Július 25-én tartjuk a nagyszülők és idősek első világnapját. Ferenc pápa ebből az alkalomból hosszú üzenetet tett közzé, amelyben az isteni vigaszról, az emlékezet és az imádság fontosságáról, a fiatal nemzedékek reményéről beszél. A világnap alkalmából teljes búcsút engedélyezett a szokásos feltételek mellett.

Gedő Ágnes – Vatikán

 

„Kedves nagymamák, kedves nagypapák!”  - kezdi üzenetét a pápa. „Én veletek vagyok mindennap” - (vö. Mt 28,20) ezt az ígéretet tette az Úr tanítványainak, mielőtt fölment volna az égbe; és ezt ismétli el ma neked is, kedves nagypapa és nagymama. „Én veled vagyok minden nap” – ezt mondja Róma püspöke is, aki éppolyan idős, mint te és most a nagyszülők és idősek első világnapján azt üzeni: Az egyház melletted áll, jobban mondva mellettünk áll, törődik veled, szeret, és nem akar magára hagyni!”

 

„Tudom, hogy ez az üzenet nehéz időszakban talál meg: a pandémia váratlan és dühöngő viharként csapott le ránk, keményen próbára tette életünket, de az idősekkel még keményebben bánt el. Nagyon sokan közülünk megbetegedtek, sokan elmentek, vagy látták kialudni házastársuk, szeretteik élete lángját. Túl sokan kényszerültek az egyedüllétre, magányosan, elszigetelve hosszú-hosszú időn át. Az Úr tudja valamennyiünkről, hogy mennyit szenvedett ebben az időszakban. Ott áll mindenki mellett, aki most megéli a fájdalmas mellőzés érzését; nem közömbös magányunk iránt, ami még keményebbé tette számunkra a járványt. A hagyomány elbeszéli, hogy Szent Joachimot, Jézus nagyapját is kizárták a közösségből, mert nem volt gyereke. Életét – csakúgy, mint felesége, Anna életét – haszontalannak tartották. De az Úr vigaszt hozó angyalt küldött hozzá. Míg ő a városkapun kívül szomorkodott, megjelent neki az Úr küldötte és így szólt: „Joachim! Joachim! Az Úr meghallgatta szüntelen imádat”. Giotto, egyik híres freskóján éjszakai jelenet formájában ábrázolja a történetet. Álmatlan, emlékekkel, aggodalmakkal és vágyakkal teli éjjelt mutat be, mint amihez sokan hozzá vagyunk szokva” – fejti ki a nagyszülők és idősek első világnapjára írt üzenetében a pápa.

 

Gondoljuk arra, hogy „még akkor is, amikor minden sötéten tűnik fel előttünk, mint a pandémia hónapjaiban, az Úr továbbra is elküldi angyalait, hogy vigaszt hozzanak magányunkban, és elismétli: „Én veled vagyok minden nap”. Ezt mondja neked, nekem, mindannyiunknak.” És ez a világnap üzenete is, amelyet a pápa szándékára most első alkalommal rendeznek meg, a hosszú karantén után, amikor lassanként visszatér a társadalmi élet: „minden nagymamát és nagypapát, minden idős embert – különösen, aki egyedül van – látogasson meg egy angyal! Ez az angyal néha unokáik képében jelenik meg, néha más családtag, vagy egy régi barát, de olyan is lehet, akit most ismertünk meg ebben a nehéz pillanatban. Az elmúlt időszakban rájöttünk, milyen fontos számunkra az ölelés, egy látogatás.” A pápát szomorúsággal tölti el, hogy egyes helyeken még minden nem kerülhet ezekre sor.

 

„Az Úr azonban elküldi hírnökeit hozzánk szava által is, melyet soha nem von meg életünktől. Olvassunk minden nap egy oldalt az evangéliumból, imádkozzuk a zsoltárokat, olvassuk a prófétákat! – buzdít a Szentatya, majd hozzátesz: Meg fogunk hatódni az Úr hűségétől. A szentírás segíteni fog megérteni azt is, hogy az Úr mit szeretne ma az életünktől. Ő a nap minden órájában elküldi munkásait a szőlőbe, az élet minden szakaszában. Én tanúsíthatom, hogy akkor kaptam a meghívást, hogy Róma püspöke legyek, amikor már úgymond megértem a nyugdíjas kort, és egyáltalán nem számítottam rá, hogy sok új dolgot fogok véghez vinni. Az Úr mindig mellettünk áll, megszólít, új szavakkal vigasztal, de mindig közel van hozzánk. Ti tudjátok, hogy az Úr örök, és soha nem megy nyugdíjba!” – fordul üzenetében a pápa a nagyszülőkhöz és az idős emberekhez.

 

Máté evangéliumában Jézus azt mondja az apostoloknak: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,19-20) Ez ma nekünk is szól, é segít, hogy jobban megértsük hivatásunkat, ami nem más, mint hogy őrizzük a gyökereket, átadjuk a hitet a fiataloknak és gondot viseljünk a kicsinyekre. Ez ma az idősek hivatása – ismételte meg a pápa. Nem számít, hány éves vagy, hogy még dolgozol vagy sem, nem számít, hogy egyedül maradtál-e, van-e családod, fiatal nagyszülő vagy már benne vagy a korban. Nem számít, hogy önellátó vagy, esetleg segítségre szorulsz, mert az evangélium hirdetésének feladatából, az unokáknak való hagyomány átadásából nem lehet nyugdíjba menni. El kell indulni, és főként kilépni önmagunkból, hogy valami újba fogjunk” – bátorítja a nagyszülőket a pápa.

