2020. augusztus 12.

2020. augusztus 12., szerda

Évközi 19. hét

Ez 9,1-7;10,18-22 

És hallottam, amint nagy hanggal kiáltotta: ,,Elérkezett a város bűnhődése! Mindenki tartsa kezében öldöklő fegyverét!” És íme, hat férfi jött az úton az észak felé néző felső kapu felől; mindegyikük kezében pusztító eszköz volt. Az egyik férfi közülük gyolcsba volt öltözve, és írószer volt az oldalán. Beléptek és megálltak az ércoltárnál. Ekkor Izrael Urának dicsősége elszállt a kerubról, amely felett volt, a ház küszöbéhez, és hívta a gyolcsba öltözött férfit, akinek írószer volt az oldalán. Azt mondta neki az Úr: ,,Járd be Jeruzsálem városát és jelöld meg tau-betűvel a férfiak homlokát, akik siránkoznak és bánkódnak mindazon utálatosság miatt, ami benne történik!” És hallottam, amint azt mondta nekik: ,,Menjetek keresztül a városon, kövessétek őt és öldököljetek; szemetek ne irgalmazzon, ne könyörüljetek; öreget és ifjút, szüzet, kisdedet és asszonyt öljetek meg irgalmatlanul, de senkit se öljetek meg, akin tau-t láttok.” (...) 

Mt 18,15-20 
Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Az őskeresztények számára egyértelmű volt Ezekiel látomásának értelme: a tau betű Urunk keresztjének jele, s akiket a keresztségben megjelöltek ezzel a jellel, ki vannak választva az örök életre. Ez a kegyelem csoda, s egyben természetesen feladat is. Mi nem egy darab fa vagyunk, amelybe bevésnek egy jelet, hanem szabad személyek, akik vagy vállaljuk ezt a jelet és azt a valóságot, amelybe belépünk általa, vagy mindenestül visszautasítjuk. Automatikus üdvösség nincs: a tárgyak, a gépek nem üdvözülnek. 

Annak, hogy vállaltuk a tau jelet, s így az üdvösség útján járunk, szintén csak jelei vannak, nem bizonyítékai, hiszen az üdvösség végső soron feltétlen szeretet, életet alakító bizalom üdvözítő Jézusunkban. Ilyen jel, ha sírunk és bánkódunk azok miatt a bűnök miatt, amelyeket városunkban elkövetnek. És ez elsősorban nem érzelmes könnyhullatást jelent – bár a könnyek adománya Isten nagy ajándéka –, hanem mindenekelőtt halálosan komoly, s ezért életet adó szakítást a bűnnel, a bűn alkalmaival, eszközeivel, a bűn és a halál civilizációjával. Csak ilyen radikális szakítások által megvalósuló megtérés hitelesítheti, hogy meg vagyunk jelölve az örök élet jelével. A másik jel, ha felvesszük és hordozzuk mindennapi keresztünket, amely lehet szeretetből vállalt munka, lemondás, elfogadott szenvedés.