1Tessz 2,9-13
Emlékeztek ugyanis, testvérek, munkánkra és fáradozásunkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, és úgy hirdettük nálatok Isten evangéliumát, hogy ne legyünk közületek senkinek sem a terhére. Ti tanúi vagytok ennek, és Isten is, hogy milyen szent, igaz és feddhetetlen módon éltünk értetek, akik hívők lettetek. Hasonlóképpen azt is tudjátok, hogy amint az apa inti a gyermekeit, mindegyikteket úgy intettünk és vigasztaltunk, s kérve-kértünk, hogy viselkedjetek méltóan ahhoz az Istenhez, aki országába és dicsőségére hív titeket. Szüntelenül hálát adunk tehát Istennek, hogy ti, akik Isten igéjének hirdetését tőlünk hallottátok, azt nem úgy fogadtátok, mint emberek szavát, hanem mint ami az valójában: mint Isten igéjét, amely bennetek is munkálkodik, akik hisztek.
Mt 23,27-32
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlítotok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a holtak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így ti is kívülről ugyan igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, és feldíszítitek az igazak sírjait, s azt mondjátok: ,,Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűntársaik a próféták vérében.” De ti magatok tanúsítjátok, hogy fiai vagytok azoknak, akik a prófétákat megölték. Ti is betöltitek atyáitok mértékét!
Ha az igehirdetést a hallgató oldaláról nézzük, azt kell mondanunk, hogy a leggyatrább prédikációban is fel lehet és fel is kell fedeznünk azt, ami kapcsolatba hoz az élő Istennel, s az igét elménkbe és szívünkbe kell fogadnunk. Teljesen mindegy, hogy az igehirdető pap, püspök jó szónok-e vagy sem, sőt még az sem számít, hogy erkölcsileg kifogástalan-e: ha az evangéliumot hirdeti, egyedül rajtunk, az ige hallgatóin áll, hogy az igehirdetése gyümölcsöző lesz-e bennünk. Ha viszont az ige hirdetőjének oldaláról nézzük, éppenséggel fordított a helyzet. Az igehirdetőnek mindent meg kell tennie, hogy beszéde legyen „hétszeresen megtisztított”, s életét akár emberfeletti erőfeszítések árán is a szentség erőterébe helyezve, az Úr iránti odaadással hirdesse az igét. Mellékes, hogy sokan hallgatják vagy kevesen, érdemesek vagy érdemtelenek, az igehirdetőnek minden alkalommal a tőle telhető legjobbat kell nyújtania, s szavait az Úr iránti odaadás kell hogy átforrósítsa.
Ám ne felejtsük el, hogy az igehirdetőnek még azt megelőzően, hogy hirdetni kezdené az evangéliumot, az ige hallgatójának is kell lennie. A papok is rászorulnak, hogy jó prédikációkat halljanak, értékes elmélkedési könyveket olvassanak, méghozzá nem elsősorban „szakmai” fejlődésük szempontjából, hanem mindenekelőtt azért, mert ők is hívők, akiknek ugyanúgy szükségük van lelki táplálékra, mint minden más hívőnek. De nemcsak az igehirdető lehet hallgató, hanem fordítva: az egyszerű hívő is válhat az evangélium hirdetőjévé. Ma, amikor az emberek tömegei nem járnak templomba, s így nem is hallják a püspök, a pap igehirdetését, még inkább az evangélium hirdetőjévé kell válnia minden megkeresztelt embernek, ott, ahol van, abban a környezetben, ahol éppen él.
Urunk Jézus, az élet Igéje, add meg nekünk kegyelmesen, hogy papjaid igehirdetését készséges szívvel hallgassuk, oda pedig, ahová az ő szavuk nem jut el, mi magunk menjünk, s hirdessük, ha lehet, szóval is, de még inkább beszédes életünkkel a Te örömhíredet.
Kommentáld!