 

Hogyan tudunk megfelelni ennek a megújult hivatásnak? Igaz, hogy idősebb korban csökken az erőnk és azt hisszük, már nem tehetünk sokat. Hogyan viselkedjek másként, amikor a szokás vált létem alapszabályává? Hogyan szentelhetem magam a szegényebbeknek, amikor már így is annyi gondom van a családommal? Hogyan figyelhetek másokra, ha nem is hagyhatom el lakóhelyemet? Nem túl nagy teher számomra a magány? Biztosan sok idős ember felteszi magának ezeket a kérdéseket. Jézusnak is hasonló kérdést tett föl Nikodémus, amikor megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg?” (Jn 3,4) Erre az Úr azt feleli, hogy a Szentlélek ott fúj, ahol akar. A Szentlélek szabad, oda megy, ahova akar, és azt csinál, amit akar.

 

Ferenc pápa sokszor elmondta már, hogy ebből a világválságból nem jöhetünk ki változás nélkül: vagy jobbak leszünk, vagy rosszabbak. Adja az ég, hogy ne legyen a sokadik súlyos történelmi esemény, amelyből nem vagyunk képesek tanulni, amilyen keményfejűek vagyunk! Adja Isten, hogy ne feledkezzünk el az idősekről, akik a lélegeztetőgépek hiánya miatt haltak meg. Hogy ez a nagy fájdalom ne legyen hiábavaló, hogy egy új életmódba kezdjünk, és végre fölfogjuk, hogy mindannyian rászorulók vagyunk, és tartozunk egymásnak azért, hogy az emberiség újjászülessen – idézett Fratelli tutti – kezdetű enciklikájából a pápa. Senki nem menekül meg egyedül, egymás adósai vagyunk. Fratelli tutti – mind testvérek.

 

Ebből a távlatból szemlélve szólítja meg a Szentatya az időseket: szükség van rátok az újjáépítéshez, a testvériségben és a társadalmi barátságban. Együtt építsük a holnap világát, amelyben gyermekeinkkel és unokáinkkal fogunk élni, amikor a vihar lecsillapodott. Valamennyien vegyük ki részünket az újjáépítésből, támogassuk a sebzett társadalmat. A pápa három pillért jelöl meg, ami ebben a munkában segíthet: az álmok, az emlékezés és az imádság. Az Úr közelsége megadja majd az erőt az újrakezdéshez azoknak is, akik a legtörékenyebbek közülünk, az álom, az emlékezés és az imádság útján. Joel próféta egykor ezt az ígéretet tette: „Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak” (3,1).

 

A világ jövője a fiatalok és az idősek közti szövetségen áll. Ki vehetné át és vinné előre az idősek álmait, ha nem a fiatalok? Éppen ezért kell tovább álmodni: amit ti álmodtok az igazságosságról, békéről és szolidaritásról, új látomásokat szül majd a fiatalokban, és ezáltal együtt építhetjük a jövőt. Nektek is tanúskodnotok kell arról, hogy megújulva kilábalhatunk ebből a próbatételből. Biztos vagyok benne – írja az idősekhez fordulva a pápa -, hogy nem lesztek egyedül ebben, mert életetek során sok ilyen helyzettel találkoztatok és sikerrel kilábaltatok belőlük. Abból a tapasztalatból merítve küzdjétek le a mostani nehézséget is!

Az álmok összefonódnak az emlékezettel. Ezért olyan értékesek a háborús emlékek, mert abból az új generációk megtanulhatják a béke értékét. Ezt pedig éppen az idősek adhatják át a fiataloknak, hiszen ők élték át a háború fájdalmát. Emlékezni: ez minden idős ember valódi küldetése. Az emlékezés, az emlékek átadása másoknak. Emlékezet nélkül nem lehet építkezni, mert az olyan lenne, mint az alapok nélküli ház.

 

Végül pedig az imádság jelentőségéről szólt a pápa a nagyszülők és idősek első világnapjára írt üzenetében. Idézte elődjét, XVI. Benedek pápát, a szent idős embert, aki továbbra is imádkozik és dolgozik az egyházért: „Az idősek imája megvédheti a világot, és talán még többet segít a világnak, mint sok más ember fáradozása.” Ezt pápasága végén mondta 2012-ben. Szép – jegyezte meg Ferenc pápa, majd így szólt az idősekhez: A ti imátok nagy kincs. Ez az ima a tüdő, amely nélkül az egyház és a világ nem élhet. Főként most, az emberiség számára oly nehéz időszakban, amikor mindannyian egy csónakban evezünk, nem hiábavaló az idősek imája, mely megmutatja nekünk az utat a boldog célba érés előtt.

 

„Kedves nagymama, kedves nagypapa, üzenetem végén szeretném felmutatni előttetek egy boldog – hamarosan szent – példáját: Charles de Foucauld-t. Remeteként élt Algériában, és tanúskodott arról, hogy minden embert testvérének érzett. Története példa arra, hogyan lehet a sivatag magányában is közbenjárni a világ szegényeiért, és hogyan élhetjük meg az egyetemes testvériséget. Kérem az Urat, hogy példájának köszönhetően is nyissa meg szívünket, tegye érzékennyé a legutolsók szenvedése iránt, és képessé arra, hogy közbenjárjunk értük. Kérem, hogy tanítsa meg mindenkinek – különösen az ifjabbaknak – azokat a vigasztaló szavakat, amelyeket ma hallottunk mindnyájan: „Én veled vagyok minden nap”. Csak így tovább, kitartás! Az Úr áldjon meg benneteket” – búcsúzik üzenetében Ferenc pápa, amelyet a július 25-én esedékes, nagyszülők és idősek első világnapjára írt.