Az Ószövetség a művészetekben

Az özönvíz I.

Nicolas Poussin (1594-1665): Tél (Özönvíz). Olajfestmény

Ádámnak és Évának újabb és újabb gyermekeik születtek. Elszaporodott az emberiség. Kain utódai között a bűn tovább terjedt: bevezették a többnejűséget, terjedt az erőszak, az ölés, gyilkolás. Az emberek városokba zsúfolódtak az Úrtól rendelt szétszéledés helyett.

Ádám harmadik fia Séth volt. Utódai kezdetben külön váltak a bűn útját taposó kainitáktól. Mikor azonban megsokasodtak, keveredni kezdtek velük (I.Móz. 6:2). „Istennek fiai”, vagyis az Isten útját követők (vö. Hós. 1:10) összeházasodtak az „emberek leányaival”, vagyis az önző emberi törvények szerint élőkkel. Megindult az egyetemes erkölcsi hanyatlás. Álnokságukban azt mondták Istennek: „Távozzál el tőlünk!” (Jób 22:15-17)

Nem sokkal ezután, a tizedik nemzedékben Noét bízta meg Isten, hogy ítélete előtt 120 évig* hirdessen megtérést a föld lakosainak. Mert „látta az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz. Megbánta azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódott az ő szívében... Mondta Isten azért Noénak:

- Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakossággal telt meg általuk, és ímé elvesztem őket a földdel együtt” (I.Móz. 6:5-6, 13). Kérte továbbá igaz, istenfélő szolgáját, hogy a maga és családja megmentésére csináljon bárkát, majd így folytatta: „Én pedig özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, amelyben élő lélek van az ég alatt; ami a földön van, elvész. De teveled szövetséget kötök...” (I.Móz. 6:17-18). Felszólította, hogy minden állatból vigyen be egy párat a bárkába, a tisztákból pedig hét párat. „És úgy cselekedett Noé, amint parancsolta néki Isten” (I.Móz. 6:22).

Az emberek persze gúnyolták, kinevették. Olyan mélyre zuhantak bűneikben, hogy nem hallották meg Isten kérlelését, mert nem akarták meghallani. Jézus szavaival élve: „nem vettek észre semmit” (Mt. 24:37-39).

A Biblia többször szól arról a törvényszerűségről, hogy a „bűn teljességre jutva halált nemz” (Jak. 1:15). Ez olyan állapot, mikor egy nép, vagy akár a föld egésze „betelik gonoszsággal”. Az akkori világnak Isten adott megtérésre 120 esztendőt. Ő „hosszan tűr érettünk, mert nem akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson” (II.Pt. 3:9).

A Biblia két alkalommal szól az egész földet érintő ítéletről. Az első már megvolt víz által, a második ezután lesz tűz által, Krisztus második eljövetelekor, „...amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek” (II.Pt. 3:10). Az ítéletben Isten szembesíti az embereket és Sátánt saját tetteikkel és azok következményeivel. Előtte azonban mindig ad időt és lehetőséget a megtérésre és a megváltozásra. Sajnos ez Noé idejében nem következett be.

Elkészült a bárka, és Noé családjával együtt bement abba. Ezután hét nap múlva megindult az esőzés, és „felfakadtak ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkoztak. És esett az eső a földre negyven nap és negyven éjjel... És odaveszett minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat, és minden ember. Mindaz, aminek az orrában élő lélek lehelete volt, a szárazon valók közül mind meghalt” (I.Móz. 7:11-12, 21-22).

Érdekes az i.e. 2000 körüli időből való emlékezés az özönvízre a babiloni Gilgames-eposzban:

Poussin festménye az özönvíz hangulatát sajátos felfogásban érzékelteti. Komor színekkel ecseteli az eget beborító felhőket, a tájat, a tragédia színterét. A kép bal felén egy kígyó tekerődzik, a Sátán, emberek felett aratott diadalának jelképeként. Megnyerte törvényeinek a föld lakosait, az önzés, a halál uralma alá vonta az emberiséget! A még élők mindent megpróbálnak az életben maradásért, de hiába. A háttérben lévő bárkán kívül nincs menekvés!