2021.március 7.

Nagyböjt 3. vasárnapja

Kiv 20,1-17

Akkor Isten elmondta mindezeket a szavakat: „(…) Ne vedd hiába az Úr, a te Istened nevét: mert nem hagyja büntetlenül az Úr azt, aki hiába veszi az Úr, az ő Istene nevét! Emlékezzél meg arról, hogy a szombat napját megszenteld! Hat napon dolgozzál, és végezd minden munkádat! A hetedik napon azonban az Úrnak, a te Istenednek szombatja van: semmiféle munkát se végezz azon (…)! Hat nap alatt alkotta ugyanis az Úr az eget és a földet, a tengert, és mindazt, ami bennük van, a hetedik napon azonban megpihent, azért áldotta meg az Úr a szombat napját, és azért szentelte meg. (…)”

1Kor 1,22-25

Mert a zsidók jeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztre feszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, mert Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél.

Jn 2,13-25

Közel volt a zsidók Pászkája, és Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban ökör–, juh- és galambkereskedőket talált, s az odatelepedett pénzváltókat. Akkor kötelekből ostort font, és mindnyájukat kizavarta a templomból a juhokkal és az ökrökkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, az asztalaikat fölforgatta. A galambárusoknak pedig azt mondta: „Vigyétek el innen ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Akkor tanítványai visszaemlékeztek arra, hogy írva van: „Emészt engem a buzgóság házadért.” (…) Amikor Jeruzsálemben volt Húsvét ünnepén, sokan hittek az ő nevében, mert látták csodajeleit, amelyeket művelt. De Jézus nem bízta magát rájuk, mert ismerte mindnyájukat, s mert nem szorult rá, hogy valaki tanúságot tegyen az emberről; jól tudta ugyanis, hogy mi lakik az emberben.

Sok oktalanság és gyengeség van az Egyházban, amely sajnos nem Isten oktalansága és gyengesége, hanem a miénk, mert pontosan a kinyilatkoztatásnak ellenálló, istentelen világ értékrendjét és struktúráit építjük be az Egyházba és vallásos életünkbe, bűnös (ál)naivsággal azt feltételezve, hogy ha alkalmazkodunk a világhoz, akkor megnyerhetjük azt Krisztusnak. Az eredmény ezzel szemben egy mérhetetlenül gyenge, ízét, tartását és hitelét vesztett keresztény élet, s ha esetleg az alkalmazkodásnak köszönhetően valóban megnyerünk is egyeseket, nem a megfeszített Jézusnak nyerjük meg őket, hanem csupán magunknak.

Az Egyház legnagyobb kincse éppenséggel a magát kinyilatkoztató Isten „oktalansága” és „gyöngesége”, mely félreteszi a világi okságot, nem törődik a bűnbeesett emberiség megromlott közízlésével, és lemond az erődemonstrációról. A teremtő Isten nem úgy jött el közénk Jézus Krisztusban, mint egy a halhatatlan olümposzi istenek közül, hanem mindenestül vállalta a mi esendő, kiszolgáltatott földi életünket. Nem sikerekre, népszerűségre, minél nagyobb ismertségre és profitra törekedett, hanem magára vette szenvedéseinket és halálunkat. Utolsó órájában nem szállt le a keresztről, hogy elhallgattassa káromlóit, hanem Atyjához imádkozott, az ő irgalmát kérve mindazokért, akik halálra adták.

Úr Jézus Krisztus, Te soha nem bocsátottad áruba az Atya kincseit, nem kerested a hatalmasok kegyeit, és nem féltél magasra emelni a mércét. Mégis, Te tudsz csak igazán párbeszédet folytatni az emberrel, mert Te ismered látszólagos okosságunk mögötti oktalanságunkat, s részvéttel viseltetsz erőnek álcázott gyengeségünk iránt. Kérünk, add kegyelmedet, hogy legyen bátorságunk Isten „oktalanságát” és „gyöngeségét” választani, és kitartani mellette. Ne engedd, hogy vásárcsarnokká tegyük a templomot, hogy a modern világ piaci igényeihez igazítsuk a liturgiát, a hitvallást és a Te szent halálodból született szentségeket, hanem segíts, hogy ragaszkodjunk keresztedhez, mely által kinyilvánul számunkra Isten bölcsessége és ereje.