Ez 17,22-24
Így szól az Úr Isten: ,,Akkor majd én is veszek egy ágat a magas cédrusfa tetejéről és elültetem; ágainak tetejéről egy gyönge ágat letörök, és elültetem egy magas és kiemelkedő hegyen. Izrael magas hegyén ültetem el, kisarjadzik majd és gyümölcsöt terem, és nagy cédrussá lesz; alatta laknak majd a madarak mind, és fészket rak valamennyi szárnyas lombjainak árnyékában; Akkor megtudja majd a vidék minden fája, hogy én, az Úr, aláztam meg a magas fát és magasztaltam fel az alacsony fát; hogy én szárítottam ki a zöldellő fát és borítottam virágba a száraz fát. Én, az Úr, szóltam, és meg is cselekedtem!”
2Kor 5,6-10
Ezért mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben élünk, távol járunk az Úrtól, mert hitben járunk, és nem szemlélésben. De bizakodunk, s jobban szeretnénk kiköltözni a testből, és elérkezni az Úrhoz. Ezért igyekszünk is neki tetszeni, akár nála vagyunk, akár távol élünk tőle. Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy mindenki elvegye a bérét, aszerint, hogy jót vagy gonoszat cselekedett testében.
Mk 4,26-34
,,Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás.” Majd így szólt: ,,Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai.” Sok ilyen példabeszédben hirdette nekik az igét, hogy meg tudják érteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk; tanítványainak azonban külön megmagyarázta mindegyiket.
Természetesen cselekednünk is kell, hogy Isten országa kibontakozzék bennünk és közöttünk, mégis ez valami olyan öntörvényű valóság, amely a maga erejéből, saját természete szerint növekszik, mint a földbe vetett mag. Nem lehet hozzátenni, sem elvenni belőle, siettetni vagy visszatartani, mert azzal csak ártanánk neki. A szentek nem avatkoztak bele túlbuzgó módon az isteni élet növekedésébe, hanem egyszerűen engedték, hogy a kegyelem egyre jobban birtokba vegye őket. Innen forrásozott az a lelki béke és nyugalom, amely betöltötte életüket: tudtak nyugodtan aludni és sokat fáradni anélkül, hogy feszültekké, idegesekké lettek volna; képesek voltak egyik napról a másikra megválni életük nagy művétől és szembenézni a halállal.
Ez az isteni mag nem csupán az egyes ember szívében van elrejtve, s növekszik napról napra, hanem az Egyházban, Krisztus Titokzatos Testében is. Emiatt nagyon veszélyes megbolygatni a szent hagyomány által megszentelt liturgiát, a hitigazságok összefüggő rendszerét, a szilárd alapokon nyugvó keresztény erkölcstant, mert az megakadályozza a szerves fejlődést. (És tudjuk, hogy nemcsak az Isten által elvetett mag, hanem a gonosz magvetése is észrevétlenül kezd kicsírázni, növekedni, terebélyesedni, és hozza meg a maga termését.) A példabeszéd végül érvényes a történelemre is: az evangélium az elvetett mag, mely lassan, de ellenállhatatlanul kibontakozik az emberiség történelme folyamán. Egy győztes ügynek vagyunk az elkötelezettjei, akár látszik, akár nem. Az emberiség jövője nem lehet más, mint a Jézus Krisztus meghirdette Isten országa, az isteni és emberi személyek szeretetben való közössége.
Urunk, Jézus Krisztus, az isteni Ige magvetője, segíts, hogy megtanuljuk a leckét, és ne ügybuzgó tevékenységünktől várjuk Isten országának terjedését, hanem egyre jobban engedjük, hogy az evangéliumi élet a maga belső törvényei szerint átalakítsa gondolkodásunkat, akaratunkat, érzelmeinket és emberi kapcsolatainkat. Add, hogy ez az élet kiáradjon környezetünkre is, és mind többeket vonjon be abba a szeretetáramlásba, melynek központja Te vagy az Atyával és a Szentlélekkel együtt.
Kommentáld!