Zsid 12,1-4
Azért mi is, akiket a tanúknak ilyen nagy felhője vesz körül, tegyünk le minden terhet és a minket környező bűnt, kitartással fussuk végig az előttünk álló küzdőpályát. Tekintsünk fel a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett keresztet szenvedett, nem törődve a gyalázattal; és Isten trónjának jobbján ül. Gondoljatok tehát őrá, aki a bűnösök részéről maga ellen ilyen nagy ellentmondást szenvedett el, – hogy el ne lankadjatok, és lelketekben ne csüggedjetek. Mert még nem álltatok ellen a vérontásig a bűn ellen vívott harcban.
Mk 5,21-43
Amikor Jézus ismét áthajózott a túlsó partra, nagy tömeg gyülekezett oda köré, ahol ő a tó partján volt. Ekkor odajött hozzá egy zsinagóga-elöljáró, akit Jairusnak hívtak. Amikor meglátta őt, a lábaihoz borult, és így esedezett hozzá: ,,A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!”El is ment vele. (…) Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga-elöljárótól, és azt mondták: ,,A lányod már meghalt. Minek fárasztanád tovább a Mestert?” Jézus meghallotta, hogy mit mondtak, és így szólt a zsinagóga-elöljáróhoz: ,,Ne félj, csak higgy!”(…) Ekkor elküldte onnan mindnyájukat, maga mellé vette a gyermek apját és anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Megfogta a gyermek kezét, és azt mondta neki: ,,Talíta, kúmi!” – ami azt jelenti: ,,Kislány, mondom neked, kelj fel!”– A kislány azonnal fölkelt és járkálni kezdett. Tizenkét esztendős volt. Mindenki nagyon csodálkozott. Ő pedig szigorúan megparancsolta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; majd szólt nekik, hogy adjanak neki enni.
Felemelni tekintetünket Jézusra: ez maga a hit aktusa. De nem csupán külső tekintet és látás van, hanem belső is. Ahol a testi szem csak egy gesztust lát, egy félmosolyt, egy biztató pillantást, ott a belső szem tévedhetetlenül látja magát a szeretetet. Ahol a testi szem csupán egy szenvedő, keresztre feszített, töviskoronától vérző homlokú embert lát, ott a belső szem a maga teljességében látja az Úr Krisztust, örök istenségében az Atya jobbján, egyszerre szenvedőn és megdicsőült testben.
Belső tekintetünk felemelése Jézusra a legnagyobb kegyelem, de egyben a legnagyobb feladat is. Mert ahhoz, hogy lássuk őt, minden mástól, a világtól és önmagunktól is el kell fordítanunk tekintetünket. Őt kell szemlélnünk, s benne majd helyesen látjuk a világot, az embereket, önmagunkat is. Néha nagyon nehéz, mégis meg kell tennünk, mert ez az egyetlen menekvés a kísértés, a megpróbáltatás, a testi-lelki szenvedés idején. Ha kitartunk ebben a szemlélésben, egyszer csak észrevesszük, hogy többé már nem kell erőnket megfeszíteni, hogy Krisztusra tekintsünk, mert eljutottunk a hitben való látásra. A belénk öntött szemlélődés kegyelme ez, amikor a belső szemünk elé táruló látvány kezd egészen elragadni minket, kiragadni mindabból, ami az ég alatt van. Ez a szentség útja és örök gyógyulásunk, vigasztalásunk forrása.
Urunk Jézus, taníts meg bennünket arra a fajta szemlélődésre, melyben már nem várunk mást Tőled, csak azt, hogy Veled lehessünk a lehető legszemélyesebb, legbensőségesebb találkozásban. Add, kérünk, kegyelmedet, hogy úgy tudjunk testi-lelki sebzettségünkben, szeretteink miatti aggódásunkban és gyászunkban is Rád tekinteni, hogy még a gyógyulás, a megnyugvás, a vigasztalás vágyánál is erősebb legyen bennünk az a vágyakozás, hogy Veled egyesüljünk. Tedd, hogy a Te dicsőségedre legyünk: akár úgy, hogy gyógyító erőd – mint Jairus leányán – sokak előtt megnyilvánul rajtunk, akár pedig úgy, hogy szenvedéseinket a Te tisztaságos és végtelen érdemű szenvedéseddel egyesítve békességben tovább hordozzuk keresztünket.
Kommentáld!