2020. szeptember 5.

Évközi 22. hét szombat

1Kor 4,6b-15 

Senki se fuvalkodjék fel kérkedve az egyikükkel a másikkal szemben. Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Már jóllaktatok, már gazdagok lettetek. Nélkülünk uralomra jutottatok; bárcsak valóban uralomra jutottatok volna, hogy mi is uralkodhatnánk veletek együtt! Mert úgy gondolom, hogy Isten minket apostolokat az utolsó helyre állított, mint halálra szántakat, mert látványossága lettünk a világnak, az angyaloknak is, s az embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti pedig okosak Krisztusban; mi gyöngék, ti pedig erősek; ti megbecsültek, mi pedig megvetettek. Mind ez óráig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedünk, nincs otthonunk, és saját kezünkkel dolgozva fáradozunk. Ha átkoznak minket, mi áldást mondunk; ha üldözést szenvedünk, mi eltűrjük; ha gyaláznak minket, mi jó szóval felelünk; szinte salakja lettünk a világnak, mindennek a söpredékévé mind ez ideig. Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy mint kedves fiaimat intselek. Mert ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet. 

Lk 6,1-5 

Történt pedig, hogy szombaton, amikor a vetések közt járt, tanítványai tépdesték a kalászokat, és kezeikkel kimorzsolva megették. A farizeusok közül egyesek azt mondták nekik: „Miért teszitek azt, amit szombaton nem szabad?” Jézus ezt felelte nekik: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor éhezett, ő és akik vele voltak? Miként ment be az Isten házába, hogyan vette el a kitett kenyereket, evett, és a vele levőknek is adott azokból, amelyeket nem szabad másnak megenni, csak egyedül a papoknak?” Aztán hozzátette: „Az Emberfia ura a szombatnak is.” 

Szent Pál tudott atyaként viselkedni, mindenekelőtt amikor a Szentlélekben örök életet adott az igehirdetés és a keresztség által. Másodszor amikor szerető gondossággal törődött lelki gyermekeivel, szenvedve, izgulva értük, és örvendezve állhatatosságuk, hűségük miatt, mindenekfelett azonban szüntelen imádságban hordozva őket. És mint a jó apa, aki nem akarja magához kötni serdülő gyermekeit, akik saját útjukat keresik, ugyanakkor viszont emlékeztetni akarja őket életadó gyökereikre, bátran leírja, hogy a korintusi híveknek lehet más tanítójuk is, találhatnak nála ékesebben szólót, sőt túl is haladhatják őt, de atyjuk csak ő marad, aki az örök életet adó hitre vezette őket. 

Ez nem hiúság vagy önérzeteskedés, nem is féltékenykedés, hanem teológiai tény. Szent Pál nem megkülönböztetett rangot vagy előjogokat akar magának, csak rögzíti a helyét a korintusiak hitre jutásában, s kifejezi, hogy szeretne mindig ott lenni, ahol egy atyának mindig lennie kell: gyermekei szívében. Ha ezt a lelki gyermekek valamiképpen elfelejtik, vagy egyenesen megtagadják, az igazság ellen vétkeznek, s ők maguk is károsodnak. A tékozló fiúknak hosszú utat kell bejárniuk, hogy visszaérkezve oda, ahonnan egykor elindultak, valóban hazataláljanak, az atyáknak pedig az aggódó szeretet látszólagos tehetetlensége és az irgalom ingyenessége által kell az Atyaisten képévé formálódniuk. 

Urunk Jézus, köszönetet mondunk Neked szüleinkért, a papokért és a hitoktatókért, akik által a hitre vezettél és a hitben neveltél bennünket. Áldd meg életüket és szolgálatukat, s majd Te magad légy örök jutalmuk a mennyben. Nekünk pedig add meg kegyelmesen, hogy jó lelki atyja és anyja lehessünk azoknak, akiknek üdvösségéért felelősséggel tartozunk.