Ter 8,6-13.20-22
Amikor aztán még negyven nap elmúlt, kinyitotta Noé a bárka ablakát, amelyet készített, és kibocsátotta a hollót; az ide-oda szállt, majd visszatért, mert a vizek még nem száradtak fel a földön. Ezután kibocsátotta a galambot is, hogy lássa, megszűntek-e már a vizek a föld színén. De az, mivel nem talált helyet, ahol megpihenhetett volna a lába, visszatért hozzá a bárkára -- ugyanis víz volt még az egész földön. -- Erre ő kinyújtotta a kezét, megfogta, és bevette a bárkába. Ezután várt még másik hét napig, s akkor újra kibocsátotta a galambot a bárkából. Az pedig estefelé visszatért hozzá, és zöldlevelű olajfagallyat hozott a csőrében. Noé megértette, hogy megszűnt a víz a földön, de várt még másik hét napig, aztán kibocsátotta a galambot, és az többé nem tért vissza hozzá. Így tehát, Noé hatszázegyedik esztendejében, az első hónapban, a hónap első napján leapadtak a vizek a földön. Noé kinyitotta a bárka fedelét, kitekintett, és látta, hogy megszáradt a föld színe. Ekkor Noé oltárt épített az Úrnak, vett minden tiszta állatból és madárból, és egészen elégő áldozatokat mutatott be az oltáron. Az Úr megérezte a kedves illatot, és szívében azt mondta az Úr: ,,Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt: mert az emberi szív gondolata ifjúságától fogva hajlik a rosszra. Nem sújtom többé az összes élőlényt úgy, ahogy tettem. Amíg tartanak a föld napjai, meg nem szűnik többé a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, az éjszaka és a nappal.’’
Mk 8,22-26
Azután Betszaidába érkeztek. Egy vakot vezettek hozzá, és kérték őt, hogy érintse meg. Ő kézen fogta a vakot, kivezette a helységből, és a szemére köpve rátette a kezeit, aztán megkérdezte tőle, hogy lát-e valamit. Az föltekintett és azt mondta: ,,Látom az embereket, mintha a fák járkálnának.’’ Azután ismét a szemére tette a kezét, mire az látni kezdett, meggyógyult, és tisztán látott mindent. S ő ezzel küldte őt haza: ,,A faluba ne menj be!’’
Mintha Isten ugyanazzal okolná meg a vízözön megszüntetését, mint amivel annak idején a földre bocsátását: az emberi gonoszsággal. Pedig Isten nem változik: nem haragszik előbb, és nem megenyhül utóbb, hanem csak a bűntől sebzett ember értelmezi így a természet erőinek játékát és a történelem eseményeit attól függően, hogy éppen milyen kapcsolatban van Istennel. Ha az ember folytonosan Isten felé fordul, és az ő akaratát keresi, minden megpróbáltatásban felfedezi az ő irgalmas szeretetét. Mint az a bölcs rabbi, akiről azt tartották, hogy élete során nagyon sok megpróbáltatás érte. Amikor valaki szenvedésében hozzá fordult tanácsért, azzal hárította el az illető segítségkérését, hogy ő Isten sújtó kezét nem, hanem csak jóságát és áldását tapasztalta egész életében.
Azonban nem csupán arra van hatással Istennel való kapcsolatunk, hogy hogyan érzékeljük a világot és annak erőit, hogy mit élünk meg csapásként és mit áldásként, hanem ténylegesen a teremtett világ sorsa fordul azon, hogy megtérünk-e vagy sem, mert a világot, ezt a földet az Isten az embernek adta. A mindenség tehát az emberen keresztül tartozik Istenhez, rajta keresztül részesül az áldásból, mely élő és éltető kapcsolat Istennel, minden létezés és minden jó forrásával
.
Urunk Jézus, kérünk, óvj meg attól, hogy a teremtett világot és annak javait ne ajándéknak, hanem jogos tulajdonunknak képzeljük, s így kivéve az isteni áldás erőteréből, a Teremtővel való személyes viszonyból, átkot hozzunk rá. Ne engedd, hogy Téged és Atyádat hibáztassunk a világban található rossz miatt, hanem segíts kegyelmesen, hogy szívből Hozzád térve betöltsük eredeti hivatásunkat, s a minket körülvevő anyagi világban mind jobban kinyilvánuljon számunkra és általunk mások számára is teremtő Atyád irgalmas szeretete.
Kommentáld!