Zsid 2,14-18
Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek a halál fölött uralma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott. Mert bizony nem az angyalokat karolta fel, hanem Ábrahám utódát karolta fel. Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas legyen, és hűséges főpap Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. Mivel ő maga is megtapasztalta a szenvedést és a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.
Mk 1,29-39
Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta. Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik. Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz. Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt. Másnap korán hajnalban fölkelt, eltávozott, és egy elhagyatott helyre ment, hogy ott imádkozzék. Simon, és akik vele voltak, utána mentek. Amikor megtalálták, azt mondták neki: ,,Mindenki téged keres.” Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.” És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött.
Egész földi életünket átjárja a haláltól való félelem. Az emberi élet meghosszabbítására tett újabb és újabb kísérletek csak elnapolják a problémát, megoldani azonban nem oldják meg. Az élet örömeinek, élvezeteinek habzsolása, az önpusztítás gyors és lassú formái mind abból a lázas igyekezetből fakadnak, hogy valamiképpen sikerüljön elkerülni a halállal való szembenézést.
A filozófia ugyan megtaníthat arra, hogy méltósággal vegyük tudomásul életünk véges és halállal megjelölt voltát, önmagában azonban a sztoikus nyugalom is kevés ahhoz, hogy megszabadítson a haláltól való félelemtől, mely minden embert egyformán rabszolgaságba taszít. Az elementáris szorongást ugyanis nem annak tudata váltja ki, hogy biológiai létünk véget ér. Ezt még csak el lehetne fogadni, s ezzel a tudattal együtt lehetne élni. A halál mögött azonban egy sokkal félelmetesebb valóság leselkedik, s ez pszichénk mélyén nem hagy nyugodni bennünket: a halál utáni második halál, a kárhozat lehetősége. Az a semmibe hullás, amely nem puszta feloszlás, megsemmisülés, hanem totális értelmetlenség, élőhalottként való létezés, ahol mindenről, amiért a földön érdemes volt élni, kiderül, hogy nevetséges hiábavalóság. Nincs ennél nagyobb büntetés az emberi személy számára. Mi azonban nem vagyunk a halálfélelem rabszolgái, hiszen a kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy a halálon többé már nem a sátán uralkodik, hanem Jézus Krisztus, aki legyőzte az örök halált.
Urunk Jézus, hálát adunk Neked, hogy Te, aki magad is megtapasztaltad a szenvedést, a kísértést és a testi haláltól való félelmet, segítségünkre vagy, amikor kísértést szenvedünk, és elborít a haláltól való rettegés. Köszönjük, hogy megváltó haláloddal győzelmet arattál az örök halál felett, és így a testi halált hűséges nővérünkké szelídítetted, hogy ő tárja ki a kaput arra az életre, mely már meg is kezdődött bennünk. Kérünk, hogy Te, aki Péter lázas beteg anyósát kézen fogva felsegítetted és meggyógyítottad, minket is fogj kézen, és úgy vezess át ennek a földi életnek a szenvedéseiből a boldog örökkévalóságba.
Kommentáld!