Balázs Géza: mi még értjük ősi imáinkat is

A Magyar Rádió Tetten ért szavak című műsorából is jól ismert nyelvész a magyar nyelv értékeiről, szépségeiről, sajátosságairól, az európai nyelvektől eltérő vonásairól, a napjainkban háttérbe szoruló nyelvművelésről szólt, kiemelve a tiszta, érthető beszéd szerepét a különböző médiumokban, az iskolai oktatásban, valamint a szószékeken is. 

Különböző statisztikákat elemezve hangsúlyozta, hogy bár azt mondják a magyar nyelvről, hogy kicsi, ha ma az egyes nyelveket beszélők számát, arányát tekintjük, a rangsorban a magyar a negyvenedik helyen áll a világon a napjainkban létező 5000–6000 nyelv között, a föld mintegy 200 országában. Előttünk olyan nagy nyelvek találhatók, melyeknek a beszélői közel egymilliárdnyian vannak. Mögöttünk áll viszont az összes többi nyelv, a nyelvek 90 százaléka. A magyar az uráli-finnugor nyelvcsalád legnagyobb nyelve.

Dallamos, csodálatos műalkotásokra volt képes és jelenleg is az. Rendkívül régi, ősi nyelv. A világ tele van „neonyelvekkel”, az európaiak körülbelül ezerévesek, de a magyar nyelv önálló fejlődése mintegy háromezer éve kezdődött el. Elmondhatjuk tehát, hogy a magyar Európában ősnyelvnek számít.

Elválaszt minket az európai nyelvektől az is, hogy hihetetlenül gazdag a nyelvünk, a szinonimakészletünk, sokféleképpen tudjuk a dolgokat láttatni szavainkkal, sokszor metaforikus képszerűséggel – ismertette Balázs Géza. Kiemelte: a tudomány minden ágát tudjuk művelni magyarul (szaknyelvek), s ez a világ nyelveinek 99 százalékában nincs így.

Határtalanul egységes a nyelvünk: Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján és Erdélyben is megértjük egymást. Időben és térben is összetart a nyelvünk – ma is megértjük legrégebbi nyelvemlékeinket, a Tihanyi Alapítólevél ősi magyar sorait, kifejezéseit, vagy egészen archaikus nyelvi alkotásokat is. Példaként az Erdélyi Zsuzsanna gyűjtéséből ismert moldvai csángó archaikus imádságot (Hegyet hágék, lőtőt lépék…) idézte, melynek nemcsak nyelvi eszközei, hanem sajátos metaforikus jelentése is közérthető számunkra.

Benne nem csupán a hegy tetői kápolnácskába és onnan a völgybe vezető utat ismerhetjük fel, hanem minden emberi élet útját.

Balázs Géza sok-sok humorral is fűszerezett előadásában számos nyelvi bravúrt is felmutatott, népi és napjainkban is születő tréfás, metaforikus szókapcsolatokat, vicces szószerkezeteket is felsorakoztatott nyelvünk gazdagságának, fordulatosságának illusztrálására.

Az előadás utáni beszélgetésben megfogalmazódott többek között, hogy a mai digitalizálódó kultúra korszakában, amikor rövidülnek szavaink, hihetetlenül gyorsul a beszédtempónk, és az iskola sem ösztönöz eléggé a szövegtanulás elsajátítására, óriási szükség volna a szemléletváltásra és tantervek, újabbnál újabb tankönyvek helyett jó tanárokra, akik saját példájukkal is nevelnek.

Reményik Sándor versét idézve

(„Úgy beszéljen ki-ki magyarul, / Mintha imádkozna, / Mintha aranyat, tömjént, myrrhát hozna!”)

megfogalmazódott, hogy az anyanyelv méltóságának tisztelete az irodalom, a versek megszerettetésével volna emelhető. Az előadó példaként említette a versolvasó maratonok rendkívüli szerepét.

Természetesen szóba került, hogy sokan vitatják, vajon finnugor nyelv-e a magyar. Nyelvészetileg finnugor nyelv vagyunk – véli Balázs Géza. A mi nyelvrokonságunk nem egészen olyan, mint az indoeurópai nyelveké, mivel sokkal régebbi, s ezért nem érzékeljük a nyelvhangzásban a rokonságot. Viszont a nyelvi rokonságot el kell válasszuk az antropológiaitól, hiszen e vonatkozásban nincs rokonságunk a finnugor népekkel.

Toldi Éva/Magyar Kurír