2020. július 16.

Évközi 16. hét hétfő

Mik 6,1-4.6-8

Halljátok meg, amit az Úr mond: ,,Rajta, szállj perbe a hegyek előtt, és hallják meg szavadat a dombok.” Hallják meg az Úr perelő szavát a hegyek és a föld erős alapjai, mert az Úrnak pere van népével, és Izraellel perbe száll. ,,Én népem, mit tettem neked? Vagy miben voltam terhedre? Felelj nekem! Talán mert kihoztalak Egyiptom földjéről, és megszabadítottalak a rabszolgaházból, és elküldtem előtted Mózest, Áront és Mirjámot? ,,Hogyan áldozzam méltóképpen az Úrnak? Hajtsak-e térdet a fölséges Istennek? Vigyek-e neki egészen elégő áldozatokat és egyesztendős borjúkat? Meg lehet-e engesztelni az Urat kosok ezreivel, vagy az olajpatakok sok ezrével? Adjam-e oda elsőszülöttemet vétkemért, ágyékom gyümölcsét életem bűnéért?” Megmondta neked, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az Úr: azt, hogy mindenképpen igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot, és hűségesen járj Isteneddel.

Mt 12,38-42

Ekkor az írástudók és farizeusok közül egyesek azt mondták neki: ,,Mester, szeretnénk tőled egy jelet látni.” Ő azt válaszolta nekik: ,,A gonosz és parázna nemzedék jelet kíván, de nem kap más jelet, csak Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás a cethal gyomrában volt három nap és három éjjel , úgy lesz az Emberfia is a föld szívében három nap és három éjjel. A ninivei férfiak föltámadnak majd az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogják ítélni azt, mert ők megtértek Jónás igehirdetésére; és íme, nagyobb van itt, mint Jónás. Dél királynője föl fog támadni az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és el fogja ítélni azt, mert ő eljött a föld határairól, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; és íme, nagyobb van itt, mint Salamon.

Az Úr perlekedő, szemrehányó szavai a mai Olvasmányban valójában a hívő ember lelkifurdalásának, a bűnbeesett Ádám önvádjának kifejezései, aki lázadásával elhomályosította magában Isten képét, s félelmében a kert fái mögé rejtőzött. Isten szerető közeledésére a rossz lelkiismeret válasza: „Félek tőled”. Ez a fajta Isten-félelem nem a Szentlélek ajándéka, hanem a bűnös ember pogány rettegése a szívében lévő, eltorzított istenképtől. A bukott ember vallása azon való kétségbeesett mesterkedés, hogy csillapítsa Isten haragját, hogy szertartásaival, áldozataival elnyerje jóindulatát. Látjuk a fokozatokat, melyek végpontja a vallástörténet legszörnyűbb „engesztelése”, mikor az ember saját gyermekének feláldozásával akarja kiengesztelni Istent, pedig Ábrahám óta tudhatná, hogy ő nem mások feláldozását kéri, hanem önmagunk odaadását a minden emberi bizakodást felülmúló bizalomban.

A mi Urunk, Jézus Krisztus egyszer s mindenkorra szakított ezzel a vallási képlettel, mely az Istentől elvadult emberi szívből származik. A béna emberhez így szólt: „Bízzál, fiam, bűneid bocsánatot nyertek!” Zakeus is előbb részesült az Úr megtisztelő látogatásában, majd a bűnbocsánatban, s csak ezután, az ingyenes isteni irgalom megtapasztalása felett érzett örömében lát neki, hogy helyrehozza, amit évek hosszú során át elrontott, s kárpótolja azokat, akiket megkárosított, méghozzá olyan túlcsorduló mértékkel, mint ahogy ő is megtapasztalta Isten megbocsátó szeretetét Jézusban. Azért is mondja Jézus a mai Evangéliumban, hogy a végítéletkor Ninive lakói el fogják ítélni az írástudókat és farizeusokat, mert ők megtapasztalták Isten irgalmát, és megtértek, emezek viszont Isten irgalmas szeretetének csodajeleit sorra elutasítva újabb és újabb jeleket követelnek.

Áldott légy, Úr Jézus, akiben Isten végtelenül közel jött hozzánk, és kiengesztelte önmagával a világot! Nyilvánítsd ki ma is az Atya szeretetét, hogy megértse a világ, hogy nem a haragvó Istent kellett lecsillapítani szent véred által, hanem a bűnös ember fagyos szívét felmelegíteni a határt nem ismerő, halálon túl is érvényes szeretettel.