Jézus színeváltozása eseményében központi szerepet töltenek be a rövid, de hallatlanul mély párbeszédek. Ezek megközelítéséhez sokat segíthetnek Timothy Radcliff domonkos atya közelmúltban kifejtett gondolatai a barátságról .

„Minden egyes komoly barátság életre kelti lényem és identitásom egy olyan dimenzióját, amely korábban nem létezett. Olyan ember leszek, aki nem igazán voltam korábban... Minden egyes mély beszélgetés felszínre hozza lényünk egy új valóságát, amely addig csak a lehetőség szintjén létezett. A párbeszéd nem arra szolgál, hogy kinyilvánítsa a személy már rögzült jellemét; nem, a párbeszéd során a személy nem pusztán csak megnyilvánul kifelé, de először lesz az, aki – és nemcsak mások, de önmaga számára is. A mély barátság mindig arra hív, hogy új emberré váljak.”

Az emberi kapcsolatok terén megvalósuló párbeszéd és barátság tapasztalatát nyilvánvalóan csak a mindig nagyobb különbséget magába foglaló hasonlóság, a teológiai analógia alkalmazásával lehet az Isten és az ember kapcsolatára vonatkoztatni. De Timothy atya gondolatai így is új mélységek és magasságok megpillantására, korábban nem észlelt intenzitás és intimitás megtapasztalására hívnak meg bennünket a színeváltozás jelenetének párbeszédeivel kapcsolatban is.

Az első fontos dialógus Mózes, Illés és Jézus között zajlik. Fila Béla professzor úr az egyik dogmatika előadáson mondta erről – felejthetetlen szuggesztivitással –, hogy „Jézus itt végre igazán kibeszélgethette magát”. Nem az értetlen néppel és a késedelmes szívű tanítványokkal társalgott, hanem Mózessel és Illéssel.

A táborhegyi fény, a megvilágosodás, a megértés és a felismerés örömének fénye is. Mózes és Illés egyrészt saját személyes sorsukat helyezik most Krisztus fényébe. Másrészt az általuk képviselt szentírási részekre a Törvényre és a Prófétákra ragyog most rá a Világ Világossága. A Törvény itt a Szeretet Törvényével folytat dialógust. A Próféták Isten ígéreteinek beteljesítőjével társalognak. Az egyén és közösség útjáról értekeznek azzal, aki maga az Út, az eljutás lehetősége az Atyához a Szentlélekben. Az igazságról beszélgetnek azzal, aki maga az Igazság. Az életről elmélkednek azzal, aki maga az Élet.

Megvilágosító párbeszédükbe mi is bekapcsolódhatunk, valahányszor a törvény és a próféták előképei vezetnek minket a megígért Messiás felé, és akárhányszor Krisztus fényében olvassuk az Ószövetséget.

Péter Jézussal folytatott dialógusai sem csak azt fejezi ki, amit a főapostol már eddig is tudott. Jézus kérdésére ugyan az apostolok képviseletében csak ő tudta korábban kimondani, hogy „te vagy az élő Isten Fia”. Utána nemsokkal azonban Jézus szenvedésének elutasítása miatt szigorú dorgálásában részesül. A „jó nekünk itt lennünk” vallomása személyes tapasztalat arról, amit a Teremtés könyve így ismétel: „És Isten látta, hogy jó az, amit alkotott”.

A Mózesnek, Illésnek és Jézusnak építeni szándékozott három sátor pedig az önmagáról és társairól teljesen megfeledkező eksztázis bizonysága. Péter, még úton van a háromszori tagadás mélypontja, és a teljesen és visszavonhatatlanul Jézusra hagyatkozó szeretet háromszori megvallása felé. Mostani vallomása és önátadása hite érésének fontos állomása.

Péter apostol személyes tapasztalata szorosan kapcsolódik az egyház és minden hívő ember tapasztalatához. Hitének története az egyház és a mi személyes hitünknek is szikla alapja. A „jó nekünk itt lenni” Tábor-hegyi élménye az egyház és személyesen a mi Krisztussal folytatott baráti párbeszédünk fontos állomása is. A még ránk váró esetleges kudarcok mélysége és a végső önátadás magassága előtt olyan fénypont, ahol a Krisztus ragyogásával való találkozás józan mámora kitörölhetetlen jegyet pecsétel a szívünkre.

Mózes és Illés Jézussal való beszélgetését, meg Péter Jézushoz intézett vallomását is messze felülmúlja az Atya Jézushoz intézett szózata. „Te vagy az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”.

Ez Jézus isteni természetének kinyilatkoztatása és a megtestesült Ige emberi természetének jóváhagyása. A Szentháromság benső szeretet dialógusának alaphangja. Az anyagi világ megdicsőülése felé vezető út fontos mérföldköve. Ez a teremtmények jóságát megállapító Genezis igazságával kezdődik. A megtestesüléssel, majd Krisztus keresztelkedése és színeváltozása alkalmával hallott atyai szózattal pecsételődik meg, hogy a keresztségünkben mi is hallhassuk az Atya szózatát: te vagy az én szeretett gyermekem, mert Krisztus testének tagjává, a Szentlélek templomává és a mennyország örökösévé lettél.

Timothy atya a baráti párbeszéddel kapcsolatban még azt is megjegyzi, hogy az Ószövetség és Arisztotelész egyöntetűen azt vallották, hogy csak jó embereknek lehetünk a barátai. Jézus ellenben megbotránkoztatta a világot azzal, hogy képtelen barátságokat kötött. Prostituáltakkal és vámszedőkkel evett és ivott. Kapcsolatai átnyúltak a határok fölött: az illendőség kereteibe nem illeszkedő emberekkel is barátságos volt.

Az persze igaz, hogy Jézus nem zárkózott el senkitől, de nem is úgy barátkozott, hogy bűnpártolóvá vagy bűnrészessé lett volna. Kezdeményezése mindig a bűnök szövevényes botrányaiból való kiemelkedés esélye lett annak számára, akivel párbeszédet kezdeményezett.

Kérjük a tábor hegyi dialógusok szereplőit, tegyenek minket is baráti párbeszédük katartikus élményének részeseivé és hitelesen beszédes tanúivá.

(https://www.magyarkurir.hu/hirek/tudjuk-e-kik-vagyunk-lenyunk-dimenzioi-es-barati-kapcsolataink 2023.02.23.)