Ki ne álmélkodott volna a csillagos égre feltekintve, a természet millió csodáját, az élet ezernyi megnyilvánulását szemlélve? Ki ne kérdezte volna: Honnan van? Miért van itt?

Az ember minden tudását latba vetve évezredek óta keresi ezekre a kérdésekre a választ. A tudomány képviseletében így összegezi az eredményt Victor F. Weisskopf, az Amerikai Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának volt elnöke: „Amikor eltűnődünk a természet jelenségein..., óhatatlanul felmerül a kérdés: hogyan keletkezett mindez? ... Adható-e valamilyen tudományos válasz ezekre a kérdésekre? ... A tudomány tudatosítja bennünk jelenlegi tudásunk határait. Például semmit sem tudunk a természet valóságos kezdeteiről”. (Victor F. Weisskopf: Tudás és csoda. Bp. 1987. 208.l.)

A Biblia szerint Isten teremtette a világot, Ő hozta létre „e nagy Minden ezer nemét / A semmiségből” (Berzsenyi Dániel). De kínálkozik is az első kérdés: Miért? Amint az emberi tevékenységekből sok lényeges dolgot megtudhatunk magáról az emberről – hasonlóan, Isten tetteiben is tükröződik lényege: a szeretet (I.Jn. 4:8). A teremtés oka és célja tehát a szeretet! A szeretet adni akar, önmagát megosztani, szolgálni a másikat (Mk. 10:45). Aki maga az Élet, életet hozott létre, hogy teremtményei részesüljenek szeretetében. Alkotott napot, holdat, csillagokat az ember számára, és földet!

Nemcsak a mi naprendszerünkkel, hanem más „világokkal” (Zsid. 1:2 pontos fordítása: „világokat”), csillagok milliárdjaival is benépesítette a teret, és mindnyájukat „nevén szólítja” (Ésa. 40:26), személyesen gondot visel róluk. Azt olvassuk: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” (I.Móz. 1:1). Az „ég és föld” kifejezés csak a földet és közvetlen környezetét jelenti, mivel az Írás más helyei jelzik – bár nem részletezik –, hogy már volt élet, voltak csillagok, „egek” is, amikor az Úr „a földnek alapot vetett”. Akkor „együtt örvendeztek a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadoztak” (Jób 38:4, 7 vö. még: II.Pt. 3:5).

Az Alkotó személyéről többet is megtudhatunk a Szentírásból. A teremtés közvetlen megvalósítója, „kivitelezője” maga Jézus Krisztus: „Minden őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn. 1:3). A teremtéstörténetben olvasunk egy másik isteni személyről is, az Isten Lelkéről, aki „lebegett a vizek felett” (I.Móz. 1:2). A Szentlélek titokzatos, életet közvetítő, jelenlétével mindenütt ható isteni személy (Jn. 3:8; Zak. 4:6). Az Atyáról mint a teremtés elgondolójáról, „tervezőjéről” vall az Írás, „akitől van a mindenség”, de a közvetlen kivitelező a Fiú, „aki által van a mindenség” (I.Kor. 8:6). Egészen a XVI. századig a képzőművészeti alkotásokon Őt láthatjuk teremtőként. Szakállal, a feje körül glóriával (= dicsfény), a kezében kereszttel szokták ábrázolni. Az Ő személyét figyelhetjük meg a szemközti képen is!

„És mondta Isten: Legyen világosság, és lőn világosság” (I.Móz. 1:3). Isten tehát szóval, beszéddel képes teremteni, a semmiből „létrehozni” (Rm. 4:17; Zsid. 11:3). Szavában teremtő hatalom nyilvánul meg. „Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük... Mert Ő szólt és meglett, Ő parancsolt, és előállott” (Zsolt. 33:6, 9). Szavára a sötétségből világosság támadt, mert Ő maga a világosság, akiből mindenre és mindenkire árad a fény, az élet. Ő az,

„Aki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot; Aki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szelek szárnyain.”

(Zsolt. 104:2-3) Michelangelo freskója   A világosság és a sötétség szétválasztása