Testvéreim! Lehet, hogy néhányuk fejében néha megfordul a kérdés: nincs az atyának jobb dolga, mint számlálni a vasárnapokat? Hogy most a huszadik, most a harmincadik, ma a harmincharmadik vasárnap van? Hát nem mindegy, hogy harmincadik vagy ötvenedik vasárnap van? – Vasárnap van! Az Úr napja van, itt vagyunk a szentmisén, örüljünk az Úrnak és az Úr örüljön, hogy itt vagyunk. Igen ám, csak nincs ötven vasárnap! Hanem van ez a 33., ami az utolsó évközi vasárnap, zöld miseruhában. Egy hét múlva Krisztus Király vasárnapja van és vége az Úr 2022. esztendejének. Egy gondolkodó embernek jó, ha érzékeli az idejét is, és nagyjából tudja, hogy hol tart a teendőivel, az életével.

Most az Evangéliumban az Úr Krisztus utolsó hónapjaiból hallottunk egy eseményt, amikor a Templomban van. A templomban, amiről Ő tudja, hogy ez az én Atyám háza. Milyen különös, hogy engem, az én Atyám házában egy bizonyos ponton megállítanak, hogy eddig jöhetsz, tovább nem. Te nem vagy pap. Nem vagy a főpap. Éppen ezért a férfiak udvarában van a helyed. – Neki, Akinek a Szentek Szentjében volna a helye! Az Atyánál!

Vajon ekkor volt-e még valaki – kellett, hogy legyen! –, a vezetők, az egyetemi tanárok, a Templom személyzete között, aki még emlékezett volna arra a 20 évvel korábbi esetre, amikor Názáretből fölhoztak egy fiút. 12 éves. És amikor megszólalt és kérdezett, mindenki elámult a bölcsességén, a kérdésein meg a feleletein. Akkor többeknek az volt a véleménye, hogy de kár, fiam, hogy csak egy ács az apád… a József. Kár érted. Micsoda karriered lehetne itt!… ha egy kicsit előkelőbb családból származnál… de hát… menj haza!

Volt-e valaki, aki erre emlékezett? Mert most az van itt a Templomban, aki ismeri a jövőt. Tudja, hogy mi fog történni. És már sírt Jeruzsálem fölött, hogy Jeruzsálem, Jeruzsálem! Te, aki megkövezted a prófétákat és ki fogsz taszítani engem is… el fogsz pusztulni, mert nem ismerted föl a látogatásom idejét. És most itt van a templomban és mikor a tanítványai dicsekszenek: Mester! Ide nézz! Most már 48 esztendeje épül ez a templom – és a világ csodálja… nézd csak! Micsoda faragások! Micsoda konstrukció! Meg… micsoda díszítések! Mester! Látod? Erre jön a válasz, talán könnyekkel az Úr Krisztus szemében, hogy látjátok ezeket a köveket? Jön a nap, amikor nem marad kő kövön. Itt el fog égni, porrá lesz minden. Mert ez a templom nem ismerte föl Ura látogatásának idejét. Nem ismerte föl, hogy valami új kezdődik. Itt van köztetek az égből a Krisztus!… És ti nem ismeritek föl!

Ő tudta, hogy még csak nem is a templomban fogják őt megölni, hanem kitaszítják Jeruzsálemből, a falakon kívülre, a Golgotára. – De nem fenyegetőzik. Látja a jövőt, mondja is. Elmond mindent, de nem fenyeget, hanem figyelmeztet. Folytatja a prófétákat, a végső idők prófétálásával. Malakiástól halljuk: Jön majd egy utolsó nap, amelyik lobogó tűz lesz, mint egy kemence. És abban a gonoszok úgy fognak elhamvadni, mint a pelyva meg a szalma. A tűzben. De az istenfélőknek, akik félik az Úr nevét, ugyanez a nap napfölkelte lesz! Nem pusztító tűz éri őket, hanem egyre erősödő fény. És üdvösség lesz a Nap sugaraiban. Az Úr Krisztus erről beszél: Siratom azokat, akik nem ismertek föl. És vigasztalom azokat, akik hallják az én szavamat, próbálják érteni, és próbálják megtenni, amit mondok; azokat, akik engedik, hogy megtanítsam őket szeretni a hitben és a reményben.

Miközben olyan világban élünk, amely itt, Európában úgy tűnik határozottan elutasítja a keresztény gyökereit, mintha ugyanaz történne, mint az Úr Krisztus korában. Ott járt közöttük a Krisztus – és nem fogadták be. Itt van a világban a katolikus Egyház – és nem kell. Mi mindent elkövet a világ azért, hogy kitaszítsa magából az Egyházat! De változatlanul hatályban van, amit az Úr Krisztus mondott: Az ég és a föld elmúlik, de az én igéim nem múlnak el. Azok örökérvényűek. Az idő halad egy nap felé, amikor vége lesz a történelemnek. Ennek a földi világnak vége lesz. De más lesz ez a vég azoknak, akik szeretik az Istent, szeretik az Úr Krisztust, – és más lesz azoknak, akik minden áron ki akarják Őt rekeszteni a saját szívükből, a népükből, a társadalomból, a világból.

Itt, ezen az utolsó vasárnapon de jó lenne, ha meg tudnánk örülni annak, hogy amiket az Úrtól hallunk, az nem fenyegetés, hanem figyelmeztetés. Féltő szó, amellyel a Jó Pásztor óvja a bárányait, hogy vigyázzatok magatokra és vigyázzatok egymásra! Ma 10 órakor a Bazilikában Erdő Péter érsek urunk számunkra, magyarok számára bezárja a Hit Évét. Ferenc pápa majd egy hét múlva, Krisztus Királykor teszi ugyanezt. Ez a „Vigyázzatok magatokra és vigyázzatok egymásra!” most, itt, a Hit Évének a végén nagyon hangsúlyozza azt, hogy „Vigyázzatok a hitetekre!” – Hogyan? – Éljetek szerinte. Éljünk a hitünk szerint. Ez a legjobb módja annak, hogy megmaradjon és erősödjön. A „Vigyázzatok egymásra”, a másiknak a hitét jelenti, akiért imádkozni lehet, akit segíteni lehet, akinek példát lehet adni. És erősítse a szívünkben az Úr a reményt, hogy az az utolsó nap, ami felé az idő fogy, számunkra az üdvösség napja legyen! Ámen.

Diós István atya homíliája, amely a Városmajori Jézus Szíve templomban hangzott el újra 2022. november 13-án Horváth Zoltán diakónus közvetítésében.