Az Ószövetség a művészetekben

Jób II.

Léon Bonnat (1833-1922): Jób. Olajfestmény, Louvre, Párizs

Jób kutatta, hogy miképpen nyerheti vissza, tarthatja meg lelke nyugalmát, még a szorongató körülmények ellenére is? Átgondolva életét, a helyes magatartás elveit kutatta. Isten Lelke ráébresztette a követendő életelvekre: „az Úrnak félelmére”, vagyis a szeretet törvényéhez való ragaszkodásra és „a gonosztól való eltávozásra” (Jób 28:28). A bűnbánattal elnyert tiszta lelkiismeret, az Istennel imádság révén fenntartott szeretetkapcsolat a lelki béke titka, az élet igazi megoldása a legnehezebb körülmények között is!

Léon Bonnat az égre tekintő, kérdező Jóbot széttárt karokkal ábrázolta. Kutató szemmel keresi a választ „miért?”-jeire. Isten Jób kérdéseire kérdésekkel válaszolt. De milyen kérdésekkel! Amelyekre ember képtelen felelni. Végigvezette tekintetét művein (Jób 38-41. fejezet). Ráirányította figyelmét a természet, az ég, a föld, a tenger csodáira, titkaira, Isten nagyságára, fenntartó, gondviselő szeretetére. Arra, aki az élőknek életet, az éhezőknek eledelt ad. Istenről keze alkotásai kétségbevonhatatlan bizonyságot tesznek (Rm. 1:20). Egy dolgot kristálytisztán láthatunk, sőt látnunk kell: gonosz Tőle nem származik! Isten maga a szeretet! Alkotásait, teremtményeit mind „nevükön szólítja” (Ésa. 40:26), gondot visel róluk. Egy „verebecske sem eshet le”, „egy ember hajszála sem hullhat ki” tudta nélkül (Mt. 10:29-31).

Isten feltárta hű szolgájának, hogy Sátán vádjai okozták gyötrelmeit, betegségét, aki azzal vádolta meg Jóbot, hogy csak érdekből követte Urát, és ha Isten visszavonja áldásait, majd megátkozza Őt. Sátán megfosztotta tehát javaitól, gyermekeitől. Számítása mégsem vált be! Ekkor cinikusan folytatta: „Bőrért bőrt, de mindent, amije van, odaad az ember az életéért” (Jób 2:4). „Ímé kezedbe adom őt, csak életét kíméld!” – szólt az Úr (Jób 2:6). Sátán nem is kímélte, Jób egész testét elborította fájdalommal.

A sötétség Fejedelme okozza tehát a csapásokat, a háborúkat, a természeti katasztrófákat, a betegségeket, és nem Isten! (Lásd ezt Jób 1-2. fejezetében) Őtőle csak áldás, élet, javak, egészség származik. Gondoljunk Jézus gyógyításaira, csodáira, a halottak feltámasztására! Ha Ő okozta volna a betegséget, akkor miért gyógyította meg? Ha tőle származik a halál, akkor miért adott életet? Ezzel önmagának ellentmondana!

Fontos tudnunk azt is, hogy minden emberért „per” folyik a mennyben. Sátán vádjaival szemben Isten alkalmanként megengedi, hogy próba tegye nyilvánvalóvá a mennyei lények előtt, hogy kinek mi lakozik a szívében, valóban méltó-e az üdvösségre. Ez történt Jóbbal is. Istenhez való ragaszkodása, iránta való hűsége és bizalma nem rendült meg. Magatartásával Sátán vádjait megsemmisítette!

Miután Jób mindezt megértette, ámulva ismerte el Isten bölcsességét, szeretetét, és alázattal vallotta meg a maga tudatlanságát: „Ki az – mondod –, aki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom. Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem!” (Jób 42:3-4)

Kérte őt Isten, hogy imádkozzék barátaiért, nehogy „rettenetest cselekedjék” velük, mivel nem szóltak Istenről igazán (Jób 42:8). „Azután eltávolította Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadta az Úr Jóbnak mindazt, amije volt... Jób pedig élt ezután száznegyven esztendeig, és látta az ő fiait és unokáit negyedízig. És meghalt Jób jó vénségben és betelve az élettel” (Jób 42:10, 16-17).