2020. október 23., péntek

Évközi 29. hét

Ef 4,1-6 

Kérlek tehát titeket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, éljetek méltó módon ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatosságban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Igyekezzetek megtartani a lelki egységet a béke kötelékében. Egy a test és egy a Lélek, amint hivatásotok is egy reménységre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat, és mindenben benne van. 

Lk 12,54-59 
Ezután a tömeghez is szólt: „Amikor látjátok, hogy nyugatról felhő támad, mindjárt azt mondjátok: „Jön az eső”, és úgy is lesz; amikor délről fúj a szél, azt mondjátok: „Forróság lesz”, és meglesz. Képmutatók! Az ég és föld jeleiből tudtok következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát megítélni? Miért nem jöttök rá magatok, hogy mi az igazság? Mikor pedig ellenfeleddel az elöljáróhoz mész, útközben igyekezz megegyezni vele, nehogy a bíróhoz hurcoljon, s a bíró átadjon a börtönőrnek, a börtönőr pedig börtönbe vessen. Mondom neked, ki nem jössz onnan, míg az utolsó fillért meg nem fizeted.” 

Sajnos keresztények között is előfordul, hogy nem férnek meg egymással, s a békesség kedvéért – legalábbis időlegesen – térben el kell távolodniuk. Sokatmondó Ábrahám és Lót esete, akik nagy gazdagságuk miatt többé már nem fértek el ugyanazon a területen, ezért egyikük jobbra, másikuk balra ment új földet keresni. Úgy látszik, csak a lélekben szegények tudnak egymás mellett élni, és elviselni egymást szeretettel. De el kell is távolodni egymástól, ez nem jelenti azt, hogy a lelki egységet fel szabad felbontani. Ellenkezőleg: azt minden körülmények között igyekezni kell fenntartani, hiszen a ’lelki’ szó nem jámbor, ám üres frázis annak leplezésére, hogy gyakorlatilag már semmi közünk egymáshoz, hanem a Szentlélekben való egységet jelenti, mely a Szentháromság egy Istenben összekapcsol minket. Fizikailag eltávolodhatunk, lélekben azonban nem kerülhetünk olyannyira távol egymástól, hogy megszűnne köztünk a szeretet, a kölcsönös jóakarat. 

Fokozottan érvényes ez a házasságra, amely éppen azért is kiváló módon a szentség útja, mert ott az elválást isteni rendelés tiltja, ezért a felek szinte kényszerítve vannak arra, hogy minden körülmények között igyekezzenek „elférni” egymás mellett, a Jézus Krisztus keresztjével való teljes azonosulás által valóban lelki szegénnyé válva. Hasonlóképpen a monasztikus szerzetességben, ahol egy életen át közös monostorban élve nem kerülheti ki egyik testvér a másikat, nem kérheti áthelyezését csak azért, mert nehezére esik elviselni a közösség valamelyik tagját. Neki éppen ezek a rendtársak adattak, nem mások, s a nehezen elviselhető testvérek elfogadása által juthat csak üdvösségre.