LELKES KERESZTÉNYEK közössége

LELKES KERESZTÉNYEK közössége hírei

Barsi Balázs -Telek Péter Pál - Magasság és Mélység

2021. július 6., kedd

Ter 32,23-33
Miután igen korán felkelt, fogta két feleségét, két szolgálóját, valamint tizenegy fiát, és átkelt a Jabbok gázlóján. Vette őket, átvitte a folyón mindannyiukat, és mindent, ami hozzá tartozott, aztán egyedül maradt. És íme, egy férfi küzdött vele egész virradatig. Amikor azt látta, hogy nem tud erőt venni rajta, megérintette csípőjének inát, s a vele való küzdelemben kificamodott Jákob csípőjének ina. Aztán arra kérte: „Eressz el, mert elérkezett már a hajnal!” Ő azt felelte: „Nem eresztelek el, amíg meg nem áldasz!” Erre a férfi megkérdezte: „Mi a neved?” Ő azt felelte: „Jákob.” A férfi ekkor így szólt: „Ne Jákobnak hívjanak ezentúl, hanem Izraelnek! Mert küzdöttél Istennel és az emberekkel, s győzedelmeskedtél!” Erre Jákob megkérdezte tőle: „Mondd meg nekem, mi a neved?” Az így felelt: „Miért kérdezed a nevemet?” És azzal megáldotta őt azon a helyen. Erre Jákob elnevezte azt a helyet Penuelnek, mondván: „Színről-színre láttam itt Istent, mégis megmenekült a lelkem!” (...)

Mt 9,32-38
Amikor ezek elmentek, íme, odahoztak hozzá egy néma megszállottat. Kiűzte belőle a démont, és a néma megszólalt. A tömeg elcsodálkozott: „Soha nem történt még ilyen Izraelben!” A farizeusok pedig azt mondták: „Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.” Jézus bejárta az összes várost és falut. Tanított a zsinagógáikban, hirdette az ország örömhírét, és meggyógyított minden betegséget és minden gyengeséget. Mikor a tömegeket látta, megesett rajtuk a szíve, mert elgyötörtek voltak és levertek, olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Erre így szólt tanítványaihoz: „Az aratni való sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.”

Csak az nyerheti el Isten áldását, akár papként, szerzetesként, akár világban élő elkötelezett keresztény hívőként csak az vállalhat küldetést az Egyházban, aki kész a küzdelemre, mely a sötétben folyik, s tart mindaddig, míg el nem jutunk arra a pontra, ahol már semmi mást nem kérünk Istentől, csak az ő áldását. Amikor már nem földi céljaink eléréséhez akarjuk megszerezni az ő segítségét, hanem minden erőnkkel belé kapaszkodva arra vágyunk, hogy saját isteni életét ossza meg velünk. Ekkor Isten győztesnek nyilvánít bennünket, s „megadja” magát annak, aki őrá vágyakozik.
Sokan vannak, akik nem vállalják ezt a küzdelmet, mert nem akarnak megsebződni. A farizeusok például nem harcolnak Istennel az áldásért, nem szolgáltatják ki szívüket Jézus érintésének, hanem inkább vastag páncéllal veszik körül, s ellenállnak a kegyelemnek. De nem is nyerhetik el az áldást, nem is lehetnek a nép atyái és pásztorai, sem munkások az Úr aratásában. Mert csak az lehet az isteni áldás hordozója, aki az Úr kézjegyét viseli, aki stigmatizált – talán kívül is, de szívében bizonyosan. Az Úr Jézus érintése ugyanis egyszerre gyógyít és megsebez. Helyreállítja a természet rendjét, visszahelyez a társadalomba, ugyanakkor újabb hiányt támaszt, amely itt a földön nem gyógyítható: mélységes sóvárgást az isteni élet után.

Urunk Jézus, segíts kegyelmeddel, hogy ne féljünk vállalni és viselni a sebet, az áldásért való küzdelemre emlékeztető jegyet, mely segít átélni testükben-lelkükben, hogy – a költő szavával – „Isten időről időre átvérzi a történelem szövetét” (Pilinszky). Add meg nekünk kegyelmesen, hogy életünkben az Istennel való birkózás édes öleléssé változzék, mi pedig alkalmassá váljunk arra, hogy a Te munkatársaid, áldásod hordozói és közvetítői legyünk.

Címkék:

Kommentáld!

Hozzászólások

Új hír

Hírek szerkesztése

Közösségben Mindenben

Ez történt a közösségben:

Friss események »

Szólj hozzá te is!

Impresszum

Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu

Impresszum Felhasználási feltételek Adatvédelem Médiaajánlat FAQ

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó:

Felhasználónév:
Jelszó: