2020. június 19., péntek

Jézus Szent Szívének ünnepe

MTörv 7,6-11
Te ugyanis az Úrnak, a te Istenednek szentelt nép vagy: téged kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy tulajdon népe légy minden nép közül, amely a földön van. Nem azért lépett kapcsolatba veletek és választott ki titeket az Úr, mintha számra nézve minden népet meghaladnátok, hiszen minden népnél kevesebben vagytok, hanem azért, mert szeretett titeket az Úr, s meg akarta tartani azt az esküt, mellyel megesküdött atyáitoknak; azért hozott és szabadított ki titeket erős kézzel a rabszolgaság házából, a fáraónak, Egyiptom királyának kezéből. Tudd tehát, hogy az Úr, a te Istened erős és hűséges Isten, aki ezerízig megtartja a szövetséget, s az irgalmasságot azokkal szemben, akik szeretik őt, s megtartják parancsait (...).

1Jn 4,7-16
Szeretteim! Szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van. Mindaz, aki szeret, Istentől született, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri Istent, mert Isten a szeretet. Isten szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát küldte a világra, hogy általa éljünk. Ebben áll a szeretet. Nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem mert ő szeretett minket, és elküldte Fiát engesztelésül a mi bűneinkért. (...)

Mt 11,25-30
Abban az időben így szólt Jézus: „Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.”

Jézus a szívet emlegeti, az ember lényegét, amely benső, személyes egységének, teljességének és magányának forrása. A Biblia szerint a szív jelenti létünk legmélyét, ahol legszemélyesebb létünk sűrűsödik. Mégsem ismerjük a szívünket, vagyis saját magunkat, csak sejtéseink vannak róla. Felszínre bukkanó szavaink és gesztusaink nyomán új és új meglepetések érnek bennünket. Ha néha sikerül valóban belehallgatni szívünk mélységébe, akkor azt halljuk, hogy a mélység a magasságot hívja: szívünk az isteni lét után kiált. A szív mélye mélyebben van, mint a tudatalatti világ és a végtelenre nyíló, táguló üresség. Üresség? Ott kellene lennie Istennek, a mi Teremtőnknek. De ott van-e?

Az eredeti bűnben született és nap mint nap vétkező ember legkínzóbb bizonytalansága, hogy nem szakadt-e meg az összeköttetés Isten és a saját szíve között. Bizonyos, önmagán túlról érkező jelzéseket ugyan felfog – ez a lelkiismeret –, mégis a kinyilatkoztatás nélkül bizonytalanságban marad afelől, hogy mennyire élő s maradandó ez a kapcsolat. Az evangéliumból a legigazibb evangélium, örömhír nem más, mint Jézus szívének dobogása, vagyis hogy az ember szíve, a mi szívünk is képes az Istenre, mert Jézus Krisztusnak, a megtestesült Fiúistennek mintájára lettünk alkotva. Bár személyünk teremtett személy, de az Atyaisten örök, teremtő akaratából, a Fiú megváltásának érdeméből, a Szentlélek működése folytán szívünk mélyén Isten sajátos, szentháromságos életében részesedünk.