2021. május 26.

Évközi ötödik hét – szerda

Sir 36,1.4-5a.10-17

Könyörülj rajtunk, mindenség Istene, tekints ránk, és mutasd meg nekünk irgalmad világosságát! Amint fölöttünk szentnek bizonyultál az ő szemük láttára, úgy mutasd magad dicsőnek irányukban szemünk előtt, hadd ismerjék meg, amint mi már tudjuk, hogy nincs Isten kívüled, Uram! Siettesd az időt és emlékezz meg a végről, hogy megemlegessék csodás tetteidet! Pusztuljon el a tűz haragjától, aki menedéket keres, hadd vesszenek, akik gonoszul bánnak népeddel! Rontsd meg az ellenséges fejedelmek fejét, akik mondják: ,,Kívülünk nincsen más!” Gyűjtsd egybe Jákob minden törzsét! Hadd ismerjék meg, hogy nincs más Isten kívüled, és emlegessék csodás tetteidet! Tekintsd őket örökségednek, úgy, mint egykor. Könyörülj népeden, amely nevedet viseli, Izraelen, akit elsőszülöttednek hívtál. Könyörülj szent városodon, Jeruzsálemen, nyugalmad helyén! Töltsd meg Siont kimondhatatlan igéiddel, és népedet dicsőségeddel. Tégy tanúságot azok mellett, akik teremtményeid között az elsők, és teljesítsd a jövendöléseket, amelyeket a régi próféták mondtak nevedben. 

Mk 10,32-45

Mikor úton voltak, hogy fölmenjenek Jeruzsálembe, Jézus előttük ment, ők pedig félve és aggódva követték őt. Ekkor újra maga mellé vette a tizenkettőt, és elkezdett nekik beszélni mindarról, ami rá vár: ,,Íme, fölmegyünk Jeruzsálembe, és az Emberfiát át fogják adni a főpapoknak és az írástudóknak. Halálra ítélik őt, és átadják a pogányoknak. Azok kicsúfolják, leköpdösik, megostorozzák és megölik; de harmadnapra föltámad.” Ekkor eléje járultak Zebedeus fiai, Jakab és János, és így szóltak: ,,Mester! Azt akarjuk, hogy amit kérünk, tedd meg nekünk.” Ő megkérdezte tőlük: ,,Mit akartok, hogy megtegyek nektek?” Azt felelték: ,,Tedd meg nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk pedig a bal oldaladon ülhessen a te dicsőségedben.” Jézus erre azt mondta nekik: ,,Nem tudjátok, mit kértek.” (…)

A mai Olvasmányban elhangzó imádság meglepő rokonságot mutat a Miatyánkkal, mert azt kéri Istentől, hogy nyilvánítsa ki dicsőségét. Ez is bizonyítja, hogy már az ószövetségi Szentírásban is a Szentlélek dolgozik, s előkészíti az embert, hogy horizontja az Istenember lelkének méreteire táguljon. Ezzel szemben Zebedeus fiainak kérése merőben földies: nem Isten országának eljöveteléért imádkoznak, hanem az első helyekre pályáznak ebben az országban. Nem Isten akaratának teljesedését kérik, hanem hogy Jézus teljesítse az ő kérésüket, mellyel biztosítékot szeretnének a jövőre. Ők még nem tudják, hogy mivel ez a világ és a mi igazi javunk is csak Isten teremtő akaratán (azaz szeretetén) belül létezik, mielőtt bármit is kérünk, akaratunkat az ő akaratához kell igazítanunk, ahogy Jézus is tette.

Jézus, miután a Getszemáni kertben alávetette akaratát Atyja akaratának, bátran merte kérni: „Atyám, bocsáss meg nekik!” Sőt a kereszten ő maga osztogatta a bocsánatot: „Még ma velem leszel a paradicsomban.” Azzal, hogy szüntelenül az Atya akaratát kereste – még a szenvedést és a halált is vállalva értünk –, nem csupán jó példával járt elöl, hanem éppen ezzel az Atya akaratába való belesimulásával tette lehetővé, hogy mi is megtehessük azt, amit ő. Engedelmességével ugyanis kiérdemelte nekünk a Szentlelket, aki pedig bennünket is képessé tesz arra, hogy felismerjük az Atya akaratát, és akaratunkat hozzá igazítsuk. Miután akaratunkat az engedelmességben alávetettük Isten akaratának, többé már nem fenyeget az a veszély, hogy olyan valamit kérünk, ami üdvösségünk szempontjából felesleges vagy egyenesen káros, ami nem szolgálja az ő dicsőségét és a mi igazi javunkat.

 Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy a Szentlélek indításainak engedelmeskedve szüntelenül az Atya akaratát keressük, ahogyan Te is tetted földi életed folyamán. Segíts, hogy akaratunkat újra meg újra az Atya akaratához igazítva egyre jobban megtanuljuk, hogy valójában mire is van szükségünk, s hogy azt kérjük Általad az Atyától a Szentlélekben, amit ő akar adni nekünk a mi üdvösségünkre és testvéreink javára.