2020. október 30.

Évközi 30. hét péntek

Fil 1,1-11 

Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, Krisztus Jézus összes szentjének Filippiben az elöljárókkal és a diákonusokkal együtt. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól! Valahányszor megemlékezem rólatok, hálát adok Istenemnek, és mindig, minden imádságomban örömmel könyörgök mindnyájatokért, mivel részt vesztek az evangélium szolgálatában az első naptól kezdve mindmáig. Bízom is abban, hogy aki megkezdte bennetek a jó művet, teljessé teszi azt Krisztus Jézus napjáig. Illő is, hogy így gondolkozzam mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, akik a bilincseimben, valamint az evangélium védelmezésében és megerősítésében mindannyian részesei vagytok a nekem juttatott kegyelemnek. Mert Isten a tanúm, mennyire vágyódom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében. Azért imádkozom, hogy szeretetetek mindjobban gazdagodjék megismerésben és teljes megértésben, hogy meg tudjátok ítélni, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek Krisztus napjára, telve az igazságnak Jézus Krisztus által szerzett gyümölcsével Isten dicsőségére és dicséretére. 

Lk 14,1-6 

Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. Ott egy vízkóros ember került elébe. Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: „Szabad-e szombaton gyógyítani vagy nem?” Azok csak hallgattak. Erre megérintette a beteget, meggyógyította, és elbocsátotta. Aztán így szólt hozzájuk: „Ha közületek valakinek a fia vagy az ökre kútba esik, nem húzza-e ki rögtön, akár szombaton is?” Erre nem tudtak mit felelni. 

Mit tehet az a szülő, nagyszülő, nevelő, atyai jó barát, akitől messze kerültek gyermekei, unokái, tanítványai? Hogyan tarthatja fenn a közösséget velük, hogyan szolgálhatja a messzi távolból is lelki előmenetelüket? Erre tanít meg Szent Pál a mai Szentleckében. 

Az első a hálaadás. Istennek szüntelen köszönettel tartozunk értük, amiért egykor ránk bízta őket, s hogy annyi szeretetet kaphattunk általuk. „Szívembe zártalak titeket.” Nagyon sokan nem tudnak elszakadni szeretteiktől, úgy ragaszkodnak hozzájuk, mintha birtokolni akarnák őket. Nem szabad megkötözni, saját vágyaink börtönébe zárni a ránk bízottakat, szívünkbe zárni őket viszont lehet, sőt kell is, úgy, ahogy Jézus szentséges Szíve magába zár minket: mint a legnagyobb kincset. A tér és idő elválaszthat tőlük, de a szívbéli szeretet fenntartja velük a lelki egységet. Vágyakozni szabad utánuk, de csak Jézus Krisztus szeretetében. Ez az a tiszta vágyakozás, amelyet messziről is megéreznek, és előbb-utóbb szükségét érzik, hogy visszatérjenek hozzánk, mert Jézus Krisztus szeretetét hordozzuk és közvetítjük számukra. És végül: tekintsük felnőttnek őket. Már nem dönthetünk helyettük, nem adhatunk nekik mindig jó tanácsot, s főként nem játszhatjuk meg az egyedüli és tévedhetetlen tanácsadót. Szabad figyelmeztetnünk őket, de semmi esetre se „borítékoljuk” előre, hogy mi fog történni, ha így vagy úgy cselekszenek. Lehet, hogy nem mindenben követik a tanításunkat vagy a példánkat, esetleg rosszul is döntenek ebben vagy abban a dologban, de bízzunk bennük, hogy Isten kegyelmének segítségével előbb-utóbb belátják tévedésüket, és visszatalálnak a helyes útra. 

Urunk, Istenünk, hálát adunk Neked gyermekeinkért, tanítványainkért, akiket ránk bíztál, s akiket – bár fizikailag távol vannak tőlünk – a szívünkbe zártunk mindörökre. Köszönjük, hogy adhattunk nekik valamit, hogy a Te gondviselő jóságod eszköze lehettünk az életükben. Add nekik, kérünk, kegyelmedet, hogy ha bennünket el is hagytak, Téged el ne hagyjanak soha, és hűségesek maradjanak mindvégig. Világosítsd meg értelmüket, őrizd meg érzékenynek lelkiismeretüket, hogy felismerjék, mi a helyes, mi szolgálja üdvösségüket, s helyes döntéseket hozva bővelkedjenek az igaz élet gyümölcseiben.