1Jn 2,3-11
Abból tudjuk meg, hogy megismertük, hogy megtartjuk a parancsait. Aki azt mondja: „ismerem”, de a parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs meg benne az igazság. De aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes. Innen tudjuk meg, hogy benne vagyunk. Aki azt állítja, hogy benne marad, annak úgy kell járnia, ahogyan ő járt. Szeretteim, nem új parancsról írok nektek, hanem a régi parancsról, amelyet kezdettől tartotok. A régi parancs az a tanítás, amelyet hallottatok. Másfelől mégis új parancsról írok nektek. Ez benne és bennetek igaz, hiszen már oszladozik a sötétség és világít az igazi világosság. Aki azt állítja, hogy a világosságban él, de gyűlöli testvérét, az még mindig a sötétségben van. Aki szereti testvérét, megmarad a világosságban, s nem szolgál botrányul másoknak. Aki azonban gyűlöli testvérét, az sötétségben van, a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította.
Lk 2,22-35
(…) Íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember. Várta Izrael vigaszát, és a Szentlélek volt rajta. Kinyilatkoztatást kapott a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Fölkentjét. A Lélek indítására a templomba ment. Amikor a szülők a gyermek Jézust bevitték, hogy a törvény előírásának eleget tegyenek, karjába vette és áldotta az Istent ezekkel a szavakkal: „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.” (…)
Az éjszakai nyugodalomra készülve adja ajkunkra az Egyház zsolozsmája Simeon énekét, melyben mi is estéről estére elmondhatjuk, hogy „látta szemem üdvösségedet”: az elmélkedés idejében, a szívbéli fohászkodás pillanataiban, a szentségimádás vagy a szentáldozás csendes perceiben láttuk Jézust, aki Isten láthatatlan, felfoghatatlan mélységének, benső életének felszínre bukkanása, fényes ragyogása. Ő az, akinek fénye beragyogja életünket, emberi kapcsolatainkat is. Hiszen, ahogy a mai Szentleckében olvassuk, emberi kapcsolataink és Jézussal, a világ Világosságával való kapcsolatunk mélységesen összetartozik: „Aki gyűlöli testvérét, az sötétségben él. Aki szereti testvérét, az világosságban él.”
Hogy egy barátság vagy szerelem mennyiben alapul a krisztusi szereteten, az mindenekelőtt abban mutatkozik meg, hogy a két ember között mennyire ragyog fel Jézus, aki a mi világosságunk és dicsőségünk, örök életünk, mennyei boldogságunk. Jól mutatja ezt a mai nap vértanú szentjének, Becket Szent Tamásnak az esete, aki királya, II. Henrik bizalmas jó barátja volt mindaddig, míg az – nyilvánvalóan politikai céljai elérése érdekében – ki nem nevezte canterburyi érsekké. Ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy ez a barátság összeegyeztethetetlen a Krisztussal való barátsággal, mert a király Tamáson keresztül nyomást akart gyakorolni az Egyházra, Tamás viszont nem volt hajlandó ebben közreműködni, inkább vérét áldozta Krisztusért és az ő Egyházáért.
Urunk, Simeon hálaénekéhez kapcsolódva köszönjük meg Neked, hogy Fiadban, Jézus Krisztusban világosságot gyújtottál nekünk a reménytelenség sötét éjszakájában. Add, hogy az ő fényessége megvilágítsa és megtisztítsa kapcsolatainkat, s emberi barátságainkat az ő barátságának fénykörébe vonja. Engedd, hogy mikor esténként nyugovóra térünk, a vele való találkozásból fakadó békességben bízzuk Rád magunkat, s egykor halálunk is békességes elalvás legyen, mely után az örök Hajnal ragyogására ébredünk.
Kommentáld!