„Mert közülünk
senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak
élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az
Úréi vagyunk.”
Én: Ó, Uram olyan szép ez a mai Ige, és
igen én is azt mondom, mint az apostolok: „ha ezek mind elhagynak téged, én
akkor sem hagylak el!” (Máté 26:33 EFO) Sőt, „kész vagyok veled mind tömlöcre,
mind halálra menni!” (Lukács 22:33)
Jézus: „ma nem szól
addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem!”
(Luk.22:34) Viszont, ha tényleg szeretsz engem, akkor „Legeltesd az én
bárányaimat!” (Ján.21:15)
Én: Uram, én szeretlek, de hogy
mondtad? Szerepet és felelősséget vállalni az eltévelyedett, veszett ’farkas/bárányok’
gyülekezetében?! Leülni xy
testvér mellé?! Meglátogatni?! Beszélgetni vele?! Időt és energiát fordítani
azokra, akik folyton megmarnak?! Ezek meg sem érdemlik, hogy… Legeltetni?!
Inkább meghalnék érted! Némi szenvedés után bevonulok a mártírok panteonjába és
pont.
Jézus: Emlékezz! Nem azt
kértem, „hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.”
(Ján.17:15) Ha szeretsz engem, akkor „Legeltesd az én bárányaimat!” (Ján.21:15)
Én: Uram, ez olyan
nehéz, sőt bizonyos ’bárányok’ esetében ez lehetetlen! Inkább dicsekednék
távoli vad vidékeken való igehirdetés közben szerzett sebhelyekkel, mintsem az
itteni alantas gyülekezeti szolgálat vízhólyagjával. Uram, sokkal szívesebben
meghalnék érted (legalábbis szóban), minthogy éljek értük.
Jézus: Emlékezz mit
mondtam: „Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő
keresztjét, és kövessen engem. Mert mit használ az embernek, ha az egész
világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat
az ember az ő lelkéért?” (Máté 16:24-26)
A többieket bízd rám, „Te kövess engem!” (Ján.21:22)
Én: Rendben Uram.
Értem. Követlek Téged és megpróbálok ma érted élni. De hogyan és hol is
kezdjem?
Feleségem: Drágám, légy
szíves vidd le a szemetet, szedd össze a szanaszét hagyott ruháidat és porszívózz
fel!
Kommentáld!