus Urunknak a szövetséget létrehozó áldozatát minden egyes szentmisében. S ezért óriási veszély, ha a misének – áldozati jellegét elhomályosítva – csak a közösségi lakoma jellegét hangsúlyozzuk, és saját ízlésünk szerinti szellemi csemegézéssé, érzelmekkel áthatott ima-összejövetellé degradáljuk. Mérhetetlen rombolást tud végbevinni még a jó szándékú tudatlanság is, mert mögötte ott a tudatos gonoszság, az Ellenség, akinek éppen az az érdeke, hogy összetévesszük a búzát és a konkolyt, hogy minden viszonylagos és bizonytalan legyen, s hogy beszennyeződjék az a forrás, amelyből az egész Egyház élete fakad.
Urunk Jézus, add, kérünk, kegyelmesen, hogy megmutassuk az új és örök szövetség iránti hűségünket azáltal, hogy napról napra, hétről hétre a liturgia tiszta forrásából merítünk, megváltó szenvedésed és halálod szent misztériumából élünk, és a hétköznapokban Szentlelked vezetésével életre váltjuk szent evangéliumodat.
Kommentáld!