Szof 3,1-2.9-13
Jaj a lázongó, szennyes és erőszakos városnak! Nem hallgatott a szóra, nem fogadott el figyelmeztetést, nem bízott az Úrban, nem közeledett Istenéhez. Akkor majd ismét tisztává teszem a népek ajkát, hogy valamennyien az Úr nevét hívják segítségül, és vállvetve neki szolgáljanak. Etiópia folyóin túlról jönnek esedezni hozzám, szétszórtjaimnak fiai áldozatot hoznak nekem. Azon a napon majd nem szégyenkezel mindazon cselekedeted miatt, mellyel vétkeztél ellenem; mert akkor majd eltávolítom közüled nagyhangú kevélyeidet, és nem kérkedsz majd többé szent hegyemen. Szegény és alázatos népet hagyok meg benned', mely majd az Úr nevében bizakodik. Izrael maradékai nem cselekszenek majd gonoszságot, nem beszélnek hazugságot, és szájukban nem lesz csalárd nyelv, hanem nyugton legelnek és leheverednek, és nem lesz, aki felrettentse őket.
Mt 21,28-32
„Vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: »Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben!« Az így válaszolt: »Nem akarok«, de később meggondolta magát és kiment. Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: »Igenis, Uram!« De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát?” Azt felelték: ,,Az első.” Erre Jézus azt mondta nekik: ,,Bizony, mondom nektek: a vámszedők és az utcanők előbb mennek be Isten országába, mint ti. Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján – és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki.”
A példabeszédben szereplő két fiú közül egyik sem lehet példakép. Egyikük sem következetesen engedelmes. Az igazán helyes válasz az lett volna, hogy igent mondanak és azonnal indulnak. Erre azonban csak az egyszülött Fiú mutatott példát, és az ő szent Anyja. A bűnbeesett ember ösztönösen húzódozik Isten akaratának teljesítésétől, féltve tőle szabadságát, emberi kiteljesedését, míg csak meg nem ízleli az Úr szőlőjében való munkálkodás hasonlíthatatlan édességét.
Az első fiú nemje mögött ez a spontán tiltakozás van, annak az Istennel szembeni „dackorszaknak” a tipikus megnyilvánulása, mely Ádám vétke óta tart. Később megbánta, és mégis kiment a szőlőbe. A másik ellenben példaszerűen akart viselkedni apjával, készségesnek és engedelmesnek mutatkozni – talán jólneveltségből, udvariasságból, vagy mert le akarta rázni? Az is lehet, hogy őszintén ki akart menni, csak közben megfeledkezett róla egyéb teendői közepette? Akárhogy is van, a mondanivaló szempontjából nem az a lényeges, hogy mit gondoltak és mit mondtak, hanem az, amit tettek, illetve nem tettek. Mindenesetre a főpapok és a nép vénei, akik hivataluknál fogva az igent mondók csoportjába tartoztak, nemcsak hogy nem mentek ki első szóra, holott megígérték, hanem a másodszori figyelmeztetés, Keresztelő János fellépése után sem indultak, hanem beérték azzal, hogy az emberek szemében hűségesnek látsszanak. Ez már nem kételkedés, hanyagság és lustaság, hanem valódi megátalkodottság, amely meggyalázza az egyszer kimondott igent.
Urunk, Jézus, ne engedd, hogy csak a fülünkkel hallgassuk ezt a példabeszédet, hanem add, hogy szívünkkel is felfogjuk üzenetét. Szeretnénk engedelmes fiak lenni, de oly sokszor megelégszünk ennek látszatával! Add, hogy ha már eddig nem követtünk Téged az Atya iránti feltétlen engedelmességben, legalább a többedszeri figyelmeztetésre elinduljunk az üdvösség útján: mások megszégyenítő példája teremjen bennünk igaz bűnbánatot és szítsa fel bennünk az akaratod készséges teljesítése utáni vágyat.
Kommentáld!