Govert Flinck: Izsák megáldja Jákóbot, 1638-39. Amszterdam

Az idős Ábrahám férfivá érett fiának, Izsáknak feleséget keresett, és Isten segítségével meg is találta számára Rebekát. Nem sokkal ezután „meghalt jó vénségben, öregen és betelve az élettel” (I.Móz. 25:8).

Húsz év után gyermekeknek örvendezhettek a házasok. Rebeka méhében „kettősök”, azaz ikrek fogantak. Közülük aztán Ézsaú lett az elsőszülött. „És felnevekedtek a gyermekek. Ézsaú vadászathoz értő mezei ember volt, Jákób pedig szelíd ember, sátorban lakozó” (I.Móz. 25:27).

Izsákot, a békeszerető pásztort megragadta Ézsaú merészsége, vakmerő bátorsága, kalandos élete. Fia indulatos természete ugyan ellentéte volt az övének, mégis vonzotta. Rebeka viszont Jákóbot szerette jobban. Jákóbot inkább az óvatosság, gondosság és a szorgalom jellemezte. Ügyességével sok mindent megoldott.

Édesanyja elbeszélte neki, hogy még születésük előtt kijelentést kapott Istentől, amely szerint Jákób fogja elnyerni Isten akaratából az elsőszülöttségi áldást, noha mivel az ikerfiúk közül ő született másodiknak, természet szerint Ézsaút illette volna meg. Az elsőszülöttségi jog a következőket foglalta magában: Dupla részt örökölt az atyai vagyonból testvéreihez képest, ő lett a családok feje és lelki vezetője, valamint – mindenekfelett – az Ábrahámnak tett ígéretek örököse. Jákób mély érdeklődéssel fordult Isten kijelentései felé és szíve mélyéből vágyakozott a megígért áldások elnyerésére. Nem a kétszeres vagyon, hanem a lelki megbízatás érdekelte. Ennek elnyerése élete meghatározó és mindent átfogó céljává vált. Úgy gondolta, hogy mindent meg kell mozgatnia e cél érdekében.

Nem ismerte még Istent igazán. Nem tudta, hogy az ígéret megvalósítását is rá kell bíznia. „Ügyeskedő” természete folytán – amire nevének jelentése is utalt – bizony könnyen belecsúszott abba a hibába, hogy önző, tisztességtelen eszközöket is felhasználjon célja elérése érdekében.

Egy alkalommal lencsefőzeléket készített. A mezőről hazatérő, kimerült Ézsaú megkívánta az ételt:

- „Engedd meg, hogy ehessem a veres ételből, mert fáradt vagyok.”
Jákób kapva az alkalmon, az ételért cserébe mindjárt ezt kérte:
- „Add el hát nékem azonnal a te elsőszülöttségedet!” – válaszolta (I.Móz. 25:29-31).

Ézsaú számára étvágya kielégítése mindennél fontosabb volt. Jákób kérésére esküvel fogadkozva mondott le a lelki áldásokról. „Így vetette meg Ézsaú az elsőszülöttségét” (I.Móz. 25:34).

És így csalta meg Jákób galádul testvérét, kihasználva éhségét és zabolátlan természetét.

Ahogy múlt az idő, Izsák mindjobban érezte öregségét. Hívatta Ézsaút, és vadászni küldte, hogy szája íze szerint való vadat készítsen neki, mielőtt ünnepélyesen megáldaná. Az idős pátriárka, bár ismerte a Jákóbra vonatkozó isteni ígéretet, mégsem vette komolyan azt. A fiúk közötti szembeszökő jellembeli különbség ellenére mégis Ézsaút részesítette előnyben. Rebeka, amint ezt megtudta, azonnal szólt Jákóbnak, és azt tanácsolta neki, hogy öltözzön Ézsaú ruhájába. Karjára tegyen kecskebőrt – bátyja szőrös volt ugyanis –, és így menjen be apjához, aki már igen rosszul látott. Izsák gyanúját Jákób sorozatos hazudozással, színleléssel oszlatta el.

A festményen az idős, alig látó Izsákot szemlélhetjük Rebeka társaságában, amint Jákóbot megáldja. Egyik kezének mozdulatával tétovaságát, a másikkal az áldást érzékelteti. Megtapogatja fiát és így szól:

„- A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.
És nem ismerte meg őt, mivelhogy kezei szőrösek voltak, mint Ézsaúnak, az ő bátyjának kezei. És mondta:
- Te vagy az, fiam, Ézsaú?
Felelte:
- Én vagyok...
- Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem.
Odament azért és megcsókolta őt, s megérezvén ruháinak szagát, megáldotta őt...” (I.Móz. 27:21-27).

Amikor Ézsaú visszatért és tudomást szerzett a csalásról, esküvel fogadta meg: apja halála után az első dolga lesz Jákóbot megölni! A szülők részrehajló, kivételező szeretetének szomorú következményeként a kisebbik fiuknak menekülnie kellett otthonról. Rebeka többé már nem láthatta viszont őt!