2020. szeptember 22., kedd

Évközi 25. hét

Péld 21,1-6.10-13 

Olyan a király szíve az Úr kezében, mint a vízfolyás, ahová akarja, oda irányítja. Az ember minden útja helyes a saját szemében, a szíveket mégis az Úr veti latra. Irgalmasságot és igazságot tenni kedvesebb az Úr előtt az áldozatnál. A szemek fennhéjázása szívbeli felfuvalkodás, a gonoszok szövétneke a bűn. A szorgalmas igyekezet mindig gyarapodásra vezet, de mindaz, aki lusta, folyton szegénységben lesz. Aki csalárd nyelvvel gyűjt kincset, hiú és esztelen, és beleakad a halál tőreibe. A gonosz lelke kártevés után áhít, és társán meg nem könyörül. Ha az arcátlan bűnhődik, tanul belőle a kicsiny, és ha követi a bölcset, okulást merít. Az igaz a bűnös házát szemmel tartja, hogy a gonoszokat a rossztól visszatartsa. Aki bedugja fülét a szegény kiáltására, maga is kiált majd, és nem lesz, aki meghallgassa. 

Lk 8,19-21 
Odajöttek hozzá az anyja és testvérei, de nem juthattak hozzá a sokaság miatt. Szóltak neki: ,,Anyád és testvéreid kinn állnak, látni akarnak téged.” Ő azonban ezt felelte nekik: ,,Azok az én anyám és testvéreim, akik Isten igéjét hallgatják és megcselekszik.” 

Leszámítva a teljesen elvakultakat, több-kevesebb kételye azért mindegyikünknek van döntéseinket és választott cselekvési módunkat illetően. Ezért tanácsot kérünk, vagy legalábbis megkérdezzük mások véleményét. Persze, itt is hajlamosak vagyunk egy bizonyos elfogultságra, mert többnyire nem akárkitől kérünk tanácsot, hanem elsősorban olyanoktól, akiktől helyeslést és megerősítést várunk. (A legtöbbünknek nem nehéz olyan „jó barátot” találnia a környezetében, aki a legnagyobb örömmel ad igazat neki.) És persze úgy adjuk elő a dolgot, hogy az általunk tervezett lépés előnyeit ecseteljük, a hátrányait, illetve más lehetséges megoldások pozitívumait homályban hagyjuk. Ily módon valószínűleg körülbelül azt a tanácsot fogjuk kapni, amit szerettünk volna hallani, s mindjárt szentesítve érezzük azt, amit belül már el is döntöttünk. 

Ha azután megtettük, amit elterveztünk, de lényegében helytelen választásunk miatt csak marad bennünk valami lelkifurdalás, akkor igyekszünk az egyre nyilvánvalóbb rosszat zárójelbe téve a jót hangsúlyozni. Például egy bűnös szerelmi kapcsolatban azt, hogy a másikat ezáltal a hitre vezetjük. Végül pedig, amikor rá kell döbbennünk, hogy az út, amelyet választottunk, zsákutca volt, nincs tovább, elkezdjük megmagyarázni, hogy mindez miért volt mégis jó, hasznos, sőt szükséges. Micsoda hazugság, önáltatás! Mintha bizony Isten nem adhatta volna meg ugyanezt a jót vagy még többet, ha nem a könnyebb, szélesebb, vonzóbb utat választjuk, hanem kitartunk az igazságért vívott kemény harcban! S ha mégis valami jó jött ki a rossz döntésből, az semmi esetre sem a rossz döntés gyümölcse, hanem Isten végtelen bölcsességének és irgalmának ajándéka.