2020. augusztus 2., vasárnap

Évközi 18. vasárnap

Iz 55,1-3
Ó, ti szomjazók mind, jöjjetek a vizekhez, és akiknek nincs pénzetek, jöjjetek, vegyetek gabonát, és egyetek! Jöjjetek, vegyetek gabonát pénz nélkül, és vételár nélkül bort és tejet! Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és keresményeteket arra, amivel nem laktok jól? Figyelmesen hallgassatok rám, akkor majd jót esztek, és élvezitek a kövér falatokat. Hajtsátok ide fületeket, és jöjjetek hozzám, hallgassatok ide, s akkor élni fog lelketek! Örök szövetséget kötök veletek, a Dávidnak ígért biztos kegyelem alapján.

Róm 8,35.37-39
Ki szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomorúság vagy szorongatás? Éhség, mezítelenség, veszedelem, üldözés, vagy kard? De mindezeken győzedelmeskedünk azáltal, aki szeret minket. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.

Mt 14,13-21
(…) Mikor este lett, odamentek hozzá a tanítványok és azt mondták neki: ,,Sivár ez a hely és az idő is eljárt már. Bocsásd el a tömeget, hogy a falvakba menjenek és ennivalót vegyenek maguknak.” Jézus azonban azt mondta nekik: ,,Nincs rá szükség, hogy elmenjenek, adjatok nekik ti enni.” Azok ezt felelték neki: ,,Nincs itt másunk, csak öt kenyér és két hal.” Azt mondta nekik: ,,Hozzátok ide azokat.” Megparancsolta, hogy a tömeg telepedjék le a fűre, aztán fogta az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta és megtörte azokat, aztán odaadta a kenyereket a tanítványoknak, a tanítványok pedig a tömegnek. Mindnyájan ettek és jóllaktak. Végül fölszedték a megmaradt darabokat, tizenkét tele kosárral. Mintegy ötezer férfi volt, aki evett, az asszonyokat és gyerekeket nem számítva.

Megszoktuk, hogy a betevő falatért meg kell dolgozni, s ez rendjén is van. Maga a Szentírás tanít rá, hogy aki nem akar dolgozni, az ne is egyék. A mai Olvasmány azonban úgy mutatja be Istent, mint aki egészen ingyen, nem fáradozásunk béreként, hanem érdemünk nélkül kínálja ajándékait. Ez a bőkezűség zavarba ejt. Kényelmetlenül érezzük magunkat, szeretnénk felmutatni valamit, amivel megszolgálhatnánk ezt a jóságot, a rólunk való gondoskodást, és nincs semmink, amit cserébe adhatnánk. Esetleg az a gyanú is felébred bennünk, hogy a gyomrunkon keresztül Isten talán le akar kötelezni, magához akar láncolni bennünket. Bizonyos értelemben igaz is: valóban „csalétek” ez, amely a mulandókon keresztül az örökké megmaradókra irányítja a figyelmünket, a szellemi kenyérre, borra és tejre.

A kenyérszaporításról szóló evangéliumi elbeszélésben azt látjuk, hogy a lelki éhség a testinél is erősebb. Eszükbe sem jut a Jézushoz indulóknak, hogy későre jár, és enniük kellene. Jézus pedig maga gondoskodik számukra eledelről, ezzel is igazolva, hogy aki mindenekfelett Isten országát és annak igazságát keresi, annak minden megadatik, amire csak szüksége van. Szent Pálnál viszont már arról olvasunk, hogy Krisztus szeretetének ereje még a földi szükségletekben való hiányt, szenvedést is legyőzi. Már nem csupán arról van szó, hogy megfeledkezzünk az éhségről, hanem hogy a kifejezett éhezés sem tántoríthat el Krisztus szeretetétől. Többé már nem földi jólétünk lesz Isten szeretetének jele és fokmérője, hanem a mi megpróbáltatásunk közepette tanúsított hűségünk.