2Kor 1,1-7
Pál, Isten akaratából Krisztus Jézus apostola, és Timóteus testvér, Isten korintusi egyházának, valamint az összes szenteknek, akik egész Achájában vannak. Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Áldott legyen Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden szorongattatásunkban, hogy mi is megvigasztalhassuk azokat, akik bármiféle szorongattatásban vannak, azzal a vigasztalással, amellyel Isten minket is megvigasztal. Mert amint bőven van részünk Krisztus szenvedéseiben, úgy bőven van részünk Krisztus által a vigasztalásban is. Ha szorongatást szenvedünk, az a ti vigasztalásotokért és üdvösségetekért van, ha pedig vigasztalásban van részünk, az is a ti megvigasztalásotokért van, amely erőt ad ugyanazoknak a szenvedéseknek az elviselésére, amelyeket mi is elszenvedünk. Szilárd a reménységünk titeket illetően, mert tudjuk, hogy amint társaink vagytok a szenvedésekben, úgy társaink lesztek a vigasztalásban is.
Mt 5,1-12
A tömeget látva fölment a hegyre. Leült, a tanítványai odajöttek hozzá, ő pedig szólásra nyitva ajkát így tanította őket: „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek. Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők majd jóllaknak. Boldogok az irgalmasok, mert ők majd irgalomra találnak. Boldogok a szívükben tiszták, mert ők látni fogják Istent. Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, amikor gyaláznak és üldöznek titeket, és hazudozva minden rosszat mondanak rátok miattam. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok nagy a mennyekben; így üldözték ugyanis a prófétákat is, akik előttetek voltak.”
![network.hu](http://pctrs.network.hu/clubblogpicture/6/6/4/_/664363_561406135_small.gif)
Ne gondoljuk, hogy a földi siralomvölgy képének csak a középkor mára túlhaladott világnézetében volt helye, a modern kereszténységhez már nem illik. Éppen ma, a fogyasztást bálványozó, élvhajhász és a természetet gátlástalanul kizsákmányoló korunkban kell komolyan rádöbbennünk arra, hogy minden csak hiábavalóság, ami után oly sokan törik magukat. A gyakorlati materializmus és a szellemi kotyvalékok fertőjében tocsogva van csak okunk igazán elszomorodni, hogy hová is süllyedtünk. Jó elhatározásaink kudarca, bűneink elleni küzdelmünk hiábavalósága, kisebb és nagyobb hűtlenségeink ugyancsak bőven adnak okot a szomorúságra. Mintha Krisztus el sem jött volna, és meg sem váltott volna bennünket.
Bizony, meg kell tapasztalnunk a szomorúságot, meg kell ízlelnünk önmagunk s a világ hiábavalóságát, hogy az isteni vigasztalás elérjen minket. El kell jutnunk addig a pontig, amikor már emberileg végképp reménytelennek látszik minden, s akkor hirtelen átfordul az egész, s megízleljük azt a vigasztalást, amely minden szomorúságot legyőz bennünk. Egy bizonyosfajta, istenes szomorúság nélkül nem is képzelhető el hiteles keresztény élet, mert csak belőle fakadhat őszinte, isteni öröm.
![network.hu](http://pctrs.network.hu/clubblogpicture/6/6/4/_/664363_633926940_small.gif)
Urunk, Jézus Krisztus, Te sohasem ígérted, hogy követőid arcáról nem hervad le a mosoly, hogy gondtalan lesz az életünk és nem lesz okunk szomorkodásra, hanem azt mondtad, hogy „boldogok, akik sírnak, mert ők majd vigasztalást nyernek”. Ne engedd, hogy e világ hiábavalósága láttán eltakarjuk szemünket, ne hagyd, hogy önmagunk és a világ sötétsége elől menekülve keserűségünket különféle édességekkel, pótszerekkel érzéstelenítsük, hanem taníts meg sírni azzal a sírással, mely a vigasztalás forrását nyitja meg szívünkben. Add, hogy csak Tőled várjunk vigasztalást, s ezáltal mi magunk is megvigasztalhassunk másokat, nem elkenve az igazságot, csak hogy fájdalmat ne okozzunk, hanem a világ fájdalmas hiábavalóságát feltárva a krisztusi örömhír minden szomorúságot gyökerében orvosló vigasztalását nyújtva testvéreinknek.
Kommentáld!