Az Ószövetség a művészetekben

Ábrahám áldozata, a hit próbája II.

Rembrandt: Izsák feláldozása. 1635. Olajfestmény. Leningrád, Ermitázs

A hegyen mindent gondosan előkészítettek az áldozathoz. Ábrahámnak most már semmi tennivalója nem volt, s nem halogathatta tovább Izsák előtt a rettenetes valóság feltárását.

Rembrandt rajza (lásd a 15. képet) Ábrahám Izsák iránt érzett gyengéd szeretetét ábrázolja, amint fájdalmas arccal, de szíve egész melegségével beszél fiának az Úr parancsáról. Most magyarázza el a számára is felfoghatatlant, hogy őt kéri Isten áldozatul! A fiú tartása elárulja, hogy minden idegszálával figyel. Maga elé néz, Isten titkát, szeretetét, szándékát fürkészi. Bízik ő is az Úrban, hisz hogyan lenne képes életét önként letenni valakiért, akinek szeretetéről nincs meggyőződve? Ábrahám és Izsák, apa és fia között, csakúgy, mint az Atya és a Fiú között, „békesség tanácsa” (Zak. 6:13) volt. Ez a legmagasabbrendű közösség, ami emberek között – hit által – lehetséges! Teljesítik Isten kérését – a többi az Ő titka!

„Ábrahám, miután fiának beleegyezését elnyerte, fájdalomtól sajgó szívvel ugyan, de dicsérte Istent, hogy ilyen gyermeke van. Megkötözte Izsák kezét és lábát (így volt szokás minden áldozatnál), és fiát az oltáron lévő fára tette. Majd rendíthetetlen hittel és bizalommal, töretlen engedelmességgel felemelte a kést, hogy lesújtson az áldozatra.” (C.B. Haynes: Isten küldött egy embert, 1987. 15-16.l.)

Ebben a pillanatban kiáltott neki az Úr angyala: „Ne nyújtsd ki a te kezedet a gyermekre és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedveztél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek énérettem. És felemelte Ábrahám az ő szemeit és látta, hogy háta mögött egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Odament Ábrahám és elhozta a kost, és azt áldozta meg égőáldozatként az ő fia helyett” (I.Móz. 22:11-13).

Rembrandt, festményén az idős, sok nehézséget megélt pátriárkát ábrázolja a próba alatt. Isten gyakran engedi az eseményeket a drámai forrpontig kifejlődni. A művész is az utolsó, mindent eldöntő pillanatot, az angyal közbeavatkozását, a mennyei szózatot ábrázolja a kéz megragadásával. Ábrahám arca a fájdalmas megrázkódtatást, de az Istenbe vetett tökéletes bizalmat is sugározza.

A Sátán, mint mindenkit (Zak. 3:1-5; Jel. 12:10), Ábrahámot is joggal vádolta bűnei miatt. Isten a nehéz próbát azért engedte meg, hogy nyilvánvalóvá váljék szívbéli meggyőződése, rendíthetetlen bizalma Istenben. Korábbi hitetlensége példáiból tanult, és most a sokkal szigorúbb próbában teljes hűséget tanúsított, mely méltóvá tette az üdvösségre! Az Örökkévaló újra megáldotta, majd a bozótban fennakadt kos megáldozása után feltárta Ábrahámnak Krisztus keresztáldozatának értelmét. Maga Jézus így hivatkozott vissza Ábrahám hitére: „Ábrahám, a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat, látta is, és örült” (Jn. 8:56). Ábrahám csodálhatta Isten szeretetét – az Atya és a Fiú közös áldozatát –, melynek az övé és Izsáké annak előképe volt. Csakhogy a mennyei Atyának senki nem kiáltja majd: „Ne tedd!” Fiának a bűnbánó ember helyettesévé kell lennie a kárhozat elszenvedésében (Rm. 8:3; II.Kor. 5:21). „Mert úgy szerette Isten (az Atya) e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogyha valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn. 3:16).