Róm 8,18-25
Azt tartom ugyanis, hogy mindaz, amit most szenvedünk, nem mérhető össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk. Mert a teremtett világ sóvárogva várja, hogy Isten fiai megnyilvánuljanak. Hiszen a teremtett világ hiábavalóságnak van alávetve, nem önként, hanem az által, aki alávetette a reménység ajándékozásával. Mert a teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából Isten fiai dicsőségének szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mindaddig. De nemcsak azok, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, s várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását. Üdvözülésünk ugyanis reménybeli. Látni azonban azt, amit remélünk, nem reménység; hisz ki remélné azt, amit lát? Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor várjuk is türelemmel.
Lk 13,18-21
Akkor így szólt: ,,Mihez hasonló az Isten országa, mihez hasonlítsam? Hasonló a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott, és elvetett a kertjében. Azután felnövekedett és fává lett, úgyhogy az égi madarak az ágai közt fészkeltek”. Aztán így folytatta: ,,Mihez hasonlítsam Isten országát? Hasonló a kovászhoz, amelyet vett az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, amíg az egész meg nem kelt.”
A mustármag hasonlata az Isten országának külső növekedését fejezi ki, a kovász képe pedig azt, ahogy az evangélium belülről járja át és alakítja a világot. Fontos, hogy a kettőt ne válasszuk el egymástól, hanem egységben szemléljük. Lehet, hogy azért nem sikerült előszörre Európa evangelizációja, mert túlságosan a külső növekedésre helyeződött a hangsúly? A kereszténységgel átvettünk igazságokat, értékrendet, struktúrákat, de a krisztusi élet kegyelmi valósága nem járta át elég mélyen a lelkünket. Ezért üresedhettek ki a struktúrák, bomolhatott fel az értékrend, kérdőjeleződhettek meg az igazságok. Nem kell emiatt kétségbe esnünk, de nem is elégedhetünk meg azzal, hogy a vallásossággal kapcsolatos legfrissebb népszámlálási adatokat megpróbáljuk a javunkra magyarázni. Inkább arra koncentráljunk, hogy nekünk most nem a számbeli növekedésre, hanem a minőségi keresztény életre kell törekednünk.
Aki ma Krisztus parancsának engedelmeskedve hirdetni akarja az evangéliumot, annak első és legfontosabb feladata, hogy maga teljék meg ennek az egyetlen jó hírnek örömével és világosságával. Isten országa akkor terebélyesedik naggyá, ha kovászként előbb minket magunkat jár át: értelmünket, akaratunkat, érzelmi világunkat, ösztöneinket, emberi kapcsolatainkat. Így alakulhat ki körülöttünk egy kis közösség, amelyet szintén egészen áthat Krisztus élete. Ha már van ilyen közösség, amelyhez tartozunk, vigyázzunk, hogy ne váljék fő céllá, hogy minél többen legyünk. Inkább a belső növekedésre ügyeljünk! Mint gyönge palántát, óvjuk és gondozzuk azt a kegyelmi közösséget, amely Krisztusban áll fenn köztünk, s ne tegyük ki azt idő előtt a külvilág veszélyeinek.
Urunk Jézus, az Egyházban minden igazi megújulás csak a szívek mélyéről fakadhat, egyéni és közösségi szinten egyaránt. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy az Általad a szívünkbe adott mag jó földbe hulljon, naggyá növekedjék és bő termést hozzon, s miután bennünk magunkban elhatalmasodott a Te életed, rajtunk keresztül áthassa szűkebb és tágabb környezetünket, a minket körülvevő világot is.
Kommentáld!