Az Ószövetség a művészetekben

           Az ember teremtése

Michelangelo: Az ember teremtése, 1508-12.
Sixtina, Róma

„És mondta Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremtette tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremtette őt: férfiúvá és asszonnyá teremtette őket” (I.Móz. 1:26-27).

A Biblia szerint Isten romlatlan természettel, tiszta hajlamokkal, korlátlan fejlődési lehetőséggel teremtette gyermekét. Fejlődésének kulcsa szabad választásában rejlett. Lehetősége volt dönteni, hogy Krisztus „ábrázatához” (= jelleméhez) egyre inkább hasonlóvá váljék, vagy Isten tervével ellentétes úton járjon. A kettő között a „jó és gonosz tudása fájá”-nál dönthetett. Jézus Krisztus, a Teremtő, az Édenben élő példaképül szolgált az ősszülőknek. Az ember számára minden lehetőség adott volt, hogy Alkotójával egyre szorosabb közösségbe jusson. Azóta is Jézus Krisztus a tökéletesedés mércéje minden követője számára (II.Kor. 3:18; 4:6).

Istenhez való hasonlósága az ember értelméből és erkölcsi ítélőképességéből is kitetszik. Értelme beszélő- és gondolkodóképességében ölt testet. Ádámnak meg kellett neveznie az előtte elvonuló állatokat, a jó és a rossz közötti választás kötelezettsége pedig felelősséggel ruházta fel!

Az ember teljes méltóságában ott állt Krisztus előtt, aki keze munkáit bemutatva tanította őt. Alkotásaiból kiolvashatta a szeretet és szolgálat isteni törvényét. Biztatta, hogy a szeretet és szolgálat szellemében legyen a föld ura, „uralkodjon a földön”. A Teremtő helyetteseként állja meg helyét először az Édenben, majd elszaporodva az egész földön!

Az „uralkodjék” szó nem azt jelentette, amit ma: valamit vagy valakit kihasználni, letaposni, magunk számára önző módon felhasználni. Ellenben: szeretetteljes gondoskodást a földről és élőlényeiről, törvényei megértését, és hozzájuk való alkalmazkodást, a természet erőivel való együttműködést. Az Úr nem tétlenségre, hanem munkára ösztönözte az embert. Ezt később a Tízparancsolatban is megerősítette (II.Móz. 20:9). „Művelnie” (I.Móz. 2:15) kellett a kertet, vagyis gyarapítani, ápolni, gondozni, értékeit megőrizni.

Isten akár egy pillanat alatt is megteremthette volna a földet és környezetét. A Tízparancsolatból azonban megtudjuk, hogy időbeosztásunk rendje miatt cselekedte mindezt hat nap alatt (II.Móz. 20:8-11). A munka és pihenés ritmusát szabta meg ezzel. A hetedik napon, a szombaton megpihent (sabbat = nyugalom), hogy az ember is Istennek szentelje azt, szemlélje Isten alkotásait, emlékezzen meg jóságáról.