Az Ószövetség a művészetekben

Az özönvíz II.

Noé családjával a bárka előtt. XIII. század, Szent Márk templom, Velence

„És erőt vettek a vizek a földön százötven napig. Megemlékezett pedig Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely ővele a bárkában volt: és szelet bocsátott Isten a földre, és a vizek megapadtak. És bezárultak a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszűnt az eső az égből... A bárka pedig megfeneklett az Ararát hegyén” (I.Móz. 7:24-8:4). Negyven nap múlva Noé kibocsátott az ablakon egy hollót, de az visszaszállt, mert nem talált szárazföldet. Hétnaponként galambokat küldött ki; a harmadik már nem tért vissza, mivel a földön megindult az élet, és táplálékot talált.

A bárkából kiszállva azonnal áldozatot mutattak be Istennek, és hálát adtak megmenekülésükért. Az Úr ígéretet tett, hogy többé nem bocsát özönvizet a földre. „Azután megáldotta Isten Noét és az ő fiait, és azt mondta nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet... Én pedig szövetséget szerzek veletek és a ti utódaitokkal... Az én ívemet (= szivárvány) helyezem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között” (I.Móz. 9:1, 9, 13).

Régóta feszítő kérdés: Vajon volt-e özönvíz, és úgy volt-e, ahogyan a Biblia ír róla?

Az idők folyamán kb. 80 000, özönvízről szóló könyv látott napvilágot, nem kevesebb, mint 72 nyelven. Ezek a könyvek, legalábbis többségük az özönvíz földrajzi oldalával foglalkoznak többnyire. Meglepetésünk növekszik, ha a hagyományra tekintünk. „A vízözön emléke – írja Merezskovszkij – az Ó- és Újvilág úgyszólván minden népénél fennmaradt. Azt mondhatná az ember, ez az egyetlen közös és első emléke az egész emberiségnek. Az első gyűjtők, J. Riem és R. Andree több mint háromszáz vízözönmondát regisztráltak, s hogy mások mennyivel szaporították meg az anyagot, számon sem tartható. A világ minden népének mondakincsében megtaláljuk, s az emberiség emlékezete mindenütt egy-egy középpont felé fordul, ahonnan a medreiből kilépő víz üldözte el.” (Várkonyi Nándor: Sziriat oszlopai. Magvető. Bp. 1972. 265.l.). Különös továbbá az is, hogy ezek a „mondák” néhány pontban teljesen megegyeznek: 1. Világméretű pusztulás érte vízözön képében az emberi fajt és az összes élőlényt. 2. Bárka vagy hajó szolgált a menekülésre. 3. Az emberiség magja megmaradt, hogy a faj fennmaradjon. 4. A pusztulás oka az emberek gonoszsága volt.

Elgondolkodtatóak ezek a tények. Annyi biztos – tekintsünk akár a geológiára, vagy akár a fossziliák millióira –, hogy sok mindenre képes magyarázatot adni a bibliai leírás!

Jézus Krisztus megtörtént eseménynek mondja, és tanít is általa: „Amiképpen Noé napjaiban volt, aképpen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban ettek és ittak, házasodtak és férjhez mentek, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába bement, és nem vettek észre semmit, mígnem eljött az özönvíz és mindnyájukat elragadta: aképpen lesz az ember Fiának eljövetele is” (Mt. 24:37-39). Természetesen nem az evés, ivás és a házasság önmagában, hanem puszta élvezetté silányításuk számít Isten szemében törvényszegésnek.

Jézus szavai szerint második eljövetele előtt is hasonló állapotok uralkodnak majd. Pál apostol végidőre vonatkozó jellemzése egybevág Krisztuséval: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői, akiknél megvan a kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét” (II.Tim. 3:1-5). Megdöbbentő hallani, hogy az emberek vallásosak lesznek, de csak formai, külsődleges módon, annak valódi, megújító ereje nélkül.

A mozaik ragyogó színekkel beszéli el a bárka elhagyásának eseménysorát: a madarak kiküldését, az állatok elbocsátását, majd Isten ígéretét a szivárvány jelképében. A nyolc tagú család kissé merev tartásban sorakozik előttünk. Szembesülünk a nagy kérdéssel: Nekünk van-e, lesz-e „bárkánk”, amely kiment e világ romlottságából? Kifeszítheti-e fölénk is az Úr szivárványívét, mint a csapásokból megmenekültek fölé?