Szeretettel köszöntelek a LELKES KERESZTÉNYEK közössége oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Aktív, hitgyakorló katolikusok és jószándékú és békés emberek közössége.
Szívügyem hogy ez a közösség élő legyen ehhez kérem a segitségeteket.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
LELKES KERESZTÉNYEK közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a LELKES KERESZTÉNYEK közössége oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Aktív, hitgyakorló katolikusok és jószándékú és békés emberek közössége.
Szívügyem hogy ez a közösség élő legyen ehhez kérem a segitségeteket.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
LELKES KERESZTÉNYEK közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a LELKES KERESZTÉNYEK közössége oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Aktív, hitgyakorló katolikusok és jószándékú és békés emberek közössége.
Szívügyem hogy ez a közösség élő legyen ehhez kérem a segitségeteket.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
LELKES KERESZTÉNYEK közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a LELKES KERESZTÉNYEK közössége oldalán!
Csatlakozz te is közösségünkhöz
Aktív, hitgyakorló katolikusok és jószándékú és békés emberek közössége.
Szívügyem hogy ez a közösség élő legyen ehhez kérem a segitségeteket.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
LELKES KERESZTÉNYEK közössége vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
|
Steward Collett neve bizonyára ismeretlenül cseng mindannyiunk számára. Ahhoz, hogy megtudjuk, kicsoda is volt ez az úriember, az időben kell képzeletben visszautaznunk. 1912. április 10-én déli 12.00 órakor az 50 000 lóerős és 46 328 tonna összsúlyú White Start Line Titanic nevű óceánjáró 2207 főnyi utassal a fedélzetén kifutott a southamptoni kikötőből. A New Yorkba tartó hajó felavató útjának ötödik éjszakája volt, amikor a csipős hidegben, a csillagos vasárnap éjszakán, pontosan 23.40-kor jéghegynek ütközött. Néhány másodperccel a szerencsétlenség előtt Freedrich Fleet, az árbóckosárban ülő őrszem háromszor megkongatta az árbóckosár harangját, jeget jelezve, bal kezével pedig már fel is ragadta a telefont, és a parancsnoki hidat hívta. Az ütközés és a hajó elsüllyedése között két óra és negyven perc telt el (23.40–02.20), és kezdetben az utasok viccelődtek és játszottak a fedélzetre hulló jégdarabokkal, hiszen nem gondoltak arra, hogy az halálos sebet ütött a hajón. Sőt, amikor Mrs. Albert Caldwell a beszálláskor, Southamptonban a személypoggyász berakodását nézte, megkérdezte az egyik hordárt: „Igaz-e, hogy ezt a hajót nem lehet elsüllyeszteni?” „Igaz, asszonyom” — felelt az úriember, „ezt a hajót az Úr Isten sem tudja elsüllyeszteni”. (Walter Lord: A Titanic pusztulása)
És lassan megérkezünk Steward Colletthez és önmagunkhoz. Az említett
úriember a Titanic másodosztályú fedélzetén utazó fiatal teológiai
hallgató volt, aki a süllyedéskor a Bibliáját vette magához kabinjában.
Az utasok közül volt, aki aranyóráját, mások gyémántgyűrűjüket,
zafírnyakláncot, és volt, aki könyveket vagy revolvert tett a zsebébe. A
süllyedés és a veszteség közepette a mi teológiai hallgatónk tehát a
Szentírással távozott az ismeretlen és fagyos éjszakába. Azon az éjjelen
valami olyan történt, ami elképzelhetetlen volt az akkori társadalom
számára. 2020-ban hasonló érzés jár át bennünket is: nem hittük volna,
hogy lesz olyan vasárnap, amikor elmaradnak az istentiszteletek a
templomainkban. Nem hittük volna, hogy — legábbis egy időre —
„elsüllyednek” személyes kapcsolataink, megszokott istentiszteleteink,
biblia- és vallásóráink, családlátogatásaink és más egyházi alkalmaink.
Nem hittük, hogy ilyen hamar megváltozik a megszokott életterünk. Ebben a
krízishelyzetben természetes, hogy az ember megoldási stratégiákat
keres. Vannak, akik lisztet, WC-papírt vagy élesztőt visznek
legszívesebben magukkal az előttünk álló ismeretlen útra, s vannak, akik
elsősorban a Bibliát nyitják ki, és Jóbbal együtt próbálják elmondani:
„Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el?” (Jób 2, 10)
A Brit Kereskedelmi Kamara szerint mindössze 705-en élték túl az
elsüllyeszthetetlennek vélt óceánjáró katasztrófáját. A mi teológusunk
neve is ott szerepel a túlélők listáján. Nem tudjuk pontosan, hogy
milyen vallású volt az illető, de nem is ez a fontos. Azt viszont
tudjuk, hogy a mentőcsónakokban közösen imádkozták az emberek a
Miatyánkot, és az utasok megmentésére érkező Carpathia fedélzetén
Anderson atya istentiszteletet tartott a túlélőknek: hálaadó
istentiszteletet volt ez, ugyanakkor rekviem is a halottakért. A
gyógyulás pedig itt kezdődött el: imádsággal, sírással, gyásszal és
közösséggel — Isten szavával. A döntésre sarkalló krízisnek mindig két
arca van (mint a római mitológiából ismert Janusnak), ahol szétválnak és
eldőlnek a dolgok: élet vagy halál, győzelem vagy elbukás, és amely
veszélyeztetheti a fejlődést, de ugyanakkor annak feltétele is.
Elképzelhetőnek tartom, hogy egy időre „le fog állni a világ”, ahogyan
ezt Barabási Albert László Bostonban élő hálózatkutató is megírta
korábban. Sőt, azt is lehetségesnek tartom, hogy sok minden „elsüllyed”,
átértékelődik és elvész ezekben a hetekben. Legyen iránytűnk ezekben a
hetekben Jézusnak a samáriai asszonnyal folytatott beszélgetése,
amelynek egyik fontos gondolata, hogy Isten imádásában nem a hely a
legfontosabb, hanem a lelkület: „De eljő az óra, és az most vagyon,
amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát” (Jn 4,
24).
Ezekben a hetekben megkérjük a híveket, tartsanak otthoni könyörgéseket
és imádságokat. Kérjük a lelkészeket, hogy különböző virtuális
felületeken lássák el őket segítő anyagokkal. Az Úr legyen mindnyájunk
őriző pásztora!
Király Lajos református lelkipásztor
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!