Ter 18,1-15
Ezután az Úr megjelent neki Mamre völgyében, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra nyílásában üldögélt. Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi, s megállt ott a közelében. Amikor észrevette őket, a sátra ajtajából eléjük szaladt, földig borult előttük, és így szólt: ,,Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett! Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt! Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek, hiszen azért tértetek erre szolgátok felé!’’ Azok így szóltak: ,,Tégy, ahogy mondtad!’’ Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: ,,Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt!’’ Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette. Aztán fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett, és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá. Azok, miután ettek, így szóltak hozzá: ,,Hol van Sára, a feleséged?’’ Ő azt felelte: ,,Itt, benn a sátorban.’’ Erre az egyikük azt mondta neki: ,,Egy esztendő múlva, ilyen időtájban, visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának, a feleségednek.’’ Amint Sára a sátor ajtaja mögött meghallotta ezt, elnevette magát. Öregek voltak ugyanis mindketten, és élemedett korúak, Sárának megszűntek már megjönni az asszonyi dolgok. Nevetett tehát magában, s azt gondolta: ,,Miután megöregedtem, és az uram is vén, lehet-e még gyönyörben részem?’’ Így szólt erre az Úr Ábrahámhoz: ,,Miért nevetett Sára, s miért mondta: ,,Szülhetek-e még vén asszony létemre?'' Túlságosan csodálatos talán bármi is az Úrnak? Amint megmondtam, egy esztendő múlva, ilyen időtájban, visszatérek hozzád, s fia lesz Sárának.’’ Sára azonban tagadta: ,,Nem nevettem!’’ -- mert félelmében megrettent. De az Úr azt mondta: ,,Nem úgy van az, te bizony nevettél!’’
Mt 8,5-17
Amikor pedig bement Kafarnaumba, odajött hozzá egy százados és kérlelte őt: ,,Uram, a szolgám a házamban fekszik bénán, és rettenetesen kínlódik.’’ Azt mondta neki: ,,Megyek és meggyógyítom.’’ De a százados így válaszolt: ,,Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, beosztott katonák vannak alattam, és ha azt mondom az egyiknek: ,,Menj!'', elmegy, vagy a másiknak: ,,Gyere!'', odajön, a szolgámnak pedig: ,,Tedd ezt!'', megteszi.’’ Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott, és azt mondta követőinek: ,,Bizony, mondom nektek: Izraelben nem találtam ekkora hitet senkinél. Mondom nektek: Sokan érkeznek majd keletről és nyugatról, s letelepszenek Ábrahámmal és Izsákkal és Jákobbal a mennyek országában. Az ország fiait pedig kivetik a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!’’ Ezután Jézus így szólt a századoshoz: ,,Menj, és legyen úgy, ahogyan hitted.’’ És meggyógyult a szolgája abban az órában. Mikor ezután Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Megérintette a kezét, mire elhagyta a láz. Fölkelt és felszolgált neki. Amikor beesteledett, odahoztak hozzá sok ördögtől megszállottat. Kiűzte szavával a lelkeket, azokat pedig, akik rosszul voltak, meggyógyította, hogy így beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott: ,,Ő a mi gyengeségeinket magára vette, és betegségeinket hordozta."
Nagyon veszélyes – mert látszólag evangéliumi lelkületről tanúskodó – kifogás, amikor arra hivatkozunk, hogy valamit azért nem fogadhatunk el, mert nem vagyunk rá méltók. Azonban ha csak azt fogadnánk el, amire méltók vagyunk, meg sem születtünk volna. Isten szétfeszíti az érdem és a megszolgált jutalom világának kereteit, s az ingyenesség, a nagylelkű ajándékozás világába emel. Természetesen nagyon is rendjén való, hogy mindezt nem érezzük magától értetődőnek, s hálánkba mindig vegyül egy kis szégyenkezés is: ezt nem érdemeltem meg, túlságosan is jó vagy hozzám. De ha nem tudjuk jó szívvel elfogadni az érdek nélküli szeretet nagylelkű ajándékát, emberi kibontakozásunk elé emelünk gátat. Hiszen éppen a meg nem érdemelt jóság, a megelőlegezett bizalom képes rá, hogy önmagunk fölé emeljen bennünket, s minket is nagylelkűvé, a szeretetben bőkezűvé tegyen.
A kételkedő Sárát az Úr szembesítette kishitűségével, hogy egyszerre tapasztalja meg saját méltatlanságát s ugyanakkor az Úr hatalmát. A kafarnaumi százados már erről a pontról indul. Valószínűleg ismerte Jézus korábbi csodatetteit, s azzal is tisztában volt, hogy pogány lévén nem méltó arra, hogy házában fogadja Jézust. Mégsem mondott le arról, hogy közbenjárjon nála szolgájáért. Ismerve saját hatalmának lehetőségeit, merte Jézusról feltételezni, hogy az ő hatalma még sokkal nagyobb. Mi is megvalljuk minden szentmisén méltatlanságunkat, alkalmatlanságunkat, s épp ezáltal válhatunk alkalmassá az Úr szent titkainak megünneplésére, a kegyelem befogadására. Ha úgy éreznénk, megérdemeljük a kegyelmet, már nem tudnánk befogadni, ha viszont méltatlanságunkra hivatkozva kifordulnánk a templomból, eleve lemondanánk róla.
Urunk, Jézus, hálát adunk Neked, hogy az Eucharisztiában éppen azért vagy jelen, hogy betérj hozzánk, és lakást vegyél nálunk. Ezért bár töredelmesen megvalljuk Előtted méltatlanságunkat, biztatásodra mégis vesszük a bátorságot, hogy e méltatlanság ellenére befogadjunk szívünk hajlékába, s arra kérjünk, hogy ne csupán a testi betegségtől szabadíts meg, hanem az örök haláltól, s ne csupán testi utód által tedd gyümölcsözővé terméketlen életünket, hanem részesíts bennünket kegyelmesen saját örök életed dicsőségében.
Kommentáld!