2020. július 19.

 Évközi 16. vasárnap

Bölcs 12,13.16-19

Hisz nincsen kívüled Isten, aki gondját viselné a mindenségnek, hogy bizonyítanod kellene: nem ítéltél hamisan. Hiszen hatalmad az igazságosság alapja, és mivel mindennek ura vagy, kész vagy mindent megkímélni. Mutatsz ugyan erőt, ha kétségbe vonják hatalmad teljességét, és bünteted azok merészségét, akik nem ismernek téged, de fékezed hatalmadat, enyhén ítélsz, és nagy kímélettel igazgatsz minket, mert nálad van a hatalom gyakorlása, amikor csak akarod! Ezzel a bánásmóddal pedig arra tanítottad népedet, hogy az igaznak emberségesnek kell lennie, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy amikor ítélsz, alkalmat adsz a bűnök megbánására.

Róm 8,26-27

Hasonlóképpen a Lélek is segítségére van erőtlenségünknek, mert nem tudjuk, miképpen kell kérnünk, amit kérünk; de maga a Lélek jár közben értünk szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. Aki azonban vizsgálja a szíveket, tudja, hogy melyek a Lélek kívánságai, tudja, hogy közbenjár a szentekért Isten akarata szerint.

Mt 13,24-43

Más példabeszédet is mondott nekik: ,,Hasonlít a mennyek országa egy emberhez, aki jó magot vetett szántóföldjébe. Amíg aludtak az emberek, eljött az ellensége, konkolyt vetett a búza közé és elment. Amikor kisarjadt a gabona és kalászba szökkent, előtűnt a konkoly is. Odamentek a szolgák a gazdához és azt mondták neki: ,,Uram! Ugye, te jó magot vetettél a szántóföldedbe? Honnan van hát benne a konkoly?” Azt felelte nekik: ,,Ellenséges ember cselekedte ezt.” A szolgák erre megkérdezték tőle: ,,Akarod-e, hogy elmenjünk és kiszedjük belőle?” Ő azonban azt felelte: ,,Nem, nehogy a konkolyt kiszedve kitépjétek vele együtt a búzát is. Hagyjátok együtt felnőni mindkettőt az aratásig. Aratáskor majd megmondom az aratóknak: ,,Gyűjtsétek először össze a konkolyt és kössétek kévékbe, hogy elégessék. A búzát pedig gyűjtsétek össze a magtáramba.” (...)

Mi, emberek könnyen esünk abba a hibába, hogy Isten hatalmát gyöngeségnek, a magunk gyöngeségét pedig erőnek képzeljük. Nekünk az imponálna, ha a mindenható Isten mindenkit azonnal szigorúan megbüntetne, aki vét törvényei ellen, ha a legkisebb igazságtalanságot is megtorolná, és a hitetleneket jól megleckéztetné. Isten azonban teremtménye szabadságát többre becsüli mindennél, hiszen ezzel emelte minden földi létező fölé. A bűn és igazságtalanság mögött ő látja az ember végtelen nagy gyöngeségét, sebzettségét, ínségét. Az ő hatalma leginkább abban nyilvánul meg, hogy új meg új lehetőségeket kínál fel, megsemmisíti a múltat, s új jövőt nyit előttünk. Jobban bízik bennünk, mint mi magunkban. Ő akkor sem mond le rólunk, amikor mi már végérvényesen elveszettnek hiszünk mindent, s nem ítélkezik akkor sem, amikor mi már ítéletet mondunk magunk felett. Türelme a kegyelem ideje, reményünk, lendületes, örömteli cselekvésünk forrása.

A mi gyöngeségünk pedig mindjárt lelepleződik, amikor erősnek hittük és mutattuk magunkat. Az egyik pillanatban még erőnek éreztük kétségbevonhatatlan fölényünket, de a következőben máris megszégyenülve látjuk, hogy megint elragadtattuk magunkat, s csak újabb bajt okoztunk. Ha ebben a gyöngeségünkben mernénk az Úr elé állni, megtapasztalnánk, mit jelent az, hogy az Úr mindennél inkább kíméletével és könyörületességével mutatja meg mindenhatóságát. S ha ezt megtettük, a legközelebbi alkalommal talán már nem esnénk bele a saját hatalmunk csalóka látszata mögött rejlő csapdába, hanem Isten nagylelkűségét utánozva tudnánk mi magunk is felkínálni a jóvátétel és újrakezdés lehetőségét azoknak, akik ellenünk vétettek. Hiszen Isten szántóföldjén újra és újra megtörténik a csoda, hogy a konkolyból tiszta búza lesz.

Urunk Jézus, add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy belehallgathassunk a Lélek értünk való közbenjáró imádságába, s megértsünk valamit szavakba nem foglalható fohászkodásából. Segíts, hogy meglássuk az Isten és az ember hatalma közti óriási szakadékot, s mindenestül irgalmas szeretetedre bízva magunkat alkalmat adjunk Neked, hogy gyöngeségünkben kinyilvánítsad isteni erődet.