2020. május 10.

Húsvét 5. vasárnapja

ApCsel 6,1-7

Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő egybehívta tehát a tanítványok sokaságát, és így szóltak: ,,Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk, s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jó hírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a feladatot. Mi meg majd az imádsággal és az ige szolgálatával foglalkozunk.” Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották tehát Istvánt, akit eltöltött a hit és a Szentlélek, továbbá Fülöpöt, Prohóroszt, Nikánort, Timont, Parmenászt és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Ezeket az apostolok elé állították, és ők imádság közben rájuk tették kezüket. (...)

1Pét 2,4-9

Járuljatok hozzá, mint élő kőhöz, akit az emberek elvetettek ugyan, de Isten kiválasztott és megtisztelt. Ti is, mint élő kövek, épüljetek fel rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. Azért áll az Írásban: ,,Íme, kiválasztott, értékes szegletkövet teszek le Sionban; aki hisz benne, meg nem szégyenül.” (...) Ti pedig választott nép, királyi papság, szent nemzet, megváltott nép vagytok, hogy hirdessétek annak erényeit, aki a sötétségből meghívott titeket az ő csodálatos világosságára.

Jn 14,1-12

Ne nyugtalankodjék szívetek. Higgyetek Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.

A hit az Atyában és a Fiúban, melyről Jézus beszél a mai Evangéliumban, a mi végső otthonra találásunk, hiszen egy személynek csak egy másik személy, illetve személyek közössége lehet az otthona. Első hallásra talán hiányérzetünk támad: Miért nem szerepel Jézus kijelentésében a Szentlélek? De nem marad ki ő sem, hiszen Jézust csak a Szentlélekben ismerhetjük fel, illetve csak őbenne lehetünk – a hit és a keresztség által – az Atya gyermekei s a megtestesült Fiú testvérei és barátai. Emberi kapcsolatainkban: a házastársak, a szülők és gyermekek, a testvérek és barátok közti szeretetben mind-mind ezt a Szentháromsággal való titokzatos kapcsolatunkból fakadó szeretetet élhetjük meg, töredékesen, de mintegy szentségi jelleggel, s minden szép emberi kapcsolatunk a Szentháromság személyeibe vetett bizalmunkban teljesedik be. Fordítva áll tehát a dolog, mint ahogy elképzeltük: nem mi vetítjük bele emberi viszonyainkat Isten életébe, hanem Isten szentháromságos életének szívünkbe írt szeretettörvényei bontakoznak ki az emberekkel való személyes kapcsolatainkban.

Nem véletlen, hogy az Úr Jézusnak az utolsó vacsorán mondott, Isten benső életét legegyértelműbben feltáró szavait éppen a húsvéti szent időben, Pünkösd felé közeledve olvassuk. Ezeket a kijelentéseket nem is lehet másképp felfogni, mint az ő kereszthalálában és dicsőséges feltámadásában nyilvánvalóvá lett istenfiúságának világosságánál és a Lélek szívünket lángra gyújtó tüzének fényénél, míg véglegesen haza nem érkezünk a Szentháromság boldogító szeretetközösségébe.

Urunk Jézus, köszönjük Neked, hogy elküldted Szentlelkedet, aki rejtetten, de kihagyhatatlanul ott van mindenütt, ahol az ember Isten világával érintkezik. Add, hogy amikor Benned és az Atyában hiszünk, ő működjék bennünk, és a teljes Szentháromságban leljünk örök otthonra, ahol szívünk végleg nyugalmat talál.