2020. október 2., péntek

Évközi 26. hét

Jób 38,1.12-21;40,3-5 

És felelt az Úr Jóbnak a fergetegből, és ezt mondta: „Vajon kirendelted-e már a reggelt, amióta megvagy, és kijelölted-e a hajnalpír helyét, hogy megragadja a földnek széleit és lerázza róla a gonoszokat? Hogy olyanná legyen az, mint a pecsétagyag, és színeket öltsön, miként a ruha, hogy elvegyék a gonoszoktól a világosságukat, és megtörjék a felemelt kart? Eljutottál-e a tenger mélységeibe? Jártál-e az óceán fenekén? Kitárultak-e előtted a halál kapui, és láttad-e a halálárnyék portáit? Szemlélted-e a földet széltében? Jelentsd meg nekem mindezt, ha tudod! Melyik út visz a világosság lakóhelyéhez, és hol van a sötétség helye, hogy mindegyiket határába elvezesd, és tudd az ösvényt házához!? Te ezt tudod, hisz akkor születtél, és napjaid száma igen nagy! Mit feleljek én, aki könnyelműen szóltam? Kezemet a számra teszem! Egyszer szóltam, bár azt is elhagytam volna! Meg másodszor, de nem teszem többé!” 

Lk 10,13-16 
Jaj neked, Korozain! Jaj neked, Betszaida! Mert ha Tíruszban és Szidonban történtek volna a bennetek végbement csodák, már régen zsákban és hamuban ülve tartottak volna bűnbánatot. De Tírusznak és Szidonnak könnyebb lesz a sorsa az ítéleten, mint nektek. És te, Kafarnaum! Ugye az égig emelkedtél? Az alvilágba süllyedsz! Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött.” 

Isten olyan nagy misztérium, hogy nemcsak az egyértelműen tőle származó kinyilatkoztatás állít elébe, hanem minden olyan vele kapcsolatos kérdés is, amely halálos komolyan vetődik fel bennünk. A teremtés méretei és fizikai törvényszerűségeinek csodája, az emberi élet halállal megjelölt, mégis az örökkévalóságra irányuló volta, ha valóban a maguk egzisztenciális mélységükben érintenek, önkéntelenül is Isten misztériuma elé állítják a gyötrődve kereső emberi értelmet. Ma többet tudunk a teremtett világ szerkezetéről és törvényeiről, mint Jób korában, de ez csak még hatalmasabbnak sejteti a Teremtőt, a végső kérdések pedig ugyanúgy megmaradtak: Honnét a mindenség, a semmiből hogy lehet valami? Honnét az első élő sejt, élettelenből hogy származhat élő? Honnét a személyes lét, az emberi tudat, személyiség, hogy ébredhet öntudatra, ami öntudatlan? Mi vár az emberre a halál után? 

Ezekre a kérdésekre nincs és nem is lehet természettudományos válasz, mert ezek a váltások nem magyarázhatók a természetben tapasztalható törvényszerűségekből. Mégis, ezeket kérdéseket az embernek, ha méltó akar lenni az ember névre, nemzedékről nemzedékre fel kell tennie, s akkor, akarva-akaratlanul, Isten misztériuma előtt találja magát. Az már azután rajta múlik, hogy belebocsátkozik-e ebbe a misztériumba, vagy megáll a küszöbénél és kívül marad. Jób csöndje, ahogy szájára teszi kezét, az imádás mozdulata. Számára ez az elnémulás egyben felszabadító találkozás is, mert nem neki kell megválaszolnia a megválaszolhatatlant, hanem arra bízhatja magát, akinek tökéletessége, hatalma és jósága biztonságérzettel tölti el.