2021. április 9.

Húsvét nyolcada péntek

ApCsel 4,1-12

Amíg ők a néphez beszéltek, odajöttek a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok. Ezek bosszankodtak, hogy tanítják a népet, és hirdetik a halálból való feltámadást Jézusban. Kezet emeltek tehát rájuk, és őrizetbe vették őket másnapig, mert már esteledett. De azok közül sokan, akik az igét hallgatták, hittek, úgyhogy a férfiak száma elérte az ötezret. Történt pedig másnap, hogy a vezetőembereik, a vének és az írástudók összegyűltek Jeruzsálemben, velük Annás főpap és Kaifás is, valamint János és Alexander, és ahányan csak voltak a főpapi nemzetségből. Miután középre állították őket, megkérdezték: „Milyen hatalommal vagy kinek a nevében tettétek ezt?” Ekkor Péter Szentlélekkel eltelve így szólt hozzájuk: „Népünk vezetői és ti vének, halljátok! Ti ma felelősségre vontok minket, mert jót tettünk egy beteg emberrel, hogy megtudjátok, hogyan lett újra egészséges. Vegyétek hát tudomásul mindnyájan, ti és Izrael egész népe, hogy a mi Urunknak, a Názáreti Jézus Krisztusnak neve által, akit ti keresztre feszítettetek, akit Isten feltámasztott halottaiból: őáltala áll ez itt előttetek egészségesen. Ez az a kő, amelyet ti, az építők, elvetettetek, s amely szegletkő lett; és nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell.”

Jn 21,1-14

(…) Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert mezítelen volt, és a tengerbe vetette magát. A többi tanítvány pedig tovább hajózott, mert nem voltak messze a szárazföldtől, csak mintegy kétszáz könyöknyire, és vonták magukkal a halakkal telt hálót. Amikor partra szálltak, égő parazsat pillantottak meg, rajta halat és kenyeret. (…)

Az Úr Jézus pere tovább folytatódik tanítványai életében. Ahogy őt letartóztatták, úgy most az apostolokat is letartóztatják. Egyelőre ugyan szabadon bocsátják őket, de legközelebb már megbotozzák, fogságba vetik, végül meg is ölik őket, akárcsak Mesterüket. Az apostoli Egyház titokzatos, de egyben kézzelfogható módon is újraéli Jézus Krisztus szenvedésének misztériumát a történelem folyamán, egészen a mai napig. Szüleinknek, nagyszüleinknek még élő tapasztalata van arról, hogy valahányszor üldözték, kigúnyolták, fogságba vetették, megverték és halálra ítélték az Egyházat, mindannyiszor új életre támadt: a vértanúk vére magvetéssé lett. Miért gondoljuk, hogy nekünk ki kellene maradnunk ebből? Vajon ránk nem érvényes, hogy a szenvedések közepette ismerjük meg Krisztus feltámadásának erejét?

Hogy legyen elég bátorságunk kitartani az Úr mellett, tekintsünk a két apostolra: Péterre és Jánosra, s kövessük őket. Péter az, aki úgy szereti az Urat, hogy meg sem várja, míg a bárka partot ér, hanem a vízbe ugrik, és siet Jézushoz. A tisztuló szeretet példaképe, aki megsiratja hűtlenségét, és megvallja az Úr iránti szeretetét. János pedig az, akit az Úr szeret, aki elsőként ismeri fel Jézust, aki a legérzékenyebben reagál az Úr szavára és jelenlétére, aki az üres sír és a leplek láttán hisz.

Halálon diadalmaskodó Urunk, Jézus Krisztus, add nekünk azt a kegyelmet, hogy Péterrel együtt készek legyünk megbánni és megvallani bűneinket, kinyilvánítani ragaszkodásunkat, bizonyítani hűségünket, Jánossal pedig élvezni a Te kiválasztó és megkülönböztető szeretetedet, s viszonozni azt a hit, a remény és a szeretet cselekedeteivel. Erősíts meg bennünket, hogy miután János szemével néztünk és felismertünk Téged, s miután Péter bűnbánó szeretetével közeledtünk Hozzád, méltókká váljunk társaiddá válni a szenvedésben és megtapasztalni feltámadásod legyőzhetetlen erejét.