Krisztus megígéri az Oltáriszentséget

 ,,Fáradozzatok, de ne olyan eledelért, mely veszendô, hanem azért, mely megmarad az örök életre, melyet majd az Emberfia ád nektek'' (Jn 6,27).

Az emberek felfigyelnek: miféle eledelt fog nekünk adni, ha nem kenyeret? És Jézus most már nyíltan megmondja:

,,Én vagyok az élô kenyér... A kenyér, melyet majd én adok, az én testem a világ életéért'' (Jn 6,51-52).

,,A világ életéért!'' Vagyis a kenyér színe alatt azt a testet adom majd nektek, amely a keresztfán fog szenvedni a világ megváltásáért.

Hallgatói szóról-szóra értették -- úgy, ahogy ma is érti az Egyház -- és éppen ezért nagy vita támadt köztük: ,,Hogyan adhatja ez nekünk az ô testét eledelül?'' (Jn 6,53).

Akárcsak a mai hitetleneket hallanók: Ugyan, hogy képzeltek olyat, hogy az a mozdulatlan kis ostya az élô Krisztus legyen?...

Az Úr látja a mozgolódást, hallja a vitatkozást,

-- és mit csinál? Ha beszédét nem szóról-szóra akarta volna értetni, föltétlenül ki kellett volna javítania szavait: Ne vitatkozzatok, nem így értettem.

De vajon kijavította-e? Annyira nem, hogy inkább még erôsebben megismétli, amit elsô ízben mondott.

,,Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ô vérét, nem leszen élet tibennetek.''

...Egyenesen elképzelhetetlen, hogy Krisztus egy ennyire fontos, ennyire alapvetô kérdésben tévedésben hagyta volna apostolait és általuk a hívek százmillióit egész a világ végéig! Krisztus soha nem szedett rá minket; csak ebben a legfontosabb hittételben tette volna meg?

Ha Krisztus nincs jelen az Oltáriszentségben, akkor bálványozás, a legszörnyűbb bálványozás, amit mi a misében, amit az áldozásnál csinálunk!

És Krisztus mindezt elôre tudta, -- hát megengedte volna, szó nélkül elnézte volna ezt a tévedésünket?

Pedig nézzük csak, mit tesz Krisztus? Nem javít ki semmit!

Nem von vissza semmit! Ellenben odafordul a legbensôbb barátaihoz, a tizenkettôhöz: ,,Csak nem akartok ti is elmenni?'' (Jn 6,68) Mintha mondaná:

Tudjátok, mennyire szeretlek titeket; ha azonban ti sem hiszitek, amit mondok, inkább menjetek el ti is, de szavaimból vissza nem vonok semmit!

Az utolsó vacsorán eljött az alapítás ideje.
 Az Eucharisztiáról szóló egész katolikus hit, az egész eucharisztia-tan, az Úr Jézusnak három rövidke mondatán épül.

Ez a három mondat: ,,Ez az én testem'', ,,ez az én vérem'', és ,,ezt cselekedjétek az én emlékezetemre''.

Ez a három mondat egy egységbe olvad össze, és forrása mindannak, amit az Oltáriszentségrôl tanít a katolikus Egyház.

És mit tanít?

Valami egészen páratlan, egészen fölfoghatatlan, egészen megrendítô fönséges dolgot.

,,Ez az én testem'',

,,ez az én vérem''.

A kenyér és bor külsô megjelenési formája, íze, illata, alakja, súlya, szóval a kenyér és bor színei megmaradtak, de nem maradt meg a kenyér lényege: átváltozott Krisztus testévé és vérévé.

És hogy ez ne csak egyszer történt légyen, az utolsó vacsorán, errôl intézkedik az Úr parancsa:

,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre''.

A világ ilyen döntô fontosságú szavakat még nem hallott. Páratlanul fönséges szavak voltak azok is, amik a világ teremtésekor elhagyták a Teremtô ajkát:

,,Legyen világosság! És lôn világosság'' (1Mz 1,3); de ezek csak a világosságot hívták le a földre, míg amazok magát a világosság Teremtôjét hívják közénk.

Nagyszerű szavak voltak azok, amiket Szűz Mária mondott az angyalnak: ,,Legyen nekem a te igéd szerint'' (Lk 1,38); nagyszerűek, mert lehívták Krisztust a földre; de csak egyszer hívták le. Ellenben e szavak óta:

,,Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre'', bármikor közénk hívhatjuk, mintegy állandóan fogva tarthatjuk Krisztust a földön.