Mal 1,14b - 2,2b.8-10
Átkozott a csalárd ember, akinek van a nyájában ép hím állatja, és ha fogadalmat tesz, gyenge állatot mutat be áldozatul az Úrnak, noha nagy király vagyok én, -- mondja a Seregek Ura, -- és rettegik nevemet a nemzetek között! Nos tehát ez a parancs hozzátok, papok: Ha nem akartok hallani és nem akarjátok megszívlelni, hogy megadjátok nevemnek a dicsőséget, -- mondja a Seregek Ura, -- akkor ínséget bocsátok rátok és átokká változtatom áldásotokat, -- bizony, átokká változtatom, mert nem szívleltétek ezt meg! Ti azonban letértetek az útról és sokakat megbotránkoztattatok tanításotokkal; megszegtétek Lévi szövetségét, -- mondja a Seregek Ura. -- Ezért én is megvetésre méltókká és alávalókká tettelek titeket az egész nép előtt, minthogy nem jártatok útjaimon és személyválogatók voltatok a törvénykezésben. Vajon nem egy atyánk van-e valamennyiünknek? Vajon nem egy Isten teremtett-e minket? Miért veti meg tehát egyikünk a másikát, megsértve atyáink szövetségét?
1Tessz 2,7b-9.13
Bár rátok támaszkodhattunk volna, mint Krisztus apostolai, mégis úgy voltunk köztetek, mint kicsinyek, úgy, ahogyan a dajka gondozza a gyermekeit. Ragaszkodtunk hozzátok, és szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is, mert nagyon megkedveltünk titeket. Emlékeztek ugyanis, testvérek, munkánkra és fáradozásunkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, és úgy hirdettük nálatok Isten evangéliumát, hogy ne legyünk közületek senkinek sem a terhére. Szüntelenül hálát adunk tehát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint ami az valójában: mint Isten igéjét, amely bennetek is munkálkodik, akik hisztek.
Mt 23,1-12
Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: ,,Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.
A tanítás, nevelés és példaadás három szintjét láthatjuk az Olvasmányban, a Szentleckében és az Evangéliumban. Az elsőről Malakiás prófétánál olvasunk: „Ti azonban letértetek az útról, és sokakat megbotránkoztattatok tanításotokkal.” A teljes romlottság állapota, amikor a tanító saját bűnös életéhez igazítja a rábízott tanítást, leszállítja züllött erkölcsi szintjére, és így másokat is romlásba vezet. A második szintről Jézus beszél a farizeusokról és írástudókról szólva: „Mondják ők, de nem teszik.” Tudathasadásos állapot, amely könnyen az első szintre való visszaeséshez vezet. Fontolja meg minden pap, szülő, nevelő, hogy legnagyobb hatással akkor van a rábízottakra, híveire, gyermekeire, növendékeire, amikor azok nem kirakatba szánt viselkedésmódját látják. Ha ott az ellenkezőjét tapasztalják annak, amit a tanítás során hallottak tőle, akkor a „bort iszik és vizet prédikál” alapján saját magukat is felmentik a tanítás kötelező érvénye alól, s bukásukért ő lesz a felelős.
Végül a harmadik, legmagasabb szint az, amelyről Szent Pál ír: „Szívesen nektek adtuk volna nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is.” Ez az az eszmény, amelyre mindannyiunkat törekednünk kell. Ahol nem csupán egybecseng az életmód a tanítással, hanem mindkettőt az odaadó szeretet táplálja. Az a szeretet, amely elsősorban nem érzelmeket jelent, hanem magafelejtést, gondos törődést, a másik üdvösségéért érzett felelősséget. Ez alatt a szint alatt nem is lehet kereszténynek megmaradni, Krisztus evangéliumát ugyanis csak Krisztus szeretetével lehet hirdetni és élni.
Urunk, Jézus Krisztus, a hitben való tanítás és nevelés nemcsak a lelkipásztorok és teológusok, papok és a hitoktatók feladata, hanem a keresztény szülőké, illetve bizonyos mértékig mindannyiunké, hiszen valamennyien felelősek vagyunk a felnövekvő nemzedékért. Segíts, kérünk, kegyelmesen, hogy a ránk bízottakat – híveinket, tanítványainkat, gyermekeinket, vagy talán csak egyetlen embert – üdvösségük mélységében felvállaljuk, és odaadó életünkkel tanúskodjunk előttük szent evangéliumodról.
Kommentáld!