1879-ben érkezett a francia misszionárius fehér atyák első csoportja Ugandába. Néhány év múlva már a királyi udvarban is voltak keresztények: Mkasa József udvarmester volt, Kagwa András pedig a királyi testőrség parancsnoka és a király jó barátja.

Mkasa József példás keresztény életet élt, s már 1882-ben fölvette a keresztséget. Minden héten kiváltott a saját jövedelméből legalább egy rabszolgát, emellett hitoktatói munkát is végzett. Katikiro azonban egyre inkább a keresztények ellen hangolta a királyt, és elérte, hogy 1885. október 30-án királyi parancsra megöljenek sok keresztényt. Kémkedéssel vádolták őket. Ugyanezzel rágalmazták Mkasa Józsefet is, a király pedig elhitte. Katikiro azonnal cselekedni kezdett, nehogy a király meggondolhassa magát. Éjnek idején elfogatta Józsefet. Épp csak annyit engedett számára, hogy megáldozhasson, s még hajnal előtt lefejeztette, majd elégette a holttestet.

Subuggwao Dénest, a tizenhét éves apródot rajtakapták, hogy hitoktatást tart. Mivel nem tudták eltéríteni a hitétől, maga a király döfött lándzsát a torkába.

Ugyanennek a napnak az estéjén a király kihirdette elhatározását: mindazokat, aki imádkoznak, megöleti. Lwanga Károly, az apródok vezetője azonnal fölismerte a helyzet komolyságát, és maga köré gyűjtötte imádságos virrasztásra azokat, akik hűségesek voltak a hitükhöz. Készültek a vértanúságra. Reggel a király nagy bíróságot hívott össze: „Mindazok, akik nem imádkoznak, foglaljanak helyet itt mellettem, akik pedig imádkoznak, álljanak oda a fal mellé!” Károly volt az első, aki kilépett a sorból, és odaállt a nádból font falhoz. Tizenöt társa követte.

A hóhérok megkötözték és elvezették mindnyájukat. A börtönben kellett várakozniuk, míg útnak indították őket a hatvan kilométer távolságban kijelölt vesztőhelyre.

A következő napon Katikiro megint a király elé járult, és bevádolta előtte a király barátját, Kagwa Andrást, hogy ő a pártütő keresztények vezére. A király pedig kiszolgáltatta neki a barátját. Andrást azonnal halálra ítélték, lefejezték és elégették.

Másnap a következő magas rangú keresztény került sorra: Murumba Mátyás, aki állhatatosnak bizonyult. Halálra ítélték és kegyetlen módon végeztek vele. Az ugandai vértanúk aktája úgy emlékezik meg róla, mint a vértanúk koszorújában a legszebb virágról.

Eközben az apródokat kétnapos erőltetett meneteléssel a kivégzés helyére hajtották. Néhányat már útközben megöltek. Miután megérkeztek, további hat napot várakoztatták őket, mert nem készült el a vesztőhely. A hóhérok parancsnoka megkísérelte az apródok között lévő fiát megmenteni a haláltól. Így bíztatta: „Mondd, hogy többet nem imádkozol, és megmenekülsz!” A fiú így válaszolt: „Nem, apám, ezt én nem mondom, mert imádkozni fogok, mindig fogok imádkozni!” „Akkor legalább szökjél meg, én elrejtelek a házamban” – könyörgött neki az apja. „Nem, én nem fogok elfutni, én a barátaimmal együtt akarok meghalni!” – hangzott a válasz.

Június 3-án reggel végre kihozták a kunyhóból a foglyokat, és megkötözve sorba állították őket. Elsőként vezetőjüket, Lwanga Károlyt égették el elevenen. Hogy még jobban gyötörjék őket, találomra hármat kiválasztottak, és megkegyelmeztek nekik. Nagyon szomorúan fogadták, hogy nem lehetnek vértanúk, de később ők beszélték el társaik hősi küzdelmét. A többieket egymáshoz kötözték, és egy hatalmas máglyára állították.

Jamari János-Mária nem sokkal később követte őket a vértanúságba. Őt 1885. mindenszentek napján keresztelték meg. Minden idejét és vagyonát a felebaráti szeretet gyakorlására áldozta. Elfogták, majd 1887. január 27-én egy tóba fojtották.

A huszonkét ugandai vértanút XV. Benedek pápa 1920-ban boldoggá avatta. XI. Pius pápa 1934-ben Lwanga Károlyt az Actio Catholica és az afrikai ifjúság védőszentjévé nyilvánította. VI. Pál pápa 1964. október 18-án, a II. Vatikáni Zsinat harmadik ülésszakán avatta szentté a vértanúkat.

(forrás: A szentek élete, kép: katolikus.hu)

Magyar Kurír