Delacroix: Jákób harca az angyallal, részlet. 1856-61. Párizs

Jákób és családja számára elérkezett a hazatérés ideje. Jákób helyzete tarthatatlanná vált Lábánnál (I.Móz. 31. fejezet).

A gondviselő Isten ebből a szorult helyzetéből is kimentette!

Hazafelé tartva azonban újabb próba várt rá. Most kellett szembenéznie húsz évvel ezelőtti bűnével, annak következményével. Ézsaú ugyanis értesült öccse jöveteléről. Jákób hírt kapott, hogy négyszáz fegyveres férfival közeledik hozzá és családjához, nyilvánvalóan azért, hogy elégtételt vegyen a régi csalásért. Jákób a tőle megszokott ügyeskedéssel próbált magán segíteni. Egész nyájakat küldött ajándékba Ézsaúnak, hogy kiengesztelje őt, és biztosítsa, hogy nem akarja elsőszülöttségi jogát érvényesíteni az anyagiak vonatkozásában, mert megvan mindene bőségben. Ezenkívül alázattal, tisztelettel urának is nevezte Ézsaút, mintha ő lenne a családfő, akit öccse elismer ebben a mivoltában. Ézsaút azonban mindez nem hatotta meg. Jákób minden fortélya csődöt mondott. Nem maradt kibúvó, szembesülnie kellett korábbi tettével. Mi több, családja is veszélyben volt!

Átkeltek a Jabbók folyó révén. Jákób a folyó partján maradt éjszakára, hogy imában járuljon a Mindenhatóhoz. Imádkozás közben váratlanul egy idegen tört rá, és viaskodásba kezdtek egymással. Órákon át némán folyt a küzdelem. Emberfeletti fizikai és lelki terhek nehezedtek Jákóbra. Most, amikor régi bűnével szembesülve éppen Isten bocsánatáért könyörgött, íme, ellenség támadt rá! Ha most meghal, életével együtt az üdvösségét is elveszíti!

Minden erejét megfeszítve küzdött, de hiába. Nem tudott felülkerekedni. A hajnal feljövetelekor az idegen hirtelen megérintette csípőcsontját, és az kifordult a helyéből. Ekkor látta meg Jákób, hogy nem emberrel, hanem természetfeletti lénnyel küzdött. Leborult előtte, „sírt és könyörgött néki” (Hós. 12:4). Lám, az a Jákób, aki mindig csalással és ügyeskedéssel akart előnyhöz jutni, most bűnbocsánatért, szabadításért könyörög! A legsúlyosabb próba még hátravolt: a titokzatos mennyei lény válasz nélkül távozni akart. Jákób nem engedte el, belekapaszkodott. Tartóztatta, de hiába, felelet nem jött. Utolsó erejét összeszedve így esdekelt:

„- Nem bocsátalak el téged, míg meg nem áldasz engemet.
- Mi a te neved?
És ő mondta:
- Jákób.
- Nem Jákóbnak (= ügyeskedő, csaló) mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek (= Isten harcosa), mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél!” (I.Móz. 32:26-28)

Győztél! – hirdette az isteni személy. Először kegyelemből kaptad meg az áldást, hit által, most pedig igazolom, hogy méltóvá lettél az ígéretekre, amit oly nagyra értékeltél! Alázatos, állhatatos könyörgésed a bűnbocsánatért és a kegyelemből való megtartásért volt a bizonyság erre. Jákób életének legnagyszerűbb pillanata volt ez! Látta Istent színről színre! És Ő maga erősítette meg azt az áldást, amire úgy vágyott, de amire bűne óta oly méltatlannak érezte magát. Most örökre megszabadult a kételyektől, belső gyötrelmektől és aggodalmaktól, amelyektől eddig sohasem tudott teljesen megnyugodni.

A bicegő Jákób most már nyugodtan ment Ézsaú elébe. „Előre menvén hétszer hajtotta meg magát a földig, míg bátyjához közeledett”. A Mindenható meglágyította Ézsaú szívét. Mert meglátva öccsét, arcán az átélt szenvedések nyomait, „elébe futott és megölelte, nyakába borult és megcsókolta őt, és sírtak” (I.Móz. 33:3-4).

Delacroix festményén Jákób küzdelmét láthatjuk. Izmai pattanásig feszülnek. Jobb lábával ránehezedik a földre, minden erejével győzni akar. Az isteni személy azonban ellenáll. Felfogja a férfi lendületét, és közeledik csípőcsontjához, hogy legyőzve ‘Jákóbot’, győztes Izráellé tehesse.

Jákób két neve összefoglalja életét: Hogyan lesz egy ügyeskedő, csaló ember igazzá? Az igazság szeretete, a bűnnel való szembefordulás elég Istennél arra, hogy hibái ellenére bárkit elfogadjon. Majd Ő átvezeti gyermekét olyan élettapasztalatokon, amelyek ha gyötrelmesek is, de célravezetőek: alkalmassá tesznek Isten országára! Aki ezt az utat választja, az győz, és lelki örökösévé válik az Izráel névnek.