„Mint
utolsó ellenség töröltetik el a halál.”
(Korinthusi első levél 15. fejezet 26.vers)
„Amikor
meghalok…” – „Jaj, anya ne is mondj ilyet! Erről ne beszéljünk!”
Igen,
a halál, az elmúlás még ma is tabutéma. Félelemből vagy tudatosan próbáljuk elkerülni,
maszatolni, lehazudni: „Ez a smink fiatalít”, „Nem változtál semmit, nem is
öregszel.”
Sátán
első hazugságából - „Bizony nem haltok meg!” (1Móz.3:4) - ezernyi alternatív
elgondolás és megoldás született. „A lelke tovább él.” „A papa nem halt meg,
fentről néz.” „Majd a következő életemben…”
Nem
is szólva azokról a gyenge, hiábavaló emberi próbálkozásokról (balzsamozás,
lefagyasztás), melyek a tudomány fejlődésétől várják a halállal való végső
leszámolást.
A
Szentírás azonban világos tanítást ad: „Ádámban mindnyájan meghalnak,
azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.” „akik
a Krisztuséi, az ő eljövetelekor.” (22-23.vers)
„az
utolsó trombitaszóra; a halottak feltámadnak” (52.vers).
„Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor
Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott,
akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.” (13-14.vers)
A
feltámadás ténye, keresztény hitünk alapja, ezért, mikor ma szenvedéssel,
betegséggel, akár a COVID-dal, vagy más katasztrófákkal, tragédiákkal kell
szembenéznünk, akkor Pál szavaival bátoríthatjuk egymást:
„Azért
nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal
napról-napra újul. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk
igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk; Mivelhogy nem a
láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a
láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor.4:16.18)
Kommentáld!