Jel 14,1-3.4b-5
Ekkor íme, láttam, hogy a Bárány a Sion hegyén állt, és vele a száznegyvennégyezer, akiknek homlokára volt írva az ő neve és az ő Atyjának neve. Egy hangot halottam az égből, amely olyan volt, mint a nagy vizek zúgása és mint a mennydörgés, s a hang, amelyet hallottam, olyan volt, mint a hárfákon játszó hárfásoké. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt, és senki más nem tudta megtanulni azt az éneket, mint az a száznegyvennégyezer, akik meg vannak váltva a földről. Ezek azok, akik nem szennyezték be magukat asszonyokkal, mert szüzek. Követik a Bárányt, amerre csak megy; ők megváltást nyertek az emberek közül, zsengéül Istennek és a Báránynak, és a szájukban nem találtatott hazugság, mert szeplőtelenül állnak Isten trónja előtt.
Lk 21,1-4
Aztán föltekintett, és látta, hogy a gazdagok hogyan dobják adományaikat a templom perselyébe. Látott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott be. Akkor így szólt: „Bizony, mondom nektek: ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél. Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak adományokat; ő pedig a maga szegénységéből odaadta mindenét, amije csak volt: egész megélhetését.”
Milyen vigasztaló és sokatmondó látomás! A két vadállatnak, akik a sátán csatlósai, a kezében ott a kard, mellyel ölnek és pusztítanak. A Bárány hívei ezzel szemben nem foghatnak fegyvert, mert kard által vész el mindaz, aki kardot ragad. Az ő fegyverük – melynek ellenállhatatlan erejét sokan még az Egyházon belül sem ismerték fel – az Isten imádása, amelyen kívül nincs semmi, amivel győzhetnénk a sátán felett. Az imádkozó, az Istent dicsérő Egyház puszta léte is élő vád a sátán ellen, akinek gonoszsága így lelepleződik. Az éneket nem tudja megtanulni senki más, csak a választottak, mert nem lehet csak úgy tenni, mintha imádnánk az élő Istent, s közben a cselekedeteink gonoszak, hanem csak valóban imádni lehet őt vagy elutasítani. (Simone Weil írja, hogy ha valaki rajong Mendelssohn zenéjéért, attól még ölhet embert, ha azonban a gregoriánt szereti, biztosan nem fog embert ölni.) Az az ember és az a közösség tehát, aki és amely kitart Isten dicséretében, megmenekül a kísértésektől és a bűntől, s részese lesz a Bárány örök győzelmének.
A száznegyvennégyezer a választott nép tizenkét törzsének tizenkétezer tagját jelenti. A tizenkettő a teljesség, az ezer pedig a végidők száma, s együtt azt a hatalmas tömeget szimbolizálják, melyről a Jelenések egy másik helyén azt olvassuk, hogy akkora, hogy meg sem lehet számlálni.
Urunk Jézus, lelkünk mélyére rejtjük ezt a látomást, hogy soha el ne felejtsük, amikor szorongattatás, kudarc, keserűség ér bennünket. Újra és újra fel akarjuk idézni szívünkben a képét ennek a ragyogó, Istent dicsőítő seregnek, melynek tagjai közé mi is meghívást nyertünk. Add meg, kérünk, kegyelmesen, hogy bálványtalan szívvel énekeljük a Te dicséretedet az Egyház körében, s majdan, amikor magadhoz szólítasz minket, küzdelmes életünk igáját és bűneink terhét lábad elé tehessük, könnytől áztatott gyászruhánkat az üdvözültek hófehér ruhájára cserélhessük, s ha utolsóként is, de beállhassunk e túlvilági sereg boldog soraiba.
Kommentáld